A magyar bajnokságok sorában a kalóz osztály a legfrissebb idén, már július közepén megrendezték az év legfontosabb versenyét. A kalóz bajnokságnak a Tihanyi Hajós Egylet adott otthont, a verseny rendezője Rutai Andrea, az óvási bizottság elnöke pedig Beliczay Márton volt.

Finoman szólva sem indult könnyen 12 futamra, négy napra (plusz egy pótnapra) kiírt bajnokság, az első két nap (július 15. és 16.) egyikén sem sikerült ugyanis érvényes futamot lebonyolítani. Az időjárás előrejelzés az első napra még ígért – bár nem nagy meggyőződéssel – használható szelet, s úgy festett, hogy meg is érkezik a délnyugati nem sokkal dél után, amire rá is mozdult a rendező. Amire azonban a mezőny a versenyterületre ért, illetve kitűzték a pályát, ígéretesnek mutatkozó, 6-7 csomós szél ereje jellemzően 4 csomó alá esett. Így némi várakozás után a partra távozott a 39 egységből álló flotta.

A bajnokság második napján még ennyire sem futotta, a csaknem egésznapos szélmérés nem tudott versenyzésre alkalmas körülményeket mutatni sem a Tihanyi-félsziget keleti, sem pedig a nyugati oldalán. Így a kalózok ezen a napon el sem hagyták a kikötőt.

A versenyrendezőség a két nullás nap után is higgadt maradt, nem esett a kapkodás gyakori hibájába, és kivárta, amíg alkalmasak lesznek a feltételek kulturált, a lehetőségekhez képest egyenlő esélyeket biztosító versenyzéshez. Ez el is érkezett a harmadik nap kora délutánján, amikoris szintén délnyugatról, 210-220 fokról megérkezett a kezdetben 7-8, majd néha 10 csomó fölé is erősödő szél. Az ezúttal kitartó áramlásban a pálya néhányszori kisebb igazítása mellett négy futamot sikerült befejezni, amivel a bajnokság érvényessé vált, így az is eldőlt, hogy biztosan nem lesz szükség a vasárnapi tartaléknap igénybevételére. A nap végén a két futamot is megnyerni tudó Sallai Gábor-Pay’r Anna csapat állt az élen.

A bajnokság utolsó versenynapjára beütött egy előre is jelzett hidegfront, így reggel a túl soknak látszó szél miatt rövid halasztást jelzett a rendezőség, ám hamar lekerült az AP és az ekkor 12-15 csomósra szelídült északias, jellemzően 345-350 fokról érkező szélben kezdődött az ötödik futam. Nem sokáig tartott azonban a könnyen kezelhető szél, hamarosan visszafrissült és kifejezetten erős szélben futottak a további menetek – a legnagyobb mért szélerő 29 csomó volt a versenyzés során. nem hazudtolta meg magát az alapirány, komoly szélfordulók közepette kellett teljesíteni a futamokat, ami azt is jelentette, hogy többször is korrigálni kellett a pályát.

Bár a tervek között volt a négy futam megrendezése ezen a napon is, ám a harmadik futam után kezelhetetlenül labilissá vált a szélirány, 60-70 fokokat változott, majd elkezdett gyengülni is. Még elrajtolt a bajnokság nyolcadik futama, de már az első cirkáló szakaszban félbbe szakítani és törölni kellett, mert irreálissá váltak a körülmények. Ezután nem sokat várakozott a rendező, a teljesen szétesett szélben lehetetlenné vált a pályatűzés, így kevés várakozás után a kikötőbe irányította a mezőnyