Az Ezüst Szalag egyike a legmenőbb balatoni túraversenyeknek. Kitűnően szervezett, szofisztikált délutáni fogadással, elkerülhetetlen badacsonyi naplementével, és a szerencsés többség még egy napfelkeltét is kifoghat Györöktől hazafelé. Tömör gyönyör.
Másodszor indultunk, ez alkalommal is új felállással. Először egy Kalózzal nyomtuk le a távot, (https://porthole.hu/cikk/11937-all-inclusive-es-tenyleg-ezustszalag-2018) életre szóló élményt szerezve magunknak. Három óra alatt siklattunk el a györöki bójáig, helyenként 12 csomóval döngetve. Idén a nagyhajóval Györökig 8 óra alatt sikerült elkreutzolnunk, igaz visszafelé négy óra is elég volt.
Hol is kezdjem? Azt terveztük, hogy szombat délután időben átmegyünk Földvárra, a korábban törölt, de mégis megtartott társasági esemény helyszínére. A Spari telep vitorlázó múltam egy meghatározó színtere, mindig nosztalgikus hatással van rám. Gyönyörű időben kissé megkésve indultunk, a langyos délnyugati szélben szinte vágtatott a hajó. Mire kikötöttünk, a mezőny elindult kifelé, de így is megittuk a finom narancsos welcome limonádét, és elfogyasztottunk egy eszméletlen finom távolkeleti gasztro bombát, olyan különleges alkotókból összeállítva, amit párom, Ildikó, az aranykalászos gazda sem tudott identifikálni. Még időben mi is ellöktük a partot, mert a friss délnyugati szélben volt szerelni, reffelni való. Egy YS III-as hajóban ne legyen önérzeted. Vagy átnéznek rajtad, vagy csúnyán leszólnak, éreztetve, hogy ez nem a te játszótered. Hárman vagyunk a fedélzeten, ezért amíg szerelünk, alapjáraton motorozunk a rajtvonal felé. Nem olyan egyszerű egy vertikál latnis betekerős grószt kiimádkozni az árbocból. Próbálunk úgy helyezkedni, hogy senkit se zavarjunk, de ez nem sikerül. Egy felhevült elitklasszos csapat kánonban üvölti le a fejünket, tudatosítva, mekkora útjoga van, úgyhogy nekünk hesss! No gond, lemászok a kajüttetőről, kiakasztom az automatát és kitérek, mert egy útjogos erre nyilván képtelen.
Kitaláljuk, hogy az északi bójától rajtolunk, mert ha jobbcsapáson legfelül húzunk délre, akkor a gyorsabb hajók nem felettünk fognak elsuhanni. Hiába késleltettük a rajtot, akkora összeakadást produkáltak az óriások, hogy nem lehetett a bóját megközelíteni. Mire kiszabadultunk, a szél is legyengült, így a megfelelő sebesség hiányában a kreatív megoldásokat helyeztük előtérbe. Mivel éjszakára erős frontbetörésre lehetett számítani, ezért a génua alá behúzunk egy storm jib-et. Ez a megoldás gyengébb szélben sem hatástalan, de ha bedurran a szél, a génuát csak be kell tekernünk és kényelmesen kezelhető marad a hajó. Az egyetlen hátránya ennek a megoldásnak, hogy minden fordulónál be kell tekerni a génuát, hogy a viharfock előtt át lehessen húzni. Szerettük volna a vihar előtt elérni a györöki bóját, hogy legyen lehetőségünk villantani az OXLEY önstabilizáló spinnakerünkkel, de a mutatvány ez alkalommal elmaradt. A hajónk igazán 12 csomós szélerő felett kezd élvezhetően teljesíteni, ezért a hosszú cirkálás során nem csak a szélirányt, de a szélerőséget is folyamatosan figyelnünk kellett. Hiába mutatott a VMG pozitív közelítést, ha éreztük, hogy kifutunk a szélből azonnal fordulnunk kellett. Ezzel a taktikával elég jól tartottuk a helyünket, megelőzve néhány komolyabb előnyszámmal rendelkező hajót is. Az éjszakai vihar a Szigligeti-öböl kellős közepén ért bennünket. A protokoll szerint feltekertük a génuát és piciny fockunkkal, reffelt grószunkkal felkészültünk a nagy rohanásra. Tudtuk, hogy nem ússzuk meg az esőt, de arra nem számítottunk, hogy akkora özönvíz zúdul ránk, amiben a hajó orráig sem látunk. A génua betekerésekor elengedett schott nem csupán rátekeredett a fock feszes behúzójára, de olyan csomó tömeget alkotott, mint egy őrült művész által alkotott nonfiguratív makramé. A több hullámban, eltérő irányokból érkező 35+ -os nyomások egyike átfordította a hajót balcsapásra, és mivel semmit sem láttunk, a műszerekre támaszkodva észleltük, hogy visszafelé haladunk. Ekkor már a várt északnyugati szélirány stabilizálódott, sikerült a hajót visszafordítani, és ráejteni a györöki bójára. Mire elértük a fordítót, az eső elállt, a szél gyengült, így a makramé keserves kioldozását követően újra teljes taklival, kitekert génuával repesztettünk Földvár felé. Gyorsan letudtuk a szembeforgalmat, ennyi előnye van annak, ha valaki nem a mezőny elején vitorlázik. A hajó gyakorlatilag a testsebességének maximumán, 7 csomó körül haladt, így megtehettük, hogy a védett kajüt állómagasságú szalonjában átöltözzünk, száraz meleg ruhára váltsunk, és némi étel és ital elfogyasztása után zavartalanul élvezzük a felkelő Nap felejthetetlen látványát. Néhány elénk került hajó az északi part közelébe húzódott, őket délről a folyamatosan gyengülő szélben sikerült megelőznünk, így abszolútban 49.-ként, osztályunkban elsőnek haladtunk át a célvonalon. Mindez az előnyszámos korrekciók után egy második helyet jelentett. Ezüst az ezüstön!
Köszönjük Spartacus!
