Idén - az elmúlt évekhez képest kicsit korábban - július elején kerül sor az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, a Balaton ünnepére, amelynek 5. éve névadó támogatója a Raiffeisen Bank. A tókerülő verseny július 6-án 9 órakor rajtol a Balatonfüred előtti vízterületről, a versenyzőknek 48 óra alatt kell teljesíteniük a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred közötti – légvonalban – 150 kilométeres távolságot.
Több mint egy vitorlásverseny
A Raiffeisen Bank számára egyaránt fontos a hagyomány és az innováció, amelyben digitális fejlesztéseinek köszönhetően is kiváló ügyfélélményt biztosít. Ehhez jól illeszkedik a Kékszalag szellemisége, ahol a tradíció mellett egyre több digitális megoldás segíti a versenyzőket. A vitorlásversenyeket, így az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat a mai korszerű, digitális nyomkövetési rendszerekkel bárki élőben követheti és közben akár pénzügyeit is elintézheti, akár a tó közepéről, akár a vízpartról is.
A szervező Magyar Vitorlás Szövetség célja, hogy a Kékszalagra ne csak egy vitorlásversenyként gondoljanak, hanem egy majdnem egyhetes rendezvénysorozatként. Ennek érdekében számos parti program várja a Balaton partjára látogatókat. Ezek a programok már tavaly is egyre több vendéget vonzottak, remélhetőleg az idén még több látogató érkezik..
Rekord született az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon
A tavalyi verseny jelentősen hozzájárult a Kékszalag népszerűsítéséhez, ugyanis időrekord született. A Józsa Márton kormányozta Raiffeisen Fifty-Fifty nevű, magyar fejlesztésű katamarán teljesítette a leggyorsabban a távot, 7 óra 13 perc 21 másodperc idővel megdöntötte a saját, még 2014-ben elért 7 óra 13 perc 57 másodperces rekordját. A múlt évi versenyre több mint 500 csapat nevezett és 456 hajó ért célba. Több ezer vitorlázó vett részt a tókerülőn és a szurkolók szép számmal kísérték figyelemmel a Balaton ünnepét.
Fotók: Cserta Gábor, Szántó Áron