A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége 2020 október 13-i ülésén döntött: becsatlakozunk abba a rendszerbe, amelyben több százezer sportoló versenyez. Most a nemzetközi versenybíró, a tapasztalt vitorlázó és Virtual Regatta versenyző, az Optimist edző és persze a Magyar Vitorlás Szövetség szemüvegén keresztül vizsgáljuk meg a Virtual Regatta mibenlétét.

“Fontos tény, hogy a Nemzetközi Vitorlás Szövetség az e-sportot profin kezeli, ezért úgy véljük, hogy a Magyar Vitorlás Szövetségnek ebbe a rendszerbe be kell kapcsolódnia” – fogalmazott a Vitorlázz Itthon-nak a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. Holczhauser András elmondta: a Szövetség elnöksége október 13-i ülésén meghozta a döntést, mely szerint 2021-re a Magyar Vitorlás Szövetség megveszi a magyar bajnokságok jogát és átadja azt tagszervezeteinek versenyszervezés keretében. A főtitkár úgy látja: a világbajnoksághoz való kapcsolat fontos az e-sportban is. Felidézte, hogy a világbajnokság döntőjét minden évben a World Sailing éves konferenciáján vívják. Holczhauser András szerint az a tudásbázis, amellyel a jövő évben rendelkezünk majd, akár elegendő lehet arra is, hogy a legnagyobb hazai versenyünk, a Kékszalag mellé is lehessen Virtual Regattával kapcsolatos versenyt vagy programot szervezni.

Az alkalmazást, mely telefonról, tabletről és böngészőből is elérhető három éve dobták piacra, mégpedig úgy, hogy elkezdtek versenyeket rendezni. Ez már a harmadik év, hogy E-Vitorlás Világbajnokságot is tartanak – mondta el a Vitorlázz Itthon-nak Böröcz Bence nemzetközi versenybíró. Kifejtette: az ikonikus helyszíneket igyekeztek lemodellezni a fejlesztők. Ennek célja, hogy a játékosok eljuthassanak akár olimpiai pályákra. Amellett, hogy stilizáltan látszik a partszakasz, valós szélviszonyokat biztosít a program, amely a környékre jellemző. Így a szél változása akár irányban, akár erősségben megjelenik a játékban.

Böröcz Bence elárulta: a vitorlázás versenyszabályainak egy adaptált változata alapján működik egy motor a játék mögött, amely a büntetéseket osztja ki szabálysértések esetén. A virtuális versenyszabályokat pedig úgy készítették el, hogy a lehető legjobban lekövesse azt, amit valójában a vízen is tapasztalunk. Ilyen szempontból szabályismereti fejlesztésre mindenképpen hasznos a játék, valamint a taktikai lépések fejlesztésére is alkalmas. Böröcz Bence szerint akik a Virtuális versenyen dominálnak azok első sorban jó vitorlázók valós körülmények között is – látni olimpikonokat, világbajnokokat is, de jó platform azoknak is, akiknek nincsen lehetőségük valós körülmények között vitorlázni.

Dr Ferenczy Kristóf gyerekkora óta vitorlázik, Optimistben, Laserben és Finn Dinghy-ben vitorlázott évekig, majd nagyhajózott. A Virtual Regattával körülbelül másfél évvel ezelőtt ismerkedett meg és az fogta meg benne, hogy a szabályrendszere követi a valós szabályrendszert. A vitorlázó szerint a vízen szerzett tapasztalatok felhasználhatóak, de természetesen teljesen más ez a verseny. A Virtual Regatta világában is nagyon figyelni kell a rajtra, hogy az pontos legyen, emellett akárcsak a való életben fontos a tiszta szél, és hogy Lee, vagy Luv rajtot veszünk.

Dr. Ferenczy Kristóf – aki a legutóbbi, a Balatonfüredi Yacht Clubban rendezett házibajnokság győztese úgy véli: a játék mindenféleképpen alkalmas a vitorlázás népszerűsítésére, ugyanis aki kipróbálja virtuális térben a sportágat, nagy valószínűséggel a való életben is hajóba ül majd.

Edelényi Szabó Viktor, a Balatonfüredi Yacht Club Optimist edzője a legkisebbekkel foglalkozik, akik most ismerkednek a vitorlázással. Tapasztalata szerint a Virtuál Regatta egy jó lehetőség arra, hogy a gyerekeket játékos módon vezessék be a versenyvitorlázásba. Alkalmat ad ugyanis arra, hogy számos versenyszituációt átnézzenek közösen, hiszen rövid időn belül több futam vitorlázható végig, majd elemezhető. Edelényi Szabó Viktor szerint az e-vitorlázás természetesen helyettesíteni nem tudja a valós vitorlázást, viszont taktikai és versenyelméleti tételeket gyorsabban megérthetnek a fiatalok azáltal, hogy nem egy fehér tábla előtt kell ülni, vagy egy prezentációt nézni, hanem mozgásokban követhetik végig a rajthelyzeteket, az elsőbbségadást, vagy esetleg egy bójakerülési szituációt. Emiatt talán egyszerűbb is egy fiatalnak, hogy miként néz majd ki ez a valóságban. Emellett igen megmozgatja a gyerekek fantáziáját, hogy vajon milyen lehet olyan pályán vitorlázni ahol olimpikonjaink, vagy esetleg kipróbálni egyedül egy Amerika Kupás hajót, az F50-et.

A Balatonfüredi Yacht Club értesüléseink szerint már most az idei őszi valamint téli hónapokban havi rendszerességgel szervez bajnokságokat, amihez folyamatosan várják majd a jelentkezőket.

További információk: a Virtual Regatta honlapján érhetők el. Regisztrálni böngészőből itt lehet, iOS okoskészülékre a program erről a linkről, Android okoskészülékre pedig innen tölthető le.

Forrás: Vitorlazzitthon.hu