A Svert Kupa vitorlás versenyek hétvégéje 2018. augusztus 10-11-12-én lesz. A Svert Kupa - DELL túraverseny 2018. augusztus 11. szombaton, külön versenyként és külön pályán a Svert Kupa - Ifjúsági túraverseny szintén 2018. augusztus 11. szombaton,  a Svert Kupa- MVSZ Jolle25 ranglistaverseny szintén augusztus 11-én, szombaton viszont ez a DELL túraversennyel párhuzamosan. A Svert Kupa - NaturZitrone pályaversenyek 2018. augusztus 12. vasárnap kerülnek megrendezésre. A versenyek célja továbbra is a balatoni sekély vízben is alkalmas uszonyos vitorlás hajózás, mint vitorlássport és hajók népszerűsítése ezáltal az egészséges életmódra ösztönzés. Egyben az 1929-ben első alkalommal megrendezett Svert Kupa sikeres újjáélesztését követően, annak hagyományőrző folytatása a Zamárdi menti vizeken.  A versenyeket továbbra is a Svert Kupa Vitorlás Egyesület szervezi, annak vezetője Mátay Laci irányításával.


A ritka ifjúsági túraverseny

A Porthole már részletesebben hírt adott róla, hogy a Svert Kupa Vitorlás Egyesület szervezésében, létrejövő amatőr ifjúsági túraverseny hiánypótló lehet a hazai vitorláséletben, hiszen a szövetség által szervezett Kékpántlikán kívül nem sok túrapályán mérheti össze tudását a feltörekvő generáció. A verseny 2018. augusztus 11.-én, szombaton 10.30 órakor rajtol , a részvételhez lévén amatőr verseny Kékkönyv nem kell.

Az 1929-es indulással a Svert Kupa a Balaton legrégebbi - ma is aktív - vitorlásversenye, amely szervezői a hiánypótló ifjúsági túraverseny indításával az "öreglány" legöregebb versenyébe szeretnék bevonni a hazai vitorlázás jövőjének alapját adó ifjúsági korcsoportot is. A szervezők bíznak benne, hogy a vitorlás iskolák tehetséges amatőr vitorlázói, a hazai utánpótlást adó egyesületek hajószakosztályok tagjai és a vitorlázás iránt érdeklődő ifjúság, egyaránt részt vesz a versenyen. Ezzel újabb sikeres hagyományt teremtve a hazai vitorláséletben, Zamárdi partjainál.

Az már megjelent versenykiírások és versenyutasítások szerint a résztvevő hajóosztályok: 420, Laser Radial Ifjúsági, Laser 4,7, Laser Pico, 29er, Optimist, RS Feva, Cadet, Összevont jolle 5 méterig, illetve - külön értékelésben - többtestű, maximum 18 láb hosszú hajók (2 csoportban értékelve: 12 lábig, és 12 láb felett). A népszerű hajóosztályoknál külön osztály értékeléssel. Fődíjai egy és kéttestű különértékelésben a DELL Alienware vezeték nélküli gamer headsetje és a DELL Alienware legújabb gamer egere lesz.

A verseny versenykiírása és versenyutasítása részletesen itt olvasható:  http://svertkupa.hu/upload/svertkupa-ifjusagi.pdf

Kedvezményesen online nevezni itt lehet rá: http://svertkupa.hu/nevezes



IV. Svert Kupa Zamárdi - DELL túraverseny

A Porthole eddig is mindenévben beszámolt a 2015-ben sikeresen újjáélesztett Svert Kupa Zamárdi - DELL túraversenyről, amely dinamikus fejlődésével mára nem csak a a Balaton legrégebbi - ma is aktív. vitorlásversenye, hanem népszerűségben, azaz nevezői létszám tekintetében az hazai  versenyek legnagyobbjai közé is tartozik. A verseny hamar új hagyományt is teremtett, hiszen nem csak a támogatói térnek vissza évről évre, hanem gyorsan bővülő létszámmal a versenyzői is. Idén az 1929-es verseny újraindítását követő IV. regatta jön, amelynél a szervezők bíznak benne, hogy a tavalyi 184 nevezési hajó létszámot is sikerül meghaladniuk.  A IV. Svert Kapa túraversenye 2018. augusztus 11.-én szombaton 10.00 órakor rajtól Zamárdiban.

