Ez történt a héten


Laser és 420 Országos Bajnokság
Vasárnap délután nevezéssel kezdődik a 420 és Laser Standard, Radial és 4.7 Országos Bajnokság a THE-ben. Az első napon a 420-as mezőnynek, a Standard-nek és a Radial-nak három, a 4.7-nek két futamot sikerült rendezni, egy parti halasztással megszakítva. A meteorológiai előrejelzés nem sok jót ígért, de a Tihanyi Hajós Egylet kikötője ideális helyen van Tihanyban, így a rendezők válogathatnak a lehetséges versenyterületek között. Márpedig az gyakran előfordul, hogy amíg keleten szélcsend van, a félsziget nyugati oldalán akad jó szél. És persze olykor fordítva. A tapasztalt versenyrendezők pedig jól választottak. A második napon a 420 és a Standard mezőny 4, a Radial és a 4.7 mezőny 3 futamot teljesített – ahhoz képest, hogy szélcsendet ígértek, elég jól sikerült a nap! A harmadik napot délben megszakítottuk egy vizi, majd parti halasztással egy, illetve kettő futam után. Végül mindhárom hajóosztálynak meglett a tervezett 10 futam, sikeres bajnokságot zártunk! 

Eredmény: Laser-420-eredmény.xlsx


Seiko Nagydíj Országos Nagyhajós Bajnokság és Ranglista Verseny II.
Mindenféle szélből kijutott a Nagyhajos OB II. mezőnyének, azaz a 30-as és 70-es cirkálóknak, az Európa 30, Regina, Sudár Sport és Regatta, valamint az X-35 és a Nautic osztályoknak. Az első napon kellemes, gyenge szélben vitorláztak a hajók, a második és harmadik napon viszont alig volt szél, a változó irányú 2 csomóban nem volt könnyű futamot rendezni – több osztálynak nem is sikerült. Egy ideig vízen halasztotta a flotta, majd fél 4-kor halasztották másnapra a versenyt. A negyedik napon már megérkezett a front szele: 9-10 csomó fújt észak-északnyugati irányból, majd felerősödött egészen 16-19 csomóra. A sikeres versenyzéssel töltött napot délután díjkiosztóval zárták.


Fotóalbum: https://www.facebook.com/pg/MagyarVitorlasSzovetseg/photos/?tab=album&album_id=1645756182102270
Eredmény: Nagyhajós_OB_II_végeredmény.pdf


Király Ferenc Emlékverseny
Szeptember első hétvégéje viszonylag hűvös, és szeles időjárással várta Balatonfűzfőn a kalóz hajóosztály versenyzőit. 16 egység nevezett az év utolsó ranglista versenyére. Szombatra 4 futamot tervezett a Rendezőség, amit sikerült is korrekt körülmények között megtartani. Változó erősségű, 8-16 csomó közötti szélerő jellemezte a futamokat – és persze a Fűzfői-Öböl különlegessége – a forgolódó északias szélirány. 

Vasárnapra ígértek viharos szelet és szakadó esőt – szerencsére egyik sem ért Fűzfőre. (Azért a vasárnapi második futam első hátszelében nagyon komoly befújás érkezett, nagyot siklattak a versenyzők...) Sikerült tehát a tervezett 6 futamot levitorlázni – sok esetben ez is ritkaság.
 
Teljes beszámoló: http://porthole.hu/cikk/11483-kiraly-ferenc-emlekverseny-2017-beszamolo

I. Shanti Kupa - Népes mezőny az első agárdi egykezesen

Remek időben és népes mezőnnyel rajtolt vasárnap délelőtt az I. Shanti Kupa, Velencei-tavi szóló tókerülő verseny. Huszonhárman neveztek az első agárdi egykezesre, végül huszonegyen teljesítették a technikás pályát. A győztes Majthényi Zsombor lett, a DeLej nevű kielzugvogellel. Az első tízben nyolc hajó ugyanebbe az osztályba tartozik. A leggyorsabb kajütös hajó egy 15-ös jolle volt, a Stichling Nyéki Andrással a kormánynál.

Ugyanolyan rémes időt jósoltak még pénteken is, mint amilyen tavaly elmosta és elfújta a tervezett egykezes versenyt. Idén viszont szerencsénk volt. Bár vasárnap reggel Agárdon teljes szélcsend volt még, és olykor szemergett az eső. A kilenc órakor tartott kormányos értekezlet idejére azonban kezdett világosodni és az északi szél is fújdogálni kezdett. A versenyt eredetileg a kielzugvogel flottának találtuk ki, de a nagyhajósok is lelkesen csatlakoztak, végül összesen huszonhárman neveztek. 

