A rendező Túravitorlás Sportklub (TVSK) a többnapos verseny helyett idén egynapos, de komoly kihívást jelentő regattára invitálja a résztvevőket. A rajt május 23-án vasárnap 9 órakor lesz Balatonföldvár előtt. Megfelelő szélviszonyok esetén az első  pályajelet az ábrahámhegyi TVSK-kikötő előtt helyezik el, innen Fonyódra, majd a balatonföldvári célba kell vitorlázni. Érvényesen este 7 óráig lehet célba futni, de amennyiben a szél gyenge, a hajók számára rövidebb, reálisan teljesíthető pályát tűznek ki.

„Tudjuk, hogy a hosszú tél és a korlátozásokkal teli tavasz után nagyon sok vitorlázó vágyik már arra, hogy ismét versenykörülmények között űzhesse kedvenc sportját. A Helly Hansen Pünkösdi Regattát az évtizedes hagyományokat szem előtt tartva az ő számukra rendezzük. A verseny ezúttal – a fertőzésveszély elkerülése érdekében – parti rendezvényt nem, de a vízi események sava-borsát, a nyugati medencében történő hosszú vitorlázást tartalmazza majd” – mondta Náray Vilmos, aki a TVSK elnöke és a verseny rendezője is.

A versenyre minden nagyhajós osztályt várnak, az előzetes – osztályoktól származó – visszajelzések alapján a résztvevő hajók létszáma elérheti a száz egységet. A hajóosztályokat sebességük alapján csoportokra bontják majd, így gyengébb szél esetén a lassúbb csoportok számára lehetséges lesz a pályarövidítés akkor is, ha a gyorsabb hajók képesek tíz óra alatt teljesíteni a teljes távot. A verseny tartaléknapja május 24., hétfő – de ezt a rendezők csak akkor használnák ki, ha viharos szél vagy valamilyen hatósági tiltás miatt vasárnap nem lehetne vitorlázni. A díjkiosztóra a tervek szerint a TVSK másik nagy eseményén, az őszi Szüreti Regattán kerül majd sor.

A legjobb egytestű hajó nyeri majd a Helly Hansen Díjat. De mindenki jól járhat, aki figyeli a verseny Facebook-esemény-oldalát: a Helly Hansen ugyanis az oldalkedvelők között egy teljes vitorlásruha-szettet sorsol majd ki. „Nagyon örülünk, hogy a Helly Hansen és a TVSK hosszú évek óta tartó együttműködése a Pünkösdi Regatta kapcsán idén is folytatódni tud. A verseny támogatásával is szeretnénk felhívni a figyelmet a Helly Hansen és a magyar vitorlázók között fennálló évtizedes kapcsolatra” – mondta Rajna Gabriella, a Helly Hansen Magyarország ügyvezetője.

A nevezés – a tavaly megszokott módon – online, a Magyar Vitorlás Szövetség Vihar-rendszerében történik, a nevezési díjat átutalással vagy a VIHAR-rendszeren belül bankkártyával lehet kiegyenlíteni. A Helly Hansen Pünkösdi Regattára május 21-én pénteken 19.00 óráig lehet nevezni, a május 15-ig nevező hajók engedményes nevezési díjat fizetnek.

További információk:
www.punkosdiregatta.eu
www.tvsk.hu

Nevezéssel és díjfizetéssel kapcsolatban:
Zolnay Ildikó
+36 30 241 2714
tvsk@tvsk.hu

Verseny lebonyolításával kapcsolatban:
Náray Vilmos
+36 20 369 2126
vilmos.fairsailing.win@gmail.com

Fotó: Mag Andi