Ilyenkor azért megmutatkozik, hogy a „nagyhajókon” kívül igen népes a jolle hajóflotta is, sőt összességében egészen biztosan jóval több (10 000-et is meghaladó számú) „kishajó” van, csak hely és lehetőségek híján „nem látszanak” annyira, mint a zömében kikötőkben tartott „nagyhajók”, akik számára számtalan szervezett családi program, hobbi-, és persze „profi” verseny is létezik. Sajnos a – véleményem szerint – rossz szabályozás is sújtja a kis jollésokat, mert törvényileg a partközelbe vagyunk szorítva. A kicsit nagyobb jollék meg rendre kiszorulnak a kikötőkből (mind helyhiány, mind a borsos bérleti díjak okán), míg sólyázóhelyekből sincs sok, ami van, azt is csak páran ismerik, és kifejezetten jolle kikötő pedig csak elvétve akad. De ez megint másik történet, csak sajnos a mostohagyermekként kezelt jollésok problémája. Így sajnos nem meglepő, hogy program, hobbi-, amatőr verseny szintjén, enyhén szólva sem dúskálunk a kínálatban. Csak ismételni tudom magam; pedig volna rá igény. A Svert Kupa viszont éppen az, amire a jollésoknak szüksége van; egy hobbi-, amatőr verseny, ahol minden korlátozás és komoly bürokratikus versenyliszensz és sportorvosi engedély nélkül rajtvonalhoz állhatnak és kipróbálhatják hajójukat és tudásukat egy hasonló indulókból álló mezőnyben, valamint élvezhetik a vitorlázást egy kötött program keretében.

Fotó: Kovács Zsombor

Egyesületünk (Szántódi VE) tagjai évek óta indulnak ezen a versenyen. Tavaly már mi is rajthoz álltunk egy nagyobb jolléval és dobogón is végeztünk. Idén viszont, bár mintha kicsivel kevesebben lettek volna összesen, ez az egész hangulatán mit sem változtatott, ráadásul egyesületünk soha nem látott népes mezőnnyel vett részt rajta. Összesen 17 hajóval vágtunk neki; két ifi csapattal kalózban, valamint a felnőtt kategóriákban; 7db kalózzal és 5db 470-essel, továbbá egy-egy egyéb hajóval, mint 20m²-es osztrák túrajolléval, Nacra 5.0 katamaránnal, és Laser Bahia-val. Két 470-es egységünk kivételével mindenki teljesítette a versenyt. Sajnos az egyik egy ütközés következtében, a másik pedig borulás miatt szorult mentésre és sérült meg úgy, hogy számukra lehetetlenné vált a verseny befejezése. Ezen a boruláson kívül egy igen emlékezetes pillanata is volt a versenynek, mikor egyik kalóz egységünk a befutó előtt pár méterrel borult, de a hajóba kapaszkodva átsodródtak a célvonalon, ezzel hivatalosan, bár nem a szokásos módon, de mégis teljesítették a versenyt, befutottak. Azaz besodródtak a célba. Aztán persze mentésre szorultak – amire szerencsére sokat nem kellett várniuk, miután átúsztak a célvonalon –, hisz ezek a kalózok nem visszaállíthatók segítség nélkül. De ne szaladjunk ennyire előre, mert szívesen megosztanám az egész történetet, ahogy mi éltük meg idén a Svert Kupát.

