Folytatódik a máriafürdői fiatalok olaszországi sikerszériája

Újabb olasz regionális ranglistaversenyen szerepeltek sikerrel a balatonmáriafürdői fiatal vitorlázók. Ezúttal az olasz szövetség nyílt Interzonale versenysorozatának közép-olaszországi fordulóján nyertek O’pen Skiff osztályban egy arany- és egy ezüstérmet.

Az olaszországi Interzonale ranglista sorozat III. zóna (észak-közép – Toscana és Umbria tartományok) regionális ranglistaversenyén szállt vízre a Balatonmáriafürdői Vitorlás Egyesület (BMF VSE) négy O’pen Skiffes versenyzője március 14. és 15. között. Az olasz O’pen Skiffes ranglistába is beszámító, a Perugia mellett fekvő Trasimeno tavon a Circolo Nautico Castiglione del Lago klub által rendezett zónaverseny U17-es mezőnyének női szekciójában első helyet szerzett Kászli Borbála, az U13-as mezőnyben pedig második lett a két héttel korábban Tarantóban győztes Tósoky Zsigmond.

A magyar fiatalok pénteken közös edzéseken vettek részt a helyi és a többi érkező csapattal, majd szombaton 4 futamot teljesítettek 15-18 csomós szélben. Másnap pedig a 8-10 csomóra gyengült szélben további kettőt futottak, így összesen hat futammal zárult a verseny.

Az U17 női mezőnyében az 1. helyet szerezte meg Kászli Borbála – az a teljes mezőnyben az 5. pozíciót jelentette számára. Bori futameredményei 3. és 7. között szórtak, a kiesője egy 9. helyezés volt. Ugyanebben a mezőnyben Garamvölgyi Zétény a 17. helyet érte el, legjobb futamában a 11. helyen ért célba, a kiesője 21. volt.

Tósoky Zsigmond az előző, tarantói versenyhez hasonlóan itt is a mezőny legelején vitorlázott, ezúttal a második lett a végén. Pedig nem kezdődött jól a verseny, rögtön az első futamból vissza kellett lépnie egy erősen félreérthető rendezői jelzés miatt. De a sportszerűség mindenek felett állt, így a futamot követően rögtön jelezték edzőjével, hogy visszalépnek. A következő futamokban azonban nem futott harmadiknál rosszabb helyet, kettőt megnyert, így pontegyenlőséggel az összetett második helyén végzett. Kászli Péter a 18. helyen zárt, legjobb futama 12, kiesője pedig 20. helyezés volt.

„A tarantói edzőtábor után nagyon jó erőfelmérés volt ez a verseny, különösképpen annak tükrében, hogy a napokban jelentették be, hogy az ausztráliai Világbajnokság elmarad és helyette a 2025-ös Európa Kupa sorozat egyik helyszíne, a szardíniai Calasettában eredetileg tervezett Európa-bajnokság lesz a Világbajnokság – így a magyar O’pen Skiffesek számára nem lesz ismeretlen a helyszín” – mondta Gáthy Gergely csapatvezető, a BMF VSE edzője.

***

A március 14-15-i hétvégén az Open S’kiff osztály három, egymással párhuzamosan zajló interzonális versenyen vett részt Olaszország különböző területein. A versenyek a 2026-os szezon országos ranglistájának pontszámításába is beleszámítanak. Olaszországot az Olasz Vitorlás Szövetség (Federazione Italiana Vela – FIV) 10 zónára osztja, a mostani rendezvényeket a Club Nautico Sapri-ban (VI. zóna, Campania), a Lega Navale di Villasimius-ban (X. zóna, Szardínia) és a Club Velico Castiglione-ban (III. zóna, Toscana/Umbria) rendezték meg.

Előző hétvégén a BMF VSE 7 fő ILCA versenyzővel a VII. zóna tarantói interzonális versenyén vett részt. Sajnos szél hiányában a 67 versenyző csak pár rajteljárásig jutott, de érvényes futamot nem tudtak teljesíteni.

Azzal, hogy több interzonális versenyt rendeznek ugyanazon a hétvégén, megkönnyítik a klubok részvételét, lehetővé teszik a csapatok számára, hogy a legközelebbi helyszínen versenyezzenek, és így csökkentsék az utazást. A rangsorolás során a három regatta közül a legkevesebb futamot veszik figyelembe, így a különböző helyszíneken elért eredmények összehasonlíthatóak. Ha az egyik versenyt nem rendezik meg, a nemzeti ranglistára vonatkozóan egyetlen futamot sem vesznek figyelembe, kivéve, ha azt egy későbbi időszakban pótolják új versenyzők felvétele nélkül. Ugyanakkor ez a formátum lehetőséget kínál új kluboknak is, hogy osztályversenyt szervezzenek, kevesebb résztvevővel, mint egy országos versenyen, ami logisztikai szempontból lényegesen bonyolultabb.