A balatonfüredi verseny zárónapján szélhiány miatt nem rendeztek futamot, így 6 futam után végeredményt hirdettek. Érdi Mária mögött Orbán Botond Máté végzett az összetett második helyén, megelőzve Kovács Attilát. Érdekesség, hogy a Laser 4.7-es kategóriában Érdi Mária testvére, Érdi János is hajóba ült, aki végül a 38. helyet szerezte meg. Ebben a hajóosztályban Verebély Mátyás győzött Nagy Bendegúz és Szokody Olivér előtt.

„Nem így terveztük ezt az idényt, de gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül az élsportolók között. Mindenesetre nagyon örülök annak, hogy már a második versenyt is lezártnak tekinthetjük. A BYC-kupa után az MVM Flottabajnokságon is sikerült felállnom a dobogó legmagasabb fokára. Mostantól, ha a körülmények, valamint az egészségügyi helyzet engedi, szeretnék majd nemzetközi edzőtáborokban is hajóba ülni.” – nyilatkozta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.