A tavalyi összevont világbajnokságon, a dániai Aarhusban már kvótát szerzett Érdi Mári lefelé mozgott, a korábbi – április végi – listán elfoglalt 8. helye után most a 14. pozícióban tartózkodik. Mári legjobb helyezése a 3. volt. A Laser Radial listát a dán Anne-Marie Rindom vezeti, aki helyet cserélt az áprilisi első holland olimpiai bajnok Marit Bouwmeesterrel. A belga világbajnok Emma Plasschaert a 4., ő egy helyet lépett vissza. Az élmezőnyben a kanadai Sarah Douglas ugrott előre a legnagyobbat, a 15-ről a 3. helyre. A legtöbb helyet az amerikai Paige Railey esett vissza, aki az áprilisi 4. után most a 17. Az első húszba április óta nem jött fel korábban ott nem szereplő versenyző, csak a pozíciók változtak.

A finnes világbajnok – s így persze szintén kvótás – Berecz Zsombor visszaérkezett az első húszba (a legjobb helyezése korábban 10. volt), a korábbi 28-ról a 19. helyre lépett előre. Az athéni Európa-bajnokságon elért 2. (illetve a nyílt versenyen 3.) és a palmai negyedik helye sokat hozott a konyhára és lassan kiforog a számolásból a kéztörése miatt kihagyott tavalyi több mint fél szezon. Ezzel az első húsz versenyző között a legnagyobb ugrást tette meg.  A finnesek között a 2017-ben Balatonföldváron világbajnok, Aarhusban második, a világranglistán legutóbb szintén második svéd Max Salminen vezeti a sort, mögötte az eddigi 4. brazil Jorge Zarif, majd az első holland Nicholas Heiner következik. A friss Európa-bajnok brit Giles Scott a 34.

Eddigi legjobb helyén áll a genovai Világkupa döntő győztese, Vadnai Jonatán, aki a 29. Testvére, Benjamin a 23., ő két helyet javított, Jonatán egyet április óta. Benjamin eddigi legjobb pozíciója 17. volt. A világranglista elején az ausztrál Matthew Wearn áll, aki az 5. pozícióból állt az élre. Mögötte az új-zélandi Sam Meech és a brit Elliot Hanson sorakoznak, áprilisban Meech vezetett, Hanson a 7. volt. Az első húszban összesen 7 korábbi ranglista vezető tartózkodik, így ez a mezőny tűnik a legsűrűbbnek. A legnagyobb ugrás az olasz Giovanni Coccoluto és az új-zélandi Thomas Saunders nevéhez fűződik, mindketten 13 helyet javítottak, az olasz versenyző az áprilisi 27. helyéről a 14-re jött előre, Saunders pedig a 23-ról a 10-re.

A férfi 470-esek között a Gyapjas testvérek éppen kicsúsztak az első húszból, pillanatnyilag a 21. helyet állnak az áprilisi 16. után. Ők sokat teszteltek, bevallottan nem az évközi eredményekre, hanem a legjobb beállításokra, edzés-és teszteredményekre hajtottak idén, most is már Japánban, a kvótaszerző világbajnokság helyszínén edzőtáboroznak. Az ő legjobb helyezésük a 13. volt. Az első öt helyen ugyanazok az egységek állnak, mint áprilisban, vezet az ausztrál olimpiai és többszörös világbajnok Belcher-Ryan kettős, majd a svéd Dahlberg-Bergström és a spanyol Xammar-Rodriguez kettősök jönnek, majd a japán Keiju Okada és az amerikai Stuart McNay kormányozta hajók. Az első húsz fele ugyanazon a helyen áll most, mint áprilisban, így a világranglista alapján a férfi 470-es mezőny tűnik a legstatikusabbnak. De persze nem az.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Neuza Aires Pereira / Robert Deaves / Pedro Martinez / Cserta Gábor