2018.08.29.
Az első nap nevezéssel, hajószereléssel, majd Megnyitó ünnepséggel kezdődött. Itt a rendező BS Fűzfő Vitorlás Klub és a házigazda Laguna Yacht Club nevében Mohos Gábor szervező köszöntötte a résztvevőket. Marton Béla Úr, Balatonfűzfő város polgármestere is emelte jelenlétével és köszöntő beszédével a Megnyitó színvonalát. Őt követte Hantó István, a Versenybíróság elnökének köszöntője, majd a versenyvezető Sipos Péter ismertette a következő napok tervét, irányelveit.
Sajnos vízre nem ment a mezőny, tekintve, hogy a Fűzfői Öböl különböző részein különböző irányú és erősségű szellő lengedezett, tehát futam nélkül telt el az első nap.
A nap végén Jókai bableves és császármorzsa volt a menü, sör-üdítő-ásványvíz kíséretében.
 
2018.08.30.
A 10 órára tervezett rajtot sajnos nem lehetett tartani, tekintve, hogy az előző napihoz hasonló körülményeket kaptunk. A hajószerelés tovább folytatódott néhány egységnél, a büfé is jól teljesített, de már nagyon szeretett volna mindenki vízre menni.
A nap folyamán kiderült, hogy az egyetlen cseh egység hajója sérült, így nem tudják folytatni a versenyt. Szerencsére a hajóosztály ismét bizonyította erényeit. Néhány telefonhívás után indulhattak is cseh barátaink Füredre, ahol az Atomerőmű Sport Egyesület jóvoltából kaptak kölcsön egy hajót.
Ez úton is köszönet érte mindenkinek, aki részt vett a segítségnyújtásban!
Délutánra aztán kialakult egy stabilnak tűnő szél, így vízre indult a mezőny. 
Sajnos azonban nem bizonyult elég tartósnak a szél, így kettőt dördült a rajtpisztoly, majd partra indult a mezőny. 
A partra érkezést követően Pincepörköltet vacsorázott a mezőny. 
Vacsora előtt és után pedig egy nagyon különleges hajó járt Fűzfőn. A Magyar Honvédség kötelékében szolgáló „Baja” tűzszerész járőrhajót mutatták be a versenyzőknek, sőt, még egy-egy bemutató kört is tehettünk a hajóval. Nagy élmény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
 
2018.08.31.
9 órai rajtott tervezett a Rendezőség, de ez sajnos megint nem jött össze. Egyre inkább tartottunk tőle, hogy a remek parti hangulatra, az összetartó csapatra fogunk emlékezni az OB kapcsán, nem pedig arra, hogy milyen sok futam zajlik le…
Napközben aztán sikerült egy futamot tartani, majd egy második, rövidített futam is összejött.
Meggyőzően kezdett a Varjas-Kutassy páros, őket követte a Fluck – Székely-Gyökössy egység. A Szentpéteri Zsolt – Dr. Hajdú duó érkezett harmadikként. Az idei OB-re két olyan egység is nevezett, ahol egy „külsős” kormányos vitorlázott együtt kalózos legénységgel. Sallai Gábor – Kámán Tamás negyedik, míg Litkey Farkas – Koleszár Péter egység ötödik hellyel indított.   
A rövidített futam első két helyezettje azonos volt az előző futaméval, míg harmadiknak a helyi Mohos – Molnár egység futott be. Litkeyék ezúttal negyedik, a Németh – Németh egység ötödik helyen végzett, hatodik pedig a Fertő-tavi Gmeiner-Kő páros.
Utána parti halasztás következett, majd kora délután ismét irány a víz. A Sallai – Kámán egység meggyőzően nyerte a futamot, őket követte a Németh - Németh, majd Varjas – Kutassy duó. A Mayer – Mayer páros után a Gömbös – Litkey Botond alkotta egység érkezett, őket követték Fluckék.
Parta érve Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke mutatta be a vízimentés szépségeit és nehézségeit. Az előadás végén kollégái segítségével a Rupert sürgősségi mentőhajót is megnézhettük. 
Az ingyenesen letölthető Balatonhelp alkalmazás minden vitorlázó okostelefonján rajta legyen, hiszen így egy gombnyomással tudunk segítséget kapni, ha bajba kerülünk!
Az este itt még nem ért véget! Vacsorára sertés ragulevest és túrós/meggyes pitét fogyasztottunk, miközben a Czeglédi-Nagy Zsófia duó nagyon igényes zenét szolgáltatott. 
A Jammertal Borbirtok Villány jóvoltából három féle borból is lehetett kortyolni.
 
