A BAHART az érintett rendvédelmi szervek közreműködésével 2019. november 6-án látványos tűzvédelmi gyakorlatot tart munkatársai számára az egyik kompja fedélzetén. Az esetlegesen felmerülő vészhelyzetekre történő előzetes gyakorlati felkészülést nem először hajtja végre a Társaság, hiszen 2017-ben utasmentést hajóról már szimuláltak a munkatársakkal. Az akkori gyakorlat során tűz ütött ki a BAHART egyik katamaránján, melyről a tűzoltók a vízirendészet kollégáinak közreműködésével szakszerűen mentették át az utasokat a BAHART másik hajójára. A mostani gyakorlat során a Tihanyrév irányába közlekedő komp fedélzetén egy személyautó motorterében keletkezik tűz, melynek oltását a hajó személyzete mellett a révbe kiérkező tűzoltó egységek is segítik majd. A gyakorlat célja a munkatársak hasonlóan extrém veszélyt jelentő helyzetekre történő előzetes felkészítése a hatékony, gyors reagálás biztosítása érdekében.

A BAHART a középtávú stratégiájában kiemelt hangsúlyt fektetett a hajózási szolgáltatások biztosítása során az utas- és üzembiztonság folyamatos fenntartására, a tűz- és érintésvédelemi előírások betartására, valamint a BAHART összes szolgáltatására és vagyonelemeire kiterjedő kármegelőzési tevékenységekre. A stratégiai cél megvalósítása során most az érintett szervezetek professzionális közreműködésével újabb lehetőség nyílik a hajós munkatársak életszerű felkészítésére, az elméleti tudás elmélyítésére, valamint a nem várt katasztrófahelyzetek szakszerű kezelésének gyakorlására.

A szimulált gyakorlat során a Kossuth komp fedélzetén szállított személyautó motorterében keletkezik tűz, melynek észlelése után a hajó személyzete azonnal megkezdi a szabályok szerint szükséges intézkedések végrehajtását a tűz tovább terjedésének megakadályozása érdekében. A helyzetet nehezíti, hogy az események hatására az utasok közül egy személy pánikba esik és a vízbe ugrik. Az érintett személy kimentésének megkezdésével párhuzamosan megtörténik a közreműködő rendvédelmi szervek: a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítása alá tartozó Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság, a Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, a Balatonfűzfői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, valamint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület értesítése a szimulált havária helyzetről.

A közreműködő katasztrófavédelmi szervek egységei gyorsan reagálva érkeznek a helyszínre. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának és az Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek a szakemberei a vízbe esett személy kimentését és a szükséges egészségügyi ellátását végzik el. Az életmentést követően a komp ismét elindul Tihanyrév irányába. A kikötést követően a révbe kiérkező tűzoltóegységek is becsatlakoznak az oltási munkába, melyet sikeresen elvégeznek.

A szimulációs gyakorlattal a BAHART arra törekszik, hogy kompjain maximális biztonságban legyenek az utasok és az esetleges veszélyhelyzetekben is gyors, szakszerű mentési akcióra, közbeavatkozásra számíthassanak az utazók, szükség esetén a katasztrófavédelem és vízirendőrök bevonásával.