A rendezésben Kayser Miklós és felesége támogatta a helyi egyesületet. Háromszög pálya került kitűzésre Fenyves, Szigliget, Mária. Az időjósok nem sok szelet ígértek, de 3-4 csomós délire azért lehetett számítani. Ennek végül is örültem, mert így a táv 2/3 bliszterezhettem volna, de a Balaton persze megint megviccelt minket és alig egy kilométeren tudtunk bőszeles vitorlával menni.

A rajtvonal megfelelően hosszú volt, így az észak felé elhelyezett bója körüli tolongáson kívül kényelmes rajtot lehetett venni. A beígért déli helyett gyenge 1-2 csomós ÉNY-i szélben indult a verseny. Én a déli rajtpozíciót választottam, és úgy gondoltam húzom a déli partot végig az első bójáig. Egy ideig úgy tűnt, hogy jó választás volt, mert itt el lehetett kapni 1-1 jó szélcsíkot amivel a jó rajtot követően az első helyre álltunk. Mancsaftom úgy, mint a múltkor is Bálint fiam volt. Ez volt a második versenyünk együtt 3 héten belül, így különösebb előkészület nélkül indultunk neki a távnak.

Szépen megszöktünk a déli parton, de közben felerősödött jó 3-4 csomósra a szél és a fölöttünk 100 m-re csobogó YSII-es hajók utolértek és meg is előztek minket. Sajnos nem tudtunk elég élesek lenni ahhoz, hogy rámenjünk a bójára, de amennyit lehetett mentünk keletnek, azonban folyamatosan csúsztunk le a déli part felé. Sajnos a mélységmérőm nem működött, így érzésre ment a mélységmérés. Amikor úgy éreztem, hogy az 1.95-ös merülésem sok, kicsit feljebb húztam a schwert-et így nyertem még a fordulóig 300 métert.

Elkezdtünk kreuzolni a bója felé. Néhány hajó akik akik északabbra rajtoltak utolértek és lassan meg is előztek, hát ez a gyenge negyed szél nem túl optimális a nehéz hajómnak. De sebaj, gondoltam, majd ráfordulunk a második bójára és kinyitjuk a blisztert és már robogunk is. De nem így történt a bóját megkerülve folytattuk a negyed szelezést csak másik csapáson mert az szél kicsit északiasabbra fordult. Tartottuk a tempót a többiekkel, a szélcsíkokban néha megközelítettük egymást aztán újra eltávolodtunk.

A Virtus2 Dénes Csongival feljött a nyakunkra, de egy kis vitorla állítással sikerült visszaverni a támadást. Ekkor még nem sejtettem, hogy az a néhány száz méteres előny, amire szert tettünk a mezőny hátsó részével szemben a végén órákban mérhető különbséget fog jelenteni. Már nagyon vártam a bója fordulót, hogy végre kinyithassuk a bliszterünket és utolérjük azt a 4-5 hajót akik pár száz méterrel előttünk mentek és lerázzuk a tőlünk pár méterre mögöttünk haladókat. A bójához közeledve előre mentem és bekötöttem a blisztert. 

Elértük a bóját, genua be, bliszter ki. Gyönyörűen felment és elindult a robogás. Néhány percen belül behoztunk 3 hajót.  Elkezdtem reménykedni benne, hogy megcsíphetjük még a néhány száz méterre haladó YSIII. élbolyt. A szél egyre erősebb lett amitől szépen megdőlt a hajónk, így még nagyobb sebességre kapcsoltunk azonban ezzel együtt elkezdett lefordulni a déli part felé, pont amerre tartottunk. Láttam, ha ez így megy tovább le kell húzni a blisztert, mert nem tudjuk tartani az irányt. 

Forrott mögöttünk a víz, a hajó stabilan kiegyensúlyozottan futott, élveztük a száguldást. Arra lettem figyelmes, hogy az előttünk levő hajók sorban húzták le a blisztereiket és a spinakkereiket. Mi is ezt tettük, erős fél szélben behúztuk a színeset és kitekertük a genuát. A tó közepén jártunk ekkor és belefutottunk egy lavórba. Megálltunk, szenvedtünk, mellettünk 30-40 méterre húztak el a hajók. A gyorsan szerzett előnyünk semmivé foszlott. Kihátszeleztünk a lavórból és amint kiértünk már negyedszélben robogtunk a déli part felé. A többiek megálltak, beértük őket ismét. De megint belefutottunk egy szélmentes részbe, a többiek pedig megfogtak egy szélcsíkot. Ez ment még vagy 3 alkalommal megismételtük mire befutottunk. A mezőny egy része ekkor még a szigligeti bóját sem vette. Rég volt már ennyire forgolódó szeles versenyünk, de végül is teljesítettük a távot.

Technikai problémánk – a széljelző és mélységmérő meghibásodásán kívül - ezúttal nem volt, de a szélcsíkokkal ezúttal nem volt szerencsénk, így a 7-ik hely jutott nekünk. Szarvas- és csülökpörkölttel ünnepeltük meg az utolsó idei versenyünket. Este pedig hatalmas élő zenés bulit csaptunk Kovács Zoli barátommal és rengeteg önkéntes vokalistával! Gyönyörű időben izgalmas versennyel zártuk a versenyszezonunkat.

 

Eredmények:

YS II.

  1. 1. Intravino

  2. 2. Joy

  3. 3. Rozanna

YS III.

  1. Zsó2

  2. Kaze

  3. Vagabundus

 

Beszámolót készítette:

Fazekas János

ViNo-Bá 2.0 kapitánya