Résztvehetnek rajta Összevont (svertes, kielsvertes hajók), illetve - külön értékelésben - többtestű, katamarán (maximum 30 nm alapvitorlafelülettel) rendelkező hajók. A versenyen olyan hajók vehetnek részt, amelyek 50 centiméteres merüléssel is hajózni, vitorlázni képesek (felhúzott svert, vagy kielsvert). A Svert Kupán való részvételéhez, a tavalyival megegyezően nem kell kék könyv.

Az abszolút befutókon kívül külön népszerűbb hajóosztályonkénti értékelés és különdíjazások vannak minden évben. Fődíja idén is a különértékelt egy és kéttestű mezőny összevont értékelésében a legújabb DELL XPS 13 laptopja, még a katamarán szekció a DELL Inspiron 7577 gammer gépért küzdhet meg.

A verseny versenykiírása és versenyutasítása részletesen itt olvasható: http://svertkupa.hu/upload/svertkupa-delltura.pdf

Kedvezményesen online nevezni itt lehet rá: http://svertkupa.hu/nevezes

Svert Kupa - MVSZ Jolle ranglistaverseny

A Svert Kupa - DELL túraversennyel egyidőben rajtoló Jolle25 flotta ranglistaversenyére a többi Svert Kupával ellentétben az MVSZ vihar rendszerén lehet kedvezményesen elő nevezni és nevezni is.  Szintén eltérés, hogy a versenyre természetesen kell az MVSZ kékkönyve , a személyes nevezi napok, nevezési csomagok átvétele megegyezik a többi versenyével. A ranglistaverseny külön értékelléssel és tárnyeremény díjazással fog zárulni.

A verseny versenykiírása és versenyutasítása részletesen itt olvasható: http://svertkupa.hu/upload/svertkupa-jolle25.pdf

Nevezni az MVSZ vihar rendszerén keresztül lehet: https://vihar.hunsail.hu

II. Svert Kupa - NaturZitrone Pályaversenyek

A szintén egy és kéttestű svertes hajók számára rendezett Svert Kupa - NaturZitrone pályaverseny a "nagytestvéréhez" hasonlóan hirtelen népszerűségre tett szert. A két pályán futó versenyen versenyrendezőség 2 futam lebonyolítását tervezi.  A pályaversenyek 2018. augusztus 12.-én , vasárnap 10.00 órakor rajtolnak Zamárdiban, amelyre Kékkönyv nem kell.

A résztvevő hajóosztályok: Laser (4,7, Radial, Radial női, Standard, Pico, Bahia) 15-ös és 25- ös Jolle, Kalóz, Flaar 18, 420, 470, FD, Finn, 29er, 49er, Cadet, D-one, Sikló, Byte CII, RS Feva, Összevont (svertes, kielsvertes hajók) hajók, méret szerinti bontásban (5 méterig, 5-7méterig, 7 méter felett), illetve - külön értékelésben - többtestű, maximum 30 nm alapvitorlafelülettel rendelkező hajók (2 csoportban: 18 lábig, és 18 láb felett).  A versenyen olyan hajók vehetnek részt, amelyek 50 centiméteres merüléssel is hajózni, vitorlázni képesek (felhúzott svert, vagy kielsvert). A verseny célja: a balatoni sekély vízben is alkalmas uszonyos vitorlás hajózás népszerűsítése, az egészséges életmód jegyében történő sportra ösztönzés minél szélesebb körben.

A NaturZitrone pályaversenyek résztvevői a névszponzor Heineken tárgynyereményeit kapják. A népszerűbb hajóosztályok és különdíj győztesek pedig további támogatónk nyereményeinek örülhetnek az ünnepélyes díjátadón. Érem díjazásban részesülnek a résztvevő hajóosztályok, népesebb hajótípusok, csoportok 1-3. helyezettjei. Tárgynyereményben részesülnek a résztvevő hajóosztályok, népesebb hajótípusok, csoportok 1. helyezettjei. Különdíjban részesül a legfiatalabb és a legidősebb versenyző. Minden résztvevő emléklapot kap.

