Olimpiai ezüstérmes sportolók készítettek kisfilmet a mentőmellény fontosságáról
Forrás: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata | 2021. August 25. 17:27
Berecz Zsombor és Rasovszky Kristóf, a Tokiói Olimpia ezüstérmesei a mentőmellény viselését népszerűsítik a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával és az Arcok Stúdióval közösen készített kisfilmjükben, amelyet ma mutattak be a Balatonfüredi Yacht Klubban az #EgyEletemEgyMellenyem kampány keretében.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) júliusban indította mentőmellény-népszerűsítő kampányát, melyben hatalmas segítséget jelent az, hogy ismert és elismert emberek “mentőmellény nagykövetként” részt vesznek a társadalmi szemléletformálásban.
“Berecz Zsombor,olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vitorlázót és RasovszkyKristóf, olimpiai ezüstérmes, világbajnok, Európa-bajnok úszót rögtön a Tokiói Olimpia után kértem fel erre a szerepre, azonnal igent mondtak – mondta el Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke. “És Zsombor hozzátette, hogy van egy jó ötlete. Ő találta ki a filmet, a story boardot, Kristóf szerepét, nekünk már csak a filmes stábot kellett biztosítanunk.”
Berecz Zsombor a film bemutatóján elmondta, hogy számára gyerekkora óta természetes, hogy mentőmellényben száll vízre, nem csak azért hordja, mert kötelező. “Ha nincs rajtam a mellény, akkor keresem is, annyira megszoktam már. Nekem egy olyan mellényem van, ami egyáltalán nem korlátoz a mozgásomban, és olyan anyagból van, hogy a nyári melegben sem pukkadok meg alatta.”
A film másik főszereplője, RasovszkyKristóf, aki rendszeresen SUP-ozik a Balatonon, elmondta, hogy tapasztalata szerint a legtöbb baleset abból adódik, hogy az emberek nem mérik fel jól az úszástudásukat. “Beeveznek a tó közepe felé, és azt hiszik, hogy ha leesnek és mondjuk a deszkát elfújja a szél, akkor simán kiúsznak a partra, mert az uszodában le tudnak úszni háromszor ötven métert kis pihenővel. Csak azt felejtik el, hogy itt nincsen ötven méter után fal, és nyílt vízben vagyunk, ha fúj a szél, akkor hullámzik is, úgyhogy itt teljesen más felkészültségre van szükség, mint medencében” - mondta el az olimpiai ezüstérmes nyílt vízi úszó.
“Soha nem volt számomra kérdés, hogy ha vitorlásra szállok, vagy wakeboardozom, SUP-ozom, akkor vegyek-e fel mentőmellényt - fogalmazott Kostya Bánk, az Arcok stúdió ügyvezetője, a film rendezője. “Hosszú évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy kampány jelleggel kellene népszerűsíteni a mentőmellényt, én azt gondolom, hogy vagány dolog viselni ezt az eszközt, nem pedig szégyen. Amit ez a film is egyértelműen sugároz.”
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellény állványon helyezünk el. Az első mentőmellényállványt ma mutattuk be a Budapest Boat Shown, amelyet Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon fogunk felállítani.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a nyár folyamán rendszeresen mutat be nagyon rövid filmeket, melyek a vizek veszélyeire hívják fel a figyelmet. A vízbefulladások nagy része megelőzhető, amennyiben nem rosszullét okozza azokat. De még rosszullét esetén is sokszor lehet segíteni, ha van rajtunk mentőmellény.
We did it! – Megcsináltuk! hirdeti a Ready, set, wear it! mentőmellény viselési rekordkísérlet amerikai szervezője. Magyarország, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata révén egyetlen közép-kelet-európai résztvevőként 148 fő mentőmellényes támogatóval járult hozzá az esemény sikerességéhez és a világrekord megdöntéséhez.
Az áprilisi versenyekkel új szezon kezdődik a magyar versenybírók számára is. Az MVSZ versenybíró bizottsága decemberben alakult meg, és az elmúlt négy hónapot intenzív munkával töltötte annak érdekében, hogy a bírók jobban átlátható, a kor követelményeihez igazodó rendszerben, felkészültebben tudjanak dolgozni. „Legfontosabb célkitűzésünk az volt, hogy javítsuk a bíráskodás színvonalát és szélesítsük annak bázisát, miközben megkezdjük a felzárkózást a 21. század követelményeihez” – foglalja össze Náray Vilmos, a bizottság elnöke munkájuk mozgatórugóit.
A magyar vitorlássport szakmai háttere jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban. A március végén megrendezett második ALAP felmérői képzés iránti hatalmas érdeklődés igazolta, hogy a közösség nyitott a fejlődésre és a professzionális tudásra. Ez a kezdeményezés nem csupán egy tanfolyam, hanem egy hosszú távú stratégia része, amelynek célja a hajóosztályok felmérésének egységesítése és nemzetközi szintre emelése.
Minden évben május 6-án ünnepeljük a Magyar Sport Napját, amely egyben a Magyar Athletikai Club megalapításának évfordulója. A jeles évfordulóra emlékbélyeg és emlékérme is kiadásra került, amelyhez április 10-én megjelent évkönyv társult. A legrégebb óta fennálló magyar sportegyesület tiszteletére kivonatosan alább olvashatjátok dr. Borók György, a Magyar Vitorlás Szövetség Jogi Bizottsága elnökének a kötetben megjelent, „Végképp eltörölni, avagy nekrológ a MAC vitorlázás történetéhez” című írását. A megjelenésnek külön apropót ad a MAC vitorlás szakosztályának ismételt vitorlabontása, amelyre a napokban került sor.