A telepet ugyanis tavasszal megvásárolta a szomszéd Videoton. Az üzemeltető próbált mindent megtenni a további gondtalan bérlői lét érdekében, és csodálatos szezonunk volt idén is. Még az egész éves építkezés sem zavart minket, most azonban a szezon végeztével egyik napról a másikra a kikötő bezárásáról döntöttek, elküldenek majdnem 40 hajót és kiürítik a telepet, mert zavarja őket a sok hajó. Az üzemeltető klub, az ÉVSC is értetlenül áll a döntés előtt, megmondom őszintén, senki sem számított erre.
A teljes bérlői stáb értetlenül, megdöbbenve fogadta a hírt, hogy március 31-ig el kell hagynunk szeretett kikötőnket.
Lassan 2017-et írunk, és évről-évre egyre több kikötő épül vagy bővül, erre itt, Balatonalmádiban bezárnak egy engedélyekkel rendelkező, szép múltú, nyugodt, családias kikötőt.

Tudom, levelemmel nem tudom visszafordítani már a történteket, de remélem eljut hozzátok, és még sok más vitorlázótársamhoz, hogy tudják, mik történnek a Balaton körül, mert a pénz az úr, csak a pénz nem mindig jár ésszel.








Név a szerkesztőségben