2018.09.01. 
Szombat reggel nagy erőkkel vízre indult a rajthajó, és követte a mezőny szorgalmasan. Pályatűzésre azonban már nem volt lehetőség, mert egy kialakult felhő miatt partra küldött mindenkit Sipi. Bölcs döntés volt, mert a hajók kiszedése és ponyvázása után eső, majd jégeső következett…
Később ismét jött szél, így megint vízre indult a mezőny. Ez a futam is a Sallai – Kámán páros győzelmével zárult, őket követte a Fluck – Székely-Gyökössy páros. Harmadikak Litkeyék, negyedik a későbbi bajnok Varjas – Kutassy duó. Ötödik a Vass – Simkó egység, hatodikak Némethék.
Végre érvényes a Bajnokság! Most az a cél, hogy kiejtő futamot is tudjunk rendezni.
Az este ismét jó hangulatban telt, és mindenki jóllakottan tudott nyugovóra térni a hosszú nap végén.
 
2018.09.02.
Vasárnap ismét sima pályával találkoztunk, így sajnos „szokásos” módon parti halasztással telt a délelőtt. Kora délután aztán megint jó szél érkezett , így bizakodva vízre indult a mezőny. A futamban többször is leállt, és elfordult a szél, így Sipi végül a futam félbeszakítása és a verseny befejezése mellett döntött.
Az Ünnepélyes Eredményhirdetésen az összes résztvevő versenyző és közreműködő kapott egy egyedi plakettet, mely a hajóosztály 80. évfordulójára készült.
 
A Kalóz Országos Bajnokság helyezettjei:
1. Varjas Sándor Endre – Kutassy László
2. Fluck Benedek – Székely – Gyökössy Szabolcs
3. Sallai Gábor – Kámán Tamás
4. Litkey Farkas – Koleszár Péter
5. Németh Ferenc – Németh Adrián
6. Gömbös Lóránd – Litkey Botond
 
Az 1. helyezett páros tagjai vándorkupát és egy-egy értékes Festina órát is nyertek.
 
Senior Korosztály (min. 110 éves a kormányos és a legénység összéletkora)
1. Gerő András – Gerő Ildikó
2. Szentpéteri Ádám – Kovács-Buna János
3. Vass Ádám – Simkó Zsolt
 
Családi verseny
1. Németh Ferenc – Németh Adrián
2. Kovács-Buna Botond – Kovács-Buna Kinga
3. Mayer Tivadar – Mayer Petra
 
A verseny megrendezését illetve a BS-Fűzfő Vitorlás Klubot támogatták:
Laguna Yacht Club, Magyar Vitorlás Szövetség, Magyar Kalóz Osztályszövetség, Szkaliczki Műanyagfeldolgozó, Festina, Balatonfűzfő Város Önkormányzat – Civil Alap – Balatonfűzfőért Alapítvány, Jammertal Borbirtok Villány, Intersport Síaréna Eplény, Balatoni Bob, Rollecate, Kócoska Mesebolt, Böröczky Zsolt, Specialized, VIP Karszalagok, Porthole. 
 
Az alábbi videoanyagok készültek a versenyről:
 
Litkey Farkas 03:23-tól:

https://www.mediaklikk.hu/v…/ma-delutan-2018-08-30-i-adas-2/

 

Mohos Gábor 06:31-től 

https://www.mediaklikk.hu/vi…/ma-delelott-2018-08-30-i-adas/

 

Litkey Farkas és Mohos Gábor 10:29-től

https://www.veszpremtv.hu/tv-musor/hiradas-2018-08-30/