Zátonyra futás élő TV-adásban, egy ország szeme láttára
2026. szeptember 9.
Az 1983-as Sydney Hobart versenyen igen szoros küzdelem zajlott az első célba érő dicsőségéért. Végül egy víz alatti szikla döntött.

Ez az első összefoglaló film az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjról. Köszönet érte az M4 Sportnak. Ilyenek voltak a közvetítés legszebb, legfontosabb és legérdekesebb pillanatai.
Ruják István olimpikon finnes 2024-ben Finn dingivel végigvitorlázott a Kékszalag útvonalán. Ha valaki ismeri közelebbről ezt az egyszemélyes versenyjollét, netán ült is benne, és ha tudja, mikor volt Ruji az olimpián (elárulom, 1980-ban), akkor rögtön átérzi, hogy ez egyáltalán nem volt könnyű feladat.
Azt eddig is tudtuk, – hála a kitűnő PR támogatásnak – hogy az esemény kinőtte az alapítók által korábban megálmodott kereteket. A verseny tisztaságának védelmében szigorú biztonsági, etikai normák meghatározása, betartatása elkerülhetetlenné vált. Ahogy az America’s Cup 1870 óta őrzi az alapítók szándékait, magas társadalmi presztízsét, úgy eljött az ideje a Kékszalag értékeit óvni, ellenkező esetben el fogjuk veszteni az esemény varázsát, kitüntetett szerepét, pozitív megítélését.
Péntek délben a Hungária Yacht Club füredi kikötőjébe besurrant egy Balaton 31-es több mint huszonhat és fél órás vitorlázás után. Goszleth Marcell szaladt segíteni, de nem kellett. A legénység frissen, elegánsan ért partot a sikeresen teljesített tókerülő verseny után. Ez a hajó a Hepp.
A képek a Magyar Vitorlás Szövetség fotótárában nézhetők meg, tölthetők le és vásárolhatók meg.
Szombat reggel kilenc órakor, a negyvennyolc órás limitidő lejártával befejeződött az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A szélsőségesen gyenge szél és a kánikula ellenére a 458 indulóból több mint 250 egység sikeresen teljesítette a távot, utolsóként a Nauszikaa futott be a balatonfüredi célba, fantasztikus időzítéssel, 8 másodperccel a 48 órás limitidő előtt!!! A hagyományoknak megfelelően a győztes RSM csapata fogadta őket a célban. Szép gesztus!
Fordulatos, izgalmas 13 óra 27 perces vitorlázást követően az RSM katamarán szelte át elsőként a célvonalat az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon, elhódítva ezzel az abszolút kategória leggyorsabb hajónak járó trófeát. Ezzel lezárult a Raiffeisen Audi Fifty-Fifty éveken át tartó egyeduralma, a címvédő és Kékszalag rekorder katamarán hatalmas hajrával a harmadik helyet szerezte meg. Másodikként a legendás, 13-szoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas futott be a Process Solutions fedélzetén.
A Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt 1600 méterrel keletebbre helyezi az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon a keszthelyi bóját a rendező Magyar Vitorlás Szövetség. A biztonsági okokból meghozott döntés garantálja, hogy a mélyebb merülésű, hagyományos klasszikus vitorlások is teljesíthessék Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenyét. A pálya minimális átszabásának köszönhetően a légvonalban 150 kilométeres táv mindössze 3200 méterrel rövidül, cserébe a megmérettetés a hazai vitorlás közösség számára a lehető legszélesebb körben nyitott marad.
A Kékszalag körül nem lehet úgy dönteni, hogy az ne okozzon megosztottságot, felháborodást a vitorlázók körében. Gondoljunk csak a szél miatti halasztásra pár éve. Vagy előtte a soha véget nem érő „ki indulhat a Kékszalagon” polémiára. Idén -a Főtitkár úr július elsejei nyilatkozata alapján - lehet, hogy a bója-gate vár ránk, úgyhogy ideje állást foglalni: maradjon a bója szépen ott, ahol a helye van.
2026. szeptember 9.
Az 1983-as Sydney Hobart versenyen igen szoros küzdelem zajlott az első célba érő dicsőségéért. Végül egy víz alatti szikla döntött.

2026. szeptember 8.
A közel négyszázötven hajóból kétszázötvenegy teljesítette az idei tókerülést és ebbe a Fétis is beletartozik. Az Európa 30-as osztályban ne
...2026. augusztus 27.