Pedig mozgalmas csaták zajlottak a Balaton legnagyobb létszámú vitorlás pályaversenyén. A 13 hajóosztály 109 egysége között és közel 500 vitorlázója között olimpikonok is helyet kaptak. Nagyobb, vagy éppen elenyésző pontkülönbségekkel születtek meg a 2018-as év magyar bajnokai.

A Velencei-tavon zajlott a Nádas Kupa ötödik fordulója, a Vadliba Kupa. A tavon több mint 50 OP-s gyűlt össze, hogy szombaton remek szélben versenyezzen 4 futamon – a már említett okok miatt a vasárnap végül gyorsan eltelt a halasztással.

Orfűn Compass Vitorlás Napok voltak: vitorlázók mellett szörfösök és modellvitorlázók is versenyezhettek a tavon.

Újabb érmet zsebelhettek be az olaszországi Braccianoban a Gyapjas testvérek. Pályafutásuk utolsó junior világversenyén, a 470 junior VB-n értek el 3. helyet. A szeszélyes szélviszonyok között nem sikerült mindig futamot rendezni, de végül papírforma szerint született meg az eredmény.

A mai naptól szurkolhatunk az Optimistes VB válogatottnak is, akik Cipruson állnak rajthoz. Négy klub öt versenyzője vesz részt a versenyen, és összesen 57 ország 263 versenyzője között kell helyt állniuk. Nagy kalappal nekik!

Jön!

Nem áll meg a bajnokságok sora, a héten a következik többek közt a Laser, 420 Bajnokság a BYC-ben, és szintén füreden a Koloska kikötőben lesz a Dolfin OB. A Tramontana YC rendezi az Összevont Cirkálók bajnokságát idén, a Balatoni Yacht Club pedig Alsóörsön a Melges 24 és 8mOD bajnokságot. Izgalmas hír, hogy az egyre népszerűbb Kalóz osztály bajnokságán elindul idén Litkey Farkas is!

Forrás, fotó: Porthole.hu, Hunsail.hu

A Volvo Körkapcsolás híreit a Volvo Autó Hungária támogatásával hozzuk el.