Mielőtt az a vád érne, hogy csak és kizárólag olyan jelölteket szólítok meg, akik még nem voltak tagjai az elnökségnek, a leköszönt csapat egyik meghatározó elnökségi tagját, Náray Vilmost faggatom. Az interjú alanyaimmal megszokott közös kávézás is – online -, a zoom-os képernyő mögé szorul.

Január 12-én csütörtökön egy jó hangulatú szakmai fórum keretében ismertették elképzeléseiket az elnöki pozícióra, az elnökségi tagságra és a felügyelőbizottsági tagságra pályázó jelöltek.

Eredetileg úgy képzeltem, hogy a jelöltekről készült interjúsorozatot a tisztújító fórum után már nem folytatom. A két elnökjelöltön kívül az összes újonnan jelentkező, a vitorlázásban mindeddig semmilyen közéleti szerepet nem vállaló sporttársunkkal beszéltem, és a visszatérő jelöltek közül is mindkét táborból találtam interjúalanyt. Volt szerencsém végighallgatni a jelöltek 12-i fórumát, ahol szembesültem azzal, hogy van olyan visszatérő is, aki több ciklust kihagyva állt bele a küzdelembe. Rájöttem arra, hogy érdemes lenne a kistavakról kandidáló valamelyik jelöltet kifaggatni, és volt olyan, aki a most leköszönt elnökségben tanácsadó szerepet töltött be, aki átlátta a rendszert, de a működés zavaraiért a felelősség nem terheli. Nem is értem, ezek után miért is vállalna elnökségi tagságot, hiszen ha megválasztják, már számon kérhetővé is válik tevékenysége.

Ez most nem lesz egy szokványos interjú. Igaz, hogy a közös kávézás nem marad el, de tudom, hogy nagyon óvatosan kell bánnom a kérdéseim megfogalmazásával. Beszélgető partnereimet a tisztújítás széles spektrumából válogattam, bemutatva az ismeretlen jelölteket, a visszatérőket, és most egy olyan sporttársunkat faggatom, aki a közösség sokat tapasztalt, talán legszínesebb egyénisége. Bocs Rozsda!

Miért a para? Attól nem félek, hogy leírva nem vállalná, amit elmond, – ilyen alanyom is volt – inkább attól tartok, hogy esetleg félreértelmezem, vagy meg sem értem allegorikus mondandóját.

Mire ez az írás megjelenik a balatoni átlag vízmérce közel kerül a 2003-as történelmi mélypont július végén mért kerek 50 cm-éhez. Az eltelt 23 év alatt jelentősen megváltozott a balatoni vitorlás hajók száma, de legfőképpen méretösszetétele. A kisebb, alacsony merülésű 18-24 lábas hajók kiszorultak a kikötőkből, és megjelentek az akár 50 láb körüli, mély merülésű tengerre való vitorlások. Kitört a fenék pánik. A belső migráció célba vette a még hajózható kikötőket, de többen a tengerek felé vették, veszik az irányt.

Vannak emberek, akik nemcsak versenyeket nyernek, hanem egy egész közösség szívében hagynak nyomot.

Mint minden sportban, a kitesurfben is az különbözteti meg a hobbit a valódi fejlődéstől, hogy van-e közösség, rendszer és visszajelzés. A versenyek épp ezt adják: mércét, fókuszt, és azt az izgalmat, ami miatt az ember hónapokkal vagy évekkel korábban elkezd készülni valamire. A hazai kitesurf az elmúlt huszonöt évben próbált egyre közelebb kerülni ehhez az ideálhoz – néha sikerrel, néha kevésbé. Ezt az utat élem és figyelem belülről, versenyzőként és szervezőként egyaránt – ez a cikk ennek a személyes összefoglalója.

Munkatársunk, barátunk szerkesztőségünk megkerülhetetlen személyisége a balatoni túravitorlázás legendás alakja elhajózott.