Fotó: Szabó Bendegúz

Viszonylag hamar eldőlt, hogy az idei versenyen egyesületünk igen komoly flottával indul. Mi is elhatároztuk, hogy idén kalózzal próbálunk szerencsét. Sok időnk azonban nem volt, hogy felkészüljünk, felkészítsük hajónkat és bevitorlázzuk azt rendesen. Sőt idén még alig mentem kalózzal, a versenyt megelőzően mindössze két alkalommal ültem benne, mindössze egy-egy órát. Valahogy most így jött ki a lépés. Igaz korábban, főleg sok évvel ezelőtt azért elválaszthatatlan része voltam a kalózoknak. Mostanában főleg csak a szerelésük, javításuk jutott nekem osztályrészül. Talán azt sem kell ecsetelnem, hogy egyesületünk anyagi lehetőségei igencsak korlátozottak, így aztán a hajók, melyeket oktatótáborainkon használunk, finoman szólva sem mondhatók versenyhajónak, mert igen sok kihívással küzdenek. Magunk között, a mi versenyünket ironikusan „roncsderbinek” is neveztük. A lehetőségekhez mérten azért mindenki foglalkozott hajójával, mellyel indulni akart. Nekünk a Marhajó 2 jutott – ami pedig flottánkban jónak mondható –, mert azt ideje korán „lefoglaltam”, gondolva azért az elérhető jobb eredményre is. Persze azért jócskán küzdött kihívással ez a hajó is; nincs középen az árboctalp, görbe a svert, a merevítőket, ezért aztán magát az árbocot szinte lehetetlen volt rendesen beállítani, amit a hibás száling csak fokozott, a baum rövid, a veret meg túl fent volt, és a nagyon régi textilbakelit kötélszorítók is elég rossz állapotban voltak, stb…, de nem is ragoznám ezt tovább. Valamivel jobb vitorlákat azért szereztünk, azonban azok sem voltak teljesen hibamentesek. Valamint spinakkert és az ahhoz szükséges dolgokat fel-, illetve visszaszereltük a hajóra. Miután többször, sok órát szerelgettünk és próbálgattuk a különböző vitorlákat, ahogy sikerült egy elfogadható rig-et összeállítanunk, úgy döntöttünk, hogy abbahagyjuk már a szerelgetést, és inkább kipróbáljuk mit sikerült alkotni, valamint legalább egyszer kifussunk ezzel a hajóval, és minden vitorlát legalább egyszer kipróbáljunk. Tudjuk, hogy amatőr verseny tudjuk, hogy pár kivételtől eltekintve más sem ultramodern versenygépet hoz, de bevallom azért egy dobogós hellyel már előre kacérkodtam. A Svert Kupán induló többi egyesületi hajónk is hasonló, vagy még kevésbé jó állapotban voltak. Az ifi csapataink a legstabilabb, legerősebb, ugyanakkor sajnos a legkevésbé versenyállapotú hajókat kapták.

Szombaton korán reggel a teljes flotta felsorakozott a Szántód előtti vízterületen, hogy Földvárról induló bátyám, Szabó Csaba a „nagyhajójával”, a #sirálykettővel elvontasson minket a célhoz, aztán beálljon ő is zsűrihajónak. Nagyon jól nézett ki a dupla vontaszáron húzott sok hajó. A rajt előtt azért sok időnk volt kitalálni a rajttaktikánkat, csak éppen szél nem volt hozzá. Akkor még nem igazán fújt, illetve már, mert kora reggel igen kellemes szél lengedezett. Azonban akkor már leálló félben volt, ahogy azt ígérték. Le is tettünk a tervezgetésről. Ezért aztán inkább nem is távolodtunk el a zsűrihajó mellől, a déli parthoz közeli rajtot választva. És milyen jól tettük. A rajt után nagy tömörülés volt, de jól elkaptuk azt, a leálló negyed-, szembeszélben. Viszont a hajók takarásából nehéz volt kivergődni. Ahogy mégis sikerült, kisvártatva meg is érkezett a felmentő szél. Hátulról kissé a part felől, nyugati, délnyugati irányból. Ezt nem ígérték, illetve nem ilyen hamar. Jól jött a part közeli rajtunk, mert viszonylag korán megkaptuk a hátszelet, és kihasználva a felhúzott spinakkerünket kicsit megléptünk. Csakhogy a hátulról élénkülő szél ránk tolta ellenfeleinket, akiktől éppen csak nemrég szabadultunk. Ezért újra ki kellett menekülnünk fogságukból, ami ugyan sikerült is, de egy kalóz egészen biztosan elment mellettünk, és soha többé „nem is láttuk”. Képtelenek voltunk a szemmel láthatólag sokkal jobban felszerelt vetélytársunkat befogni. A szél közben Bft. 3-as, 4-es fokozatig élénkült, és tisztán látszott ez csak tovább fog erősödni, mert a késő délutánra, estére ígért front, idő előtt megérkezett. Először csak a többtestű hajók és a trapézos skiff-ek borultak, később az Amatőr Hajóépítők jópofa hajói között is láttunk párat elfeküdni. Szerencsére mindenkihez gyorsan ment a segítség, aki kérte, mert akinek módja volt rá, még a borulás után, ha önerőből úszóképessé tudta tenni a hajóját, akkor folytathatta a versenyt.