A verseny versenykiírása és versenyutasítása részletesen itt olvasható: http://svertkupa.hu/upload/svertkupa-naturzitrone.pdf

Kedvezményesen online nevezni itt lehet rá: http://svertkupa.hu/nevezes

 

Ingyen vendéghelyek, ünnepélyes díjátadó, közös versenyző vacsora, azaz ami a versenyekben közös  

Tehát idén 1 hónapig nevezhettek online 2018. július 03- aug. 03. 12.00 óra közt.  Azaz az ONLINE NEVEZÉS mind a három + egy MVSZ versenyre elindult.. Megjelentek a versenyek VERSENYKIÍRÁSAI ÉS VERSENY UTASÍTÁSAI is! Az online nevezés feltételei és az ingyenes vendég kikötőhely igénylés viszont változott.

A versenyek szponzorainak (és persze szervezőinek) köszönhetően nem csak értékes tárgynyeremények várnak a versenyzőkre, hanem a  hazai vitorlás versenyek tekintetében alacsony a díjszabású nevezési díjak is. Erről részleteket a verseny honlapján a  GYIK „Mennyi a nevezési díj a versenyekre” menüpontjában lehet megtalálni.

Az alacsony nevezési díjakért nem csak a közkedvelt versenyek szervezései járnak, hanem mind a négy verseny tekintetében egy közös versenyzői vacsora is, amely a szombati verseny napon az ünnepélyes díjátadót követően kerül megrendezésre.  A versenyzői vscsora hagyományait őrizve, ráadásul nem csak egy tál étel, hanem a Heineken csapolt söre , vagy a Zimek Pálinka Manufaktúra gyümölcs nedűje, vagy a Pannonhalmi borvidékről a Pécsinger Szőlőbírtok bora jár. Természetesen a 18 év alatti versenyzőknek  csak alkoholmentes ital opciós lehetőségük van.

Ezen felül a versenyzőknek korlátozott számban ingyenes vendéghely igénylésre és szintén korlátozott számú a ingyenes parkoló igénylésre van lehetőségük, amelyek elő regisztráció kötelesek és természetesen csak már befizetett nevezésdíj esetén lehet őket kérni a szervezőktől. Azaz érdemes ezért is online előnevezni, hiszen a vendéghely igénylést csak azután veszik figyelembe és a korlátozott lehetőségek miatt az ilyen jellegű igényeket mindenkitől kérik, hogy előre jelezze a versenyszervezői felé. Az igényeket a verseny előtt minimum 72 órával és e-mailben (mimnél korábban annál nagyobb az esély) a svertkupa@gmail.com címen a tárgyban kérik feltüntetni, hogy "VENDÉGHELY IGÉNY". A verseny szervezői kiemelten felhívják a figyelmet, hogy nevezési díj befizetése nélkül, vagy azt követően, de adhoc jelleggel senkinek nem tudják egyik plusz lehetőséget sem  biztosítani. A visszaigazolt ingyenes vendéghely igényeket pedig, a hajó által nevezett versenyeket megelőző 1 éjszakára biztosítják, a versenyen induló és Zamárdihoz képest távolabbi helyekről vízen érkezők részére. Érdemest tehát ezekre is figyelni és versenyek honlapján a GY.I.K. menőpontokban a versenyről szóló részletes információkat tanulmányozni.

A hozzátartozóknak a szervezők az ünnepélyes díjátadón való részvétel mellett, Zamárdi város három kilométer szabad strandját ajánlják időtöltésre. Amelyen a verseny szponzorai is különböző programokat szerveznek augusztus 10-12 közt, többek közt ilyen lesz például a program dús és látványos STIHL Lounge Beach is a rendezvényterület mellett.

Ps: Kiegészítő információk az anyaghoz:

Bővebb infó honlapunkon versenykiírások , versenyutasítások és az online nevezés is itt : 
www.svertkupa.hu
Túraverseny fb oldala: https://goo.gl/2eN8t6
Pályaversenyek FB oldala: https://goo.gl/iRqSCG
Vitorlázók FB csoportja itt: https://goo.gl/SgxHpH
A versenyek esemény oldalára feliratkozás itt:https://goo.gl/FZyWe1
Rólunk itt (képek): https://goo.gl/P93QwX
Rólatok itt (képek): https://goo.gl/n6MJjB
és itt: https://goo.gl/akgX1A
meg sok minden itt: https://goo.gl/N3tgfK
A Balaton legrégebbi ma is aktív vitorlásversenyének történetéről itt:https://goo.gl/dWkbD8
Elérhetőségeink itt: https://goo.gl/SccYHi

Videók:

2017: https://goo.gl/DBwcTH
2016: https://goo.gl/YvxQhb
2015: https://goo.gl/CnKdEd