A szél folyamatosan erősödött, erős 4-esben vágtunk neki, 5-6-os befújásokkal. Pályaelemekkel tarkított túrát kellett teljesíteni, az alacsony vízállás miatt a nádasok kerülgetését most kihagytuk. A verseny klasszikus cirkálószakasszal kezdődött, az első jeltől azután félszélben, futtatott kreuzban értük el a második jelet a Nagytisztás keleti oldalán, innen vissza az első jelhez, majd vissza a rajtvonalhoz, ami ekkor már kapuként szolgált. A rajt után fél ürával a szél kicsit gyengült, de élénk maradt és tarotta az északias irányt. Dinnyésnél volt a harmadik pályajel, onnan vissza a rajtvonalhoz, majd befutó az YKA kikötője előtt.

Abszolút sorrend:

  1. Majthényi Zsombor - DeLej
  2. Visy Gergő - Boszi
  3. Balogh Csaba - Calypso

Teljes beszámoló:

Nemzetközi vizeken


Kifújta a tájfun a Gyapjas testvéreket az éremfutamból
Enoshimában a Yamaha 470 U23-as világbajnokságon a Gyapjas testvéreknek nem volt szerencséjük az időjárással. Ha valami hátrányos nekik akkor az olyan erős szél, ahol a csapat élősúlya alapvetően meghatározza a sebességet, vagyis 6 Beaufort vagy erősebb szél esetén. Márpedig az utolsó két versenynapon éppen ilyen szél fújt, extrém, szokatlan, kétirányú hullámzással. Ezúttal is a Japántól délre kószáló 15-ös számúnak nevezett tájfun okozza ezt a helyzetet.
Csütörtökön két futamot rendeztek a férfi és női mezőnynek egyaránt, amellyekkel befejőzdtek az Éremfutamba kerülésért a küzdelmek. Gyapjas Balázs és Zsombor mindkét futamon 12. helyen ért célba, vagyis jól küzdöttek az extrém körülmények között is, ám sajnos ez egyetlen pontttal, de kevés lett az Éremfutamba kerüléshez.



Nagy Bende 8. lett Cipruson
16 nemzet 127 optimistese között 8. helyen végzett Cipruson Limassolban, a jövő évi világbajnokság helyszínén rendezett Mediterrán Bajnokságon az OP magyar bajnok Nagy Bendegúz.
Nem is akárhogy! A selejtezők után, ahol futamot is nyert csoportjában, a 8. helyen jutott el a döntőkig. Ezután már az Arny csoportban, csak a legjobbak ellen vitorlázva a 21. helyen ért célba, majd a következő futamból kizárták korai rajt miatt. Így messze visszaesett az összetett listán. De Bende nem tört össze, és az utolsó két futamban 5. és 9. helyekkel visszaküzdötte magát a kitűnő, már veszni látszó 8. helyre.



Európa-bajnok a Peecasso csapata!
Olaszországban, a Garda-tavon rendezték az Asso 99 hajóosztály kontinensviadalát, melyen 18 csapat állt rajthoz. Magabiztosan és professzionális szemlélettel nyerte a magyar csapat a versenyt. 7 futamból 5 alkalommal végeztek a második helyen, a döntőben pedig szoros, hajó-hajó elleni taktikai csatákban is tartotta magát a Nyári Zsolt, Petrányi Zoltán, Brencsán Dávid, Sándor Zsolt, Farkas Bence, Szaplonczay Péter alkotta egység. Legnagyobb ellenfelük az olasz bajnok Diavolasso volt.
A háromnapos verseny alatt összesen 7 futamot rendeztek változatos körülmények között. Egyaránt voltak futamok kis, közép és erős szélben is. A Detre Szabolcs által kormányzott Equilor csapat futamgyőzelemmel mutatta meg, hogy velük is érdemes számolni. Végül ötödik helyen végeztek. Az utolsó nap döntő futamai pedig igen erős, 25 csomós front szélben voltak, ahol már kis hiba is boruláshoz vezethetett. Így járt a Kovács János Balázs által kormányzott Picabo csapata is, akik kiválóan vitorláztak, és akár a dobogóra is volt esélyük, de a borulás után is a 9. helyen végeztek.



