A Kékszalag Fesztivál a Fehér Szalaggal kezdődött július 21-én. A rekordlétszámú mezőnynek a széllel nem volt nagy szerencséje: a kenesei bójáig alig lehetett elvergődni, annyira kevés volt. A cirkálók és rohanógépek még könnyebben vették az akadályt, és Siófok, valamint Tihany felé már friss szélben száguldhattak, azonban a mezőny nagyja nem tudott limitidőn belül befutni. A végeredmény végül több óvás és visszalépés után alakult ki.
Másnap, a BYC rendezte Horváth Boldizsár Emlékversenyen ha lehet, még kevesebb szél fújt, erre azonban már csak körülbelül 30 hajó gyűlt össze. A gyenge szélben okosan kellett taktikázni, ami legjobban a Team Black Jacknek sikerült.
Hagyományosan a Kékszalag előtti napon, szerdán rajtol a Kékpántlika, ahol az utánpótlás osztályok vitorlázói próbálhatják ki magukat egy túraversenyen. Idén először katamaránok is indulhattak, mellettük 29erek, Laser Radialok, 4.7-ek, 420-asok, RS Fevák és Optimistek. Abszolútban a 29esek tették meg először a Füred-Tihany-Füred távot.
Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj rögtön rekorddal indult: 681 nevező jött össze! A júliusi kánikula szokásos arcát mutatta: tűző napsütés és gyenge szél fogadta a versenyzőket a reggel 9-es rajton. A breeze egészen estig tartott – olyan tömeges megállás, mint tavaly nem volt, a hajók tudtak haladni, még ha nagyon lassan is. Ezt bizonyítja, hogy a szombat reggel 9 órás limitidőig a hajók 80%-a befutott, ami szintén rekord a verseny történetében! Egyébként még az első katamaránok, a rohanógépek is sötétben futottak már be csütörtök este. Elsőként a svájci Safram haladt át a célvonalon Christophe Peclard kormányzásával este 21:41-kor. Őt Litkey Farkas követte a Prevital fedélzetén, csupán 20 perccel később, majd mögötte az Opel Fifty-Fifty ismét húsz perccel később. Mögöttük Tihany előtt komoly újraosztások voltak az elálló és megérkező szélben – aki az északi oldalt választotta, az kicsit jobban járt. A versenyen az utolsó befutó a Végrehajtó volt, aki nem sokkal 8 óra előtt, szombat reggel ért be.
A Kékszalagon egészen különleges hajók is indultak, versenyen kívül. Egy Kalóz például teljesítette a 160km-es távot, míg egy bátor 49er párostól is érkezett beszámoló. Egyébként minden hajóról készült fotó, kereshető képgalériát itt találhattok.
Jótékony célja is volt az idei Kékszalagnak: az Autistic Art Alapítvány számára 1,4 milló forint gyűlt össze.
A Kékszalagon kívül megrendezésre került egy Finn Kupa is a Kerekedben, ezen kívül külföldi eseményekről is beszámolhatunk.
Egy 29er egység és egy Laser Radial indult magyar színekben a texasi Corpus Christiben rendezett Ifi VB-n, a fedélzeten De Jonghe Arthur, Jeney Máté, valamint Zink Leon. Medemblikben szerzett ezüstérmet a Majthényi-Domonkos páros a Repülő Hollandi VB-n.
Aarhusban pedig holnap kezdődik a felnőtt VB, ahol a Gyapjas testvéreknek 470-ben, Érdi Márinak Laser Radialban, Vadnai Benjaminnak és Zsombornak Laser Standardban, Berecz Zsombornak Finnben, valamint Virág Flórának és Molnár Dávidnak Nacra 17-ben szurkolhatunk. Egyszóval ott lesznek a magyar vitorlázás legjobbjai, hogy lecsapjanak az első tokiói kvótákra.
Forrás: Kékszalag, Hunsail, Porthole
Fotó: Cserta Gábor, Szántó Áron / MVSz
A Volvo Körkapcsolás híreit a Volvo Autó Hungária támogatásával hozzuk el.