Elindult a versenyzés Fonyódon, Dragonosok rótták a pályát Füreden, egyesek pedig négykezes versenyen tették próbára magukat. Immár hivatalosan is eldőlt, Vadnai Benji lesz az ötödik olimpikonunk, Opésaink pedig aranyat hoztak haza az Adriáról!

Volt történés a héten is, lássuk hát sorban mindet!

 

Ismerd meg a Bravo Boats hajóit!

HYC kupa, Balatonfüred

Az elmúlt hétvégén egy kiváló hangulatú versenyen egy pályán, de egymást mégsem zavarva versenyezhettek egymással az Optimist és a Dragon osztály versenyzői a hetedik alkalommal megrendezett HYC Kupán.

A Dragon osztály számára hagyományosan a tavaszi szezon kezdetét jelző versenyre ezúttal 11 hajó gyűlt össze, ami jól mutatja, hogy az osztály megkezdte a felkészülést a júniusi magyar bajnokságra. A Dragonok közötti éles küzdelmet jól mutatta, hogy szombaton mind a három futamot más nyerte.

Az Optimistek is nagyon jó hangulatú csatát vívtak, s a fiatalok harci kedvét a kiírt pénzdíjak is magas szinten tartották. Öröm volt azt is látni, hogy a versenyen sok kezdő fiatal is megjelent, akik számára ez a regatta jó felkészülési lehetőség a komolyabb megmérettetésekre.

Vasárnap hosszú parti halasztás következett, amelynek végén 12 óra tájban vízre parancsolták a mezőnyt, és a csíkos, leállós, igazi nyári balatoni kánikulai napra emlékeztető szélben végül egy majdnem két órás pályát sikerült kitűzni.

Összetettben mind Náray Vilmos Freyja-csapatának, mind Kis-Szölgyémi Ferenc Johannájának az Utramarinhoz hasonlóan 6-6 pontja volt, ám a két futamgyőzelem révén az Andorka Rudolf - Horgos Tamás - Káptalan István hajó révén a  Hungária Yacht Club ezúttal otthon tartotta a kupát. 

 Az eredményhirdetésen adták át a Dragon osztály Tátorján vándordíját is, amelyen a téli Dragon tenisztornán és a HYC Kupán együttesen legjobb eredményt elérő csapat nyer el. Ezúttal a díj Hónig Péter csapatának, a Scyllának jutott, akik januárban elsők lettek a tenisz csapatversenyben, most pedig az ötödik helyen végeztek.

Az Optimistek között Rédling Balázs (Procelero SE) minden futamot megnyerve lett a legjobb. A serdülők versenyében - nomen est omen - Izsák Szabolcs (Kereked)  győzött, a lányok között az első a szintén Procelerós Barsi Lívia.

 Az eredmények itt találhatók: http://hyc.hu/upload/eredmeny_hyc_2016.html

Fotók: https://picasaweb.google.com/114772626868449521553/6287004247135344961#

 

Schuller Kupa Fonyódon

A Fonyódi Vitorlás Egyesület és a Fonyódi Kormoránok társszervezésében került megrendezésre az idei Schuller Kupa, amely a hagyományos májusi - YS I-III és összevont jolle osztályok részére rendezett – túraversenyen túl magába foglalta a 11m OD osztály ranglista pályaversenyét is.

Szombat reggel kiváló élénk É-i szél várta a nevezett 33 egységet, amikor kihajóztak a Fonyód előtti vízterületre, majd pontban 10 h-kor elrajtolt a mezőny. A túraverseny 1. bójája Badacsony alatt helyezkedett el, amit kreuzban pillanatok alatt elértek a versenyzők, ezután Ábrahámhegy felé vették az irányt. Ekkor fokozatosan gyengülni kezdett a szél, mindenki készítette a spinakkereket, várva az Ábrahámhegy-Boglár szakaszt. Itt viszont megtréfálta a mezőny nagy részét az időjárás, mivel az É-i szél teljesen leállt, a kialakult lavórba pedig előszőr Ny-i, később DNY-i szellő kezdett leterjedni. A boglári bója után így Fonyód felé egy hosszú kreuz szakaszt kellett teljesíteni. Hosszút, mert a szélben nagy lyukak voltak, amibe szinte mindenki beragadt hosszabb-rövidebb időre.