Éppen zajlik


Finn Gold Cup a 3., szerdai nap végén
Az Opel Finn Gold Cup harmadik versenynapján az előrejelzésben mára ígért erősebb szél helyett a tegnapinál gyengébb délnyugatiban kellett versenyeznie az olimpiai Finn osztály világbajnoksági mezőnyének. Ennek ellenére sikerült két újabb jó futamot rendezni a szélváltozásokra kitűnően reagáló versenyrendezőségnek.
Berecz Zsombor összetettben előrébb lépett a 6. helyre, pedig kezdetben mindkét futama rosszul alakult. A napi első futam első szakaszának végén még csak 24. helyen állt, de a befutóig felküzdötte magát a 10. helyre.
A következő futamon közepes-gyengén sikerült a rajtja a 113 hajós mezőnyben. Az első pár percben egy olasz és egy ausztrál versenyző közé szorulva nem volt szabad irányválasztási lehetősége, küzdenie kellett a tiszta szeles pozícióért. Csak a 62. helyen ért oda az első pályajelhez, vagyis a világbajnoki mezőny fele előtte vitorlázott. Ám innentől tökéletesen versenyzett, és az egyre gyengülő szélben a 16. helyig jött előre egy olyan futamban, ahol ez számos menőnek nem sikerült. Az első két nap után vezető Európa-bajnok francia Jonathan Lobert például 60. lett.
Berecz a futam után elégedetten nyugtázta, hogy feltehetően a verseny egyik legnagyobb helyezés mentését tudhatja magáénak. Mostani összetett hatodik helye is kiváló, de ő ennél is komolyabb célt tűzött ki magának.
Edzője Kelemen Tamás szerint „Zsombi a második és a harmadik napi futamokon is kissé konzervatívan vitorlázott az első cirkálószakaszokon. Nem akart kockáztatni, mert a 113 hajóra méretezett hosszú rajtvonalon egy rossz oldalválasztás az összetett eredményre is végzetes hatással lehet. De úgy fest, hogy több kockázatot kell vállalni, ha a magának célul kitűzött dobogós helyet el akarja érni.”
Túl vagyunk az Opel Finn Gold Cup felén. Vasárnapig még négy futamra, majd a legjobb tíznek egy dupla pontszámos Éremfutamra kerülhet sor, ha a balatoni szél továbbra is olyan készségesen fúj majd, mint eddig.
Teljes beszámoló a harmadik napról: http://hunsail.hu/hirek/berecz-zsombor-elorebb-lepett-a-harmadik-napon
Szakmai elemzés: http://porthole.hu/cikk/11482-futamrol-futamra-jelentosen-valtozo-allas-az-opel-finn-gold-cupon
Videó: 


Az eseményről friss infók: https://www.facebook.com/finngoldcup/



Raceboard EB
A keddi nyitó napon rendezett négy futam után a férfiaknál Gádorfalvi Áron áll az élen a Balatonfüreden zajló Raceboard Európa-bajnokságon.
A hat olimpiai részvételével magyar rekorder szörfös az első, a harmadik és a negyedik futamot is megnyerte, így viszonylag nagy fölénnyel, nyolc helyezési ponttal előzi meg a második szlovák Patrik Pollákot, aki elsőként ért célba a második futamban, amelyben Gádorfalvi hatodik lett. A harmadik helyen Sánta Bence áll, ő két második, illetve egy-egy ötödik és tizenötödik helyet gyűjtött be.
A nőknél a francia Viviane Ventrin áll az élen kilenc helyezési ponttal, legjobb magyarként Cholnoky Sára ötödik. Az Eb-n 23 ország 120 szörföse vesz részt. A Raceboard olyan versenyszörf, amely sverttel (uszony) is rendelkezik, hossza 3-4 méter, a legnagyobb vitorla férfiaknál 9.5 négyzetméteres, a nőknél 8.5. A Raceboard osztályba beletartozik a jelenlegi és a korábbi olimpiai osztály is, így RSX olimpiai felszereléssel is lehet indulni.
Az esemény oldala: https://www.facebook.com/RaceboardClass/



Ez várható


Koloska Regatta Dolfin Magyar Bajnokság
Szeptember 7-10. között rendezik meg Balatonfüreden, a Koloska kikötőben a Dolfin Magyar Bajnokságot. A szeptember 7-i 9 órás ünnepélyes megnyitó után 11-től lehetnek futamok, a versenyre 9 futamot terveznek.
Kiírás: Koloska regatta.pdf

