Távoli kikötőkből ( Fűzfő, Tihany, Földvár ) már a versenyt megelőző délután érkeztek hajók, akik Király István kikötőmesterünk irányítása mellett találták meg biztonságos kikötési helyüket. Pisti ezúton is köszönjük az egész hétvégi áldozatos profi munkádat!

 

Az versenyt megelőző estét a helyi, illetve a Balaton számos kikötőjéből ide érkező sporttárssal együtt töltöttük remek ételekkel és italokkal, 20 órától 23 óráig egyesületünk együttese a Sailing Band szórakoztatta a közönséget.

 

Elmondhatjuk, hogy Keszthelytől Fűzfőig képviseltették magukat a balatoni egyesületek. Köszönet érte minden résztvevőnek, hogy jelenlétükkel megtisztelték a versenyt. Köszönet Papp Tibinek a West Open Trophy sorozat ötletgazdájának és az alapító öt ( most már hat ) Egyesületnek, akik a sorozat elindításával „felkavarták az állóvizet” a nyugati medencében, hiszen a versenyzők létszáma versenyről-versenyre nő ( a saját versenyünkhöz hasonlóan a legutóbbi ábrahámi versenyen is rekord számú nevező indult ).

Számunkra az idei alkalom azért is különleges volt, mert a balatoni Folkboat osztály meglátogatta – és önállóan, külön hajóosztályként indulva színesítette az eseményt, köszönet nekik is a részvételért!

A verseny reggelén 8-9 óra között az utolsó hajók is beneveztek, 9 órakor Kayser Miklós megnyitotta a kormányosi értekezletet. Itt szeretnénk megköszönni Mikinek és feleségének Ildikónak, a nem csak ezen a versenyen nyújtott, hanem a korábbi évekre is visszanyúló, versenyrendezéshez kapcsolódó profizmusukat és segítségüket! Miki ismertette a reggel kitűzött pályát, mely klasszikus túraháromszög volt, a Balatonmária - Balatonfenyves – Szigligeti-öböl közepén elhelyezett bójával lehatárolva.

Az időjósok nem ígértek sok szelet, de reménykedtünk benne, hogy lesz annyi, hogy a kicsit lassabb túrahajók is teljesíteni tudják a pályát, hiszen úgy jó, ha körbeér a mezőny és mindenki élményekkel tér haza. A rajt előtt nagyon gyenge, alig 1 csomós északi szél lengedezett, ebben próbálta meg mindenki megtalálni a megfelelő pozíciót. Sokan az északi oldalt választották, így ott nagyobb tömeg volt, nehezebb volt a rajt, a többi területen viszonylag kényelmesen lehetett elindulni. A mezőny lassan indult meg, a két favorit a Gardazzurra és a SzamuráJack egymástól bő 200 méterre indultak meg a déli oldalon, a két hajó lassan ellépett a mezőnytől és végletekig kiélezett küzdelmet folytatott.

A szél lassan kezdett befordulni ÉK-i irányba, ami megnehezített az első bója megközelítését, aki délen ment, annak nagyobb távolságot kellett húznia a bója után, hogy rá tudjon fordulni, aki feljebb rajtolt vagy idejében sikerült megfelelő magasságot szereznie, egyenesen a bójára mehetett. A szél egyre gyengült és már-már úgy látszott, hogy eláll, miközben a gyorsabb hajók már a második bóját vették, a part mellett frissülni látszott a szél, mert a mezőny ott érzékelhetően megindult. Az első órai viszonylag gyenge szélmozgást követően kialakult egy stabil ÉNY-i 3-4 csomós szél, amiben már mindenki remek lendületet vett és szelte a Balaton vizét. A szélfordulásnak köszönhetően az utolsó pályaszakasz ¾ és hátszél volt, így sorba lobbantak ki a színes spinnakerek és gennakerek.

Talán nem is látott még eddig a Szigligeti-öböl egyszerre ennyi hajót. Gondolhatnánk, hogy a Kékszalag utóbbi években már stabilan 500 fölötti résztvevője miatt ez nem fedi a valóságot, de mire a mezőny ideér, a hajók szétszóródnak. A cél felé a bőszeles vitorlákkal mindenki finom állítgatásokkal próbálta magából és a hajójából kihozni a maximumot. A gennakerekkel kissé élesebben, a spinnakerekkel tompábban közelítettek a hajók a cél felé. Sok szoros, izgalmas befutó volt.

A célba 56 hajó érkezett meg a 4 órás limitidőn belül.  

A verseny után és az eredményhirdetés előtt a Promenád étteremben fogyaszthatták el az ebédet a versenyzők. Az osztályok első három helyezettjei mellett számos különdíj kiosztásra került (legfiatalabb, legtapasztaltabb, a pályát lezáró, legtávolabbról jött hajó, leggyorsabb hölgy versenyző ) .

 

Köszönjük a versenyzőknek, hogy megtiszteltek minket és részt vettek a versenyen, köszönet az aranyfokozatú szponzorunknak ( mysoft.hu  -  LENOVO ), hogy biztosították verseny anyagi hátterét és mindenkinek, aki segített az előkészítésben és a lebonyolításban!  

Gratulálunk a dobogósoknak az elért eredményhez és mindenkinek, aki teljesítette a távot!

Jövőre is várunk Benneteket a kikötőnkben és várhatóan 2024.08.10-én tartandó 13. Mária kupán !

A mysoft.hu 12. Mária kupa eredményei:

Abszolút

1.

Gardazzurra

Simó Béla

2.

SzamuráJack

Svastics Attila

3.

Flash

dr. Moizs Attila

 

Folkboat

1.

Póstás

Szutor Ferenc

2.

Grünhilda

Fekete János

3.

Bodvica

dr. Bárczi Tamás

 

YSI

1.

Falsh

dr. Moizs Attila

2.

Defender

Simon Balázs

3.

B/one

Somogyi Zsolt

 

YSII/1

1.

Pegazus

Molnár Dániel

2.

Just a Big Dinghy

Páncsics Péter

3.

Joy

Papp Tibor

 

YSII/2

1.

Még nincs

Szabó László

2.

Erpel

Csíkos László

3.

Blue Pearl

Szautner Csaba

 

YSIII/1

1.

Zsaben3

Somossy Attila

2.

HÉT

Hajós Ödön

3.

Blue Moon

dr. Vékony László

 

YSIII/2

1.

Delfin

Cser Frigyes

2.

Arwen

Horváth Csaba

3.

MOEF

Mecséry György