A 11 méteresek is ennek estek áldozatul, ugyanis egy jó futamot lebonyolítottak a kifújt É-i szélben, de ezután a forgolódó szellőben már nem sikerült pályát tűzni nekik.

A program a parton korai vacsorával, díjkiosztóval és éjszakába nyúló borozgatós beszélgetéssel folytatódott.

Eredmények a cikk alján.

 

Bavaria 32 & 37 & Open Négykezes West Vitorlásverseny

Szombaton rendezték meg a IV. Rudi Trans Bavaria 32 & 37 & Open 4kezes WEST vitorlásversenyt, ami a Bav32-es osztály ranglistaversenye is volt egyben. A Balatonlelle – Keszthely – Balatonlelle távot viszonylag gyenge szélviszonyok között minden egység sikeresen teljesítette.

Beszámoló és eredmények itt

Fotóalbum:

https://www.facebook.com/KnoTs-Photography-Karsai-T%C3%ADmea-1036294739763763/photos/?tab=album&album_id=1100898423303394

A verseny a Snewisport tracking rendszerében megtekinthető: http://www.snewirace.com/gps/desktop/map.html?regatta_id=257

 

 

Külföldi sikerek:

Vadnai Benjamin az ötödik vitorlázó olimpikonunk

Mexikóban véget ért az olimpiai Laser Standard világbajnokság, és ezzel lezárult a magyar versenyzők közötti négyversenyes olimpiai válogató sorozat, amelyet Vadnai Benjamin a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) versenyzője nyert meg öccse Vadnai Jonatán és Tomai Balázs előtt.

Ezzel eldőlt, hogy vitorlázás sportágban Berecz Zsombor, Érdi Mári, Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára mellett Vadnai Benjamin képviseli Magyarországot a riói olimpián.

Olimpikonná válása egy hosszú, még 2014-ben elhatározott és a résztvevő felekkel és egyesületeikkel is alaposan egyeztetett és elfogadott válogatási rendszer eredménye.

Vadnai Benjamin idén lesz 21 éves. Kétszeres utánpótlás korosztályos világ-, és egyszeres Európa-bajnok. Napjaink egyik legtehetségesebb, leggyorsabban fejlődő magyar vitorlázója.

Laser Standard osztályban lesz a legnépesebb mezőny az olimpián, 46 nemzet vitorlázói küzdenek meg egymással. Köztük Vadnai Benjamin lesz az egyik legfiatalabb résztvevő.

 

BURJE CUP Szlovéniában, Magyar arannyal

Az Adrián a szlovéniai Izolában a május 20-22. között a JK Burja által rendezett hagyományos BURJE CUP a magyar optimistesek utolsó, hetedik válogató versenye volt a 2016. évi Európa-bajnokságra és a világbajnokságra.

Hét futammal zárult a háromnapos Burje Cup, amelyen végül 109 szlovén, magyar és olasz optimistes versenyzett.

Az utolsó napon futott 3. és 4. helyével Bányai Attila a BYC versenyzője győzött a versenyen. Nem csak serdülőben - ő 2005-ös születésű - de a nála idősebbeket is megelőzve lett első, és így a verseny kétszeres aranyérmese.

De Jonghe Arthur 4-ként végzett. Lászlófy Leventének sajnos az utolsó futamban becsúszott egy gyengébb menete, és a 8. helyre került. Jeney Máté viszont az utolsó napon futamot is nyerve jött föl a 9. helyre. Lászlófy Ábel szintén futamot nyert, illetve 4-ként ért célba ezen a napon és ezzel a 12. helyig kapaszkodott fel az összetett listán.

Mind a 23 magyar optimistes szépen helyt állt, huszonketten a mezőny első felében végeztek, és a vasárnapi futamokkal szinte mindannyian előre léptek.

 

Throwback

Pünkösdi szubjektív – Beszámoló a Tortuga fedélzetéről, Nagy Attila tollából

http://porthole.hu/cikk/10840-35-punkosdi-regatta-ahogy-mi-eltuk-meg

 

FILM

A balatoni nagyhajós évadnyitó DO-Q-MENT Nagydíj közvetítése elérhető a youtube-on

 

Jön-Jön !!!

Hétvégén Mihálkovics Emlékverseny! A versenykiírás lejjebb található.

Beszámolók forrása: hunsail.hu, porthole.hu, Fonyódi Kormoránok SE
Fotók: hunsail.hu, Karsai Tímea, HYC