Láthatóan mindenki komolyan vette a bajnokságot, készült rá. A címvédő Triton majdnem a legerősebb csapatával érkezett, a Kispanda Kutics Kirsztiánnal, az Offroad 2.0 Büki Gáborral, az Inyama Fischer Dezsővel erősítette meg a csapatot. Az Ónix szokás szerint rendezett, fegyelmezett és összeszokott legénységgel vágott neki. Talán a La Diva fedélzetéről hiányzott néhány kéz egyes manővereknél, de náluk a lélektelen előnyszám is motivációs vákuumot okozott. 

Túrafutammal indult a bajnokság csütörtökön, amit az Inyama nyert a Triton és a Kispanda előtt. Péntektől jöttek a pályafutamok, mindjárt négy futam, kifújt, stabil 8-10 csomós szélben. Pénteken kettőt nyert a Kispanda és kettőt a Triton de az Offroad 2.0 és az Inyama is ott loholt a nyakukon. Minden hajó top genoával versenyzett kivéve a Triton, akik az élességben bíztak, szemben a többiek sebességbe vetett hitével.

Szombaton mindössze egy nagyon gyenge szeles futamra telt, arra is csak délután. Kispanda győzelemmel átvette a vezetést. Második az Ónix lett, akik az első napi rajtkalandjukból (ici pici drengolás) éppen csak, hogy magukhoz tértek. Harmadik helyen az Inyama ért célba.

Vasárnap két futam maradt a végső döntésre. A Triton – némi szerencsével – behúzta az első futamot és így az élen várta az utolsó rajtot. 40 perces futamidőnél cca. másfél perc a Kispanda és a Triton közötti előnyszám különbség, így a Tritonnak még egy szűk vereség is belefért az utolsó futamba. A feszültség már a rajtnál megmutatkozott, a Kispanda a vonal mögött egy-másfél hajóhosszal félszelezett, míg a Triton alatta lendületből megérkezett krajcolva. Ebből a szituációból lett az óvás, mert a Kispanda felszólításokra nem élesedett fel.

Szokták mondani, hogy utólag könnyű okosnak lenni, de mivel a Kispanda ebben a futamban nagyon megverte a Tritont, olyannyira, hogy akár a korai rajt vagy a 360-as büntetés is bőven belefért volna az időbe, az igazi hibát nem a rajtvonalon követték el, hanem azt követően. 

Az élen álló két hajó kakaskodása mit sem zavarta a mezőny többi tagját, az Offroad 2.0 simán nyerte a 8. futamot és ezzel felhúzta magát a dobogóra. Az Inyama 3 ponttal maradt le az érmes helyezésről, ami a hátszeles szakaszok technikai problémáinak és a korábban elszakított nagy spinnakernek tudható be.

Idén is meglepően izgalmas és szoros bajnokságot futottak a Cruiser-ek, hogy megszerezzék a teáskannát, a HCC vándordíját.

Eredmény: https://bit.ly/3hmeNRi