Rooster BYC Kupa és Laser Európa Cup
Szeptember második hétvégéjén, 2017. szeptember 08-10. között kerül megrendezésre a BYC nagysikerű kishajós versenye, a Rooster Laser Európa Kupa & BYC Kupa Utánpótlás Ranglista verseny. Az idei évben immár 8. alkalommal sikeres házigazdaként fogadja a BYC az Európán átívelő kupasorozat magyarországi állomását, míg az utánpótlás ranglista verseny 4. alkalommal kerül megrendezésre Balatonfüreden.
Beharangozó: http://hunsail.hu/hirek/rooster-laser-europa-kupa-byc-kupa-2017
Kiírás: BYC kupa.pdf

50. Mihálkovics Emlékverseny
Felhívjuk a figyelmét mindazoknak, akik beneveztek az 50. JUBILEUMI MIHÁLKOVICS KUPÁRA, hogy a májusban szél többlet miatt elmaradt futamok egyikét, - a vasárnapit - szeptember 10-én megtartjuk. Szeretettel várjuk az érdekelteket!
A szabadtéri rendezvényekhez hasonló „ESŐNAPI” futamnak tekintsétek.  „Jegyet vissza” nem váltunk, de a kupát és az érmeket szeretnénk átadni.
Kiírás: Mihálkovics.pdf

Bahart Regatta V. YST 6. futam
 2017. szeptember 9-10-én a balatonboglári versennyel zárul a Bahart Regatta 2017. évi versenysorozata.
 A versennyel egy időben kerül sor az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány által a kikötőbe szervezett közel 100 érintett család és a Bahart Regatta versenyzőinek közös Jótékonysági Regattájára.
Idén huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre az International Kupa – Karsai Lajos Emlékverseny, a klasszikus boglári vitorlás ünnep, amely 2014 óta a Bahart Regatta fordulója is egyben.
A Ricky Sport jóvoltából valamennyi versenyző nevezési csomagjában értékes hajóápoló szerek is kiosztásra kerülnek.
Kiírás: Bahart Regatta.pdf

Infocomm Kupa
Az Infocomm kupára szeptember 9-én Balatonkenesén, a Kenese Marina-Portban kerül sor. A versenyen való induláshoz vitorlázó tudás nem szükséges, mivel a rendező által biztosított versenyhajókon 1 fő képzett hajóvezető teljesít szolgálatot. A választás a Nautic osztályra esett, amely gyors, korszerű, egységes flotta, haza gyártó terméke. A Nautic hajókon a kapitány mellett hat vendég versenyezhet.
Kiírás: Infocomm kiírás.jpg



Gentlemen’s Training
Szeptember 9-én, szombaton kerül sor a Keszthelyi Yacht Clubban a Gentlemen’s Trainingre. A rendezvény lehetőséget biztosít a legalább 14 lábas egyszemélyes hajóknak edzésre. Részletek és pályarajz a kiírásban!
Kiírás: http://kyc1879.hu/index.php?page=gentelman-s-training-2017

Hétvégén Balatonkenesén találkozik a magyar hajós piac
Szeptember 8. és 10. között rendezik az ország legnagyobb vízi hajókiállítását, a Balaton Boat Showt, a Kenese Marina Port kikötőben. A seregszemlén a hazai hajós piac minden jelentős képviselője jelen lesz – félszáz hajó parton és vízen, ismert hazai és nemzetközi, vitorlás, motoros és elektromos hajó márkák, ruházat, kiegészítők és minden, ami a hajós élethez kapcsolódik!
Aki ellátogat, a széles hajós kínálat mellett megtekintheti a Magyar Vitorlás Szövetség, az Erste World és Kollmann András egyedülálló fotókiállítását, mely a Kékszalag legendás hajóit mutatja be, de találkozhatnak a tizenháromszoros Kékszalag győztes, Litkey Farkassal is.
A legújabb hajók premierjei mellett a tradíció is jelen lesz; a kiállítás látogatóival közösen ünnepli 90. születésnapját a Balaton egyik ismert hajója az 1927-ben épített, Pálinkás Csaba hajóépítő mester által felújított, Lady névre hallgató fa klasszikus, melyet testközelből is megtekinthet minden érdeklődő.
http://balatonboatshow.hu/