„Az év fő célja az olimpiai kvóta megszerzése volt, ami annak ellenére nem sikerült, hogy jó versenyt futottunk Japánban a világbajnokságon. Ehhez kapcsolódik az idei szezon legnagyobb csalódása is, mert a világbajnokságon 11 futamból 9 erős szeles volt, s ilyen körülmények között nekünk a magasságomból adódóan hátrányunk van” – foglalta össze a 2019-es versenyszezon mérföldköveit Gyapjas Zsombor.

A világ közvetlen élmezőnyébe tartozó magyar 470-es kettős pompás formában kezdte a szezont, mindjárt az első versenyükön – mint később kiderült ­– legjobb idei eredményüket érték el, a miami világkupa fordulón az 5. helyen http://hunsail.hu/hirek/gyapjasek-az-5-helyen-zartak-a-miami-vilagkupa-versenyt végeztek úgy, hogy a mezőnyverseny utolsó futamát megnyerve az éremfutam előtt a harmadik helyért is játékban voltak.

„2019 jó év volt a tanulás szempontjából, sokat fejlődtünk, mint vitorlázók” – értékelt Gyapjas Balázs. Egy sor nagy versenyen nyertek futamot, így a miami világkupa verseny előtt az észak-amerikai bajnokságon, aztán San Remoban, majd a világbajnokságon Enoshimában is.

A fő cél természetesen a tokioi indulás jogának megszerzése volt. Ezen kívül fontos volt, hogy az erősszeles sebességüket felhozzák az aranycsoportos versenyzők szintjére. „Úgy érezzük, hogy sokat javult az erősszeles sebességünk, ami mindenképpen jelentős előrelépés. Természetesen mindig van hova tovább fejlődni, jelenleg is azon dolgozunk, hogy még előrébb tudjunk lépni.”

Gyapjasék novemberben háromhetes edzőtáboron vettek részt San Remóban, ahol 5 nemzet 11 csapatával, közöttük kínai, olasz, amerikai és német egységekkel vitorláztak együtt. Ott volt az edzéseken néhány kiemelkedő egység is, mint például a francia világbajnok Pepponet-Mion, vagy az amerikai olimpikon hajó, McNay és Hughes. Az edzőtáborban egy új Zaoli nagyvitorla fejlesztésén volt  a hangsúly, ezzel javítva a krajcos sebességet. „Szerencsére minden nap tudtunk vitorlázni változatos körülmények között és ezzel további tapasztalatokat gyűjteni.

A szezon legnehezebb időszaka számukra az a két hónap volt, amikor kint voltak Japánban a világbajnokság körüli időszakban. Mind az időjárás, mind az Európától való hosszú ideig távollét miatt. „De ezekben az időszakokban tapasztal meg a versenyző olyan dolgokat, amiket nem lehet máshol elsajátítani. Úgy gondolom, hogy a vitorlázás komplex sport, ezen a szinten, ahol mi állunk mindenben azonosan kell fejlődni ahhoz, hogy az élmezőnnyel egy szinten tudjunk maradni.”

A legfőbb cél továbbra az olimpiai kvalifikáció megszerzése, „amit jövő áprilisban a genovai világkupán fognak osztani nekünk”. Minden addigi edzőtábor és verseny a genovai versenyre való minél jobb felkészülést szolgálja. Így a januári miami világkupa forduló is, már november 20-án bepakolták a konténert Barcelonából.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Junichi Hirai / Bulkhead, Tóth Boglárka, Pedro Martinez / Sailing Anarchy/World Sailing