Fotó: Takáts Lukács

A siófoki bójánál újabb tumultus keletkezett több borulással fűszerezve, de nekünk sikerült a lehető legszűkebben megfordulnunk. Szinte megsimogathattuk volna az általunk csak Minion-nak becézett bóját. A szél tovább erősödött Bft. 4-es 5-ösre, amiben kreuz-olhattunk vissza Szántódig. Igen kemény, küzdelmes szakasz volt, de nagyon élveztük. Gyorsan felvettük a mentőmellényeket, mert a helyzet már megkívánta az elővigyázatosságot. Az elején elhúzott kalózt csak nagyon a távolban véltük felfedezni előttünk, miközben mögöttünk nem láttunk ilyen hajókat. Egyre kevésbé tudtunk kalóznak azonosítani hajót mögöttünk. Sőt a hosszú kreutz szakaszon egyre csak hagytuk le a hajókat visszaérve a Laser Bahia és 470-esek társaságába, akik a bőszeles szakaszon bizony megléptek rendesen. Pedig mindegyik fordulót elrontottam, hol kicsit, hol nagyon. Úgy látszik kijöttem a gyakorlatból, rég ültem kalózban, pláne erős szélben, illetve kissé elkényelmesedtem a „nagyhajókon”, és jó pár évet öregedtem is. Nincs mit szépíteni ezen, kijöttem a gyakorlatból. Ez van! A fa kormányhosszabbító állandóan beakadt időnként egy szerelvénybe, néha meg az oldal, vagy fardeck alá szorulva, ráadásul a csuklós szerkezete is akadozva működött, pláne ebben az erős szélben. A gross schott textilbakelit klem-je nem bírta a terhelést és folyamatosan megcsúszott benne a kötél csakúgy, mint a fock-nál. A lee kocsi egyik oldali szorítója meg félig felszakadt a deck-ről. Mint az utólag kiderül a kormány veret is majdnem leszakadt, nem bírta a terhelést, de ez csak a hazaérkezésünk után derült ki. Ahogy az is, hogy a ragasztóval javított fock is nagyon elszakadt.

A kemény cirkálószakaszt – mely alatt számtalan borulást láttunk még a közben Bft. 5-ös, 6-osra erősödő szélben – a szántódi bója után egy vágtázóbb félszeles szakasz követte Tihanyig. Ezalatt kissé megpihenhettünk, és jobban szemügyre vehettük, hogy mégis hogyan állunk a versenyben. Majdnem szembe jött, a befutóhoz közeledve az első kalóz. Illetve csak reméltük, hogy az első, és egyetlen, aki előttünk volt. A pálya nagy részét ezzel már teljesítettük, csak egy kis félszeles, meg majd egy rövid hátszeles szakasz volt hátra. A tihanyi bója után az igencsak beerősödött szélben a maradék kis hátszeles szakaszon már nem kockáztattunk semmit. Az előttünk, addigra minden bizonnyal befutott kalózt már úgysem hozhattuk be, mögöttünk meg messze nem láttunk üldözőt, ezért a spinnakerrel nem bajlódtunk. Befutottunk alap vitorlázattal.

Fotó: Szabó Bendegúz

Mint később kiderült másodikként. Amit akkor még ugyan nem tudtunk, hiába kérdezősködtünk. Sejtettük, és reméltük is, hogy jó helyen végeztünk, de bizonyosságot nem szereztünk róla. Örültünk és éreztük, hogy előkelő pozícióba futottunk be, de előttünk állt még közel egy órás küzdelmes hazaút, Zamárdiból a jolle kikötőtől hazáig, Szántódig cirkálva az óriási hullámokban a délnyugati Bft. 5-ös, 6-os szélben. A végére mit ne mondjak rendesen elfáradtunk, de nagyon jó volt, hihetetlenül élveztük!

Fotó: Szabó Csaba

Elképesztően jó hangulatban telt az eredményhirdetés és díjkiosztó. Egyrészt egyesületünk a második legnépesebb flottával remekül szerepelt, másrészt az idei verseny iszonyúan élvezetessé vált, a jó szervezésnek, a verseny hangulatának és nem mellesleg a szélnek is köszönhetően. Minden eredményünknek hatalmas ovációval örültünk. Persze a felnőtt kalóz osztályban szerzett saját ezüstérmünknek kiváltképp. Egyesületünk végül velünk együtt 3 aranyat, 6 ezüstöt és 3 bronzérmet nyert. Az érmek „begyűjtése” után mindannyian jóízűen és megérdemelten fogyasztottuk el a rendezvény parti területén a szervezők által biztosított remek babgulyást. Megint csak ismételni tudom magam; több ilyen rendezvényre volna szüksége a jollésoknak, valamint egy picit nagyobb „figyelemre”, azaz jobb, és élhetőbb lehetőségekre. Ahogy a Kékszalag vitorlásverseny a „nagyhajósok” ünnepévé vált, úgy vált a Svert Kupa pedig a jollésok ünnepévé. Jövőre újra jövünk!

Szentandrási-Szabó Attila