A versenyt közel tíz éve Weöres Botond hívta életre a Kereked Vitorlás Klub nádasa előtt azzal a céllal, hogy a legkisebbnek is biztosítson játszóteret a vitorlás versenyzéshez. A verseny azóta sorozattá nőtte ki magát, melynek most már csak egyik állomása a csopaki Kereked Nádas Kupa, számos másik helyszínen megrendezett Nádas Kupa mellett.

Aki a hétvégén a Balatonnál járt, esetleg vízen is volt, tudja, hogy az időjárás mindent megtett, hogy ne tudjunk kiigazodni mit rejteget számunkra a következő órában.

Szombati napon vártuk a beharangozott északi szelet, majd a vízen bíztunk egy gyenge keletiben, végül úgy tűnt a nyugati szél adja meg a lehetőséget a versenyzéshez, de végül az északi győzött. Közel négy óra reményteli várakozás után sikerült az északi szélben két futamot megrendezni. A hosszú nap után a gyerekeket kukorica és jégkrém várta a parton.

Vasárnap ismét változatos időjárás fogadta a versenyzőket, ezúttal az északi szél mutatta meg minden oldalát. Míg a nagyhajós mezőny tanakodott és sokan viharos szélként élték meg a nagyhajós bajnokság futamait, Csopakon a kezdő optimistes versenyzők két futamban is bizonyították, hogy ők a legnagyobbak. A legnagyobbak, mivel a 15 csomós alapszélre olykor olykor 20-25 csomós pöffök érkeztek, időnként elsötétült égbolttal vagy zivatarral. Mindezt van, aki élete első versenyeként teljesítette, le a kalappal előttük.

 

A versenyt összetettben Csalló Bulcsú a Procelero SE versenyzője nyerte, de további győzteseket hirdettünk úgynevezett piros, fehér, zöld, azaz harmad, másod és elsőéves versenyzők között. A verseny részletes eredménye a ’Kereked Ifjúsági Vitorlázás’ facebook oldalon található, illetve itt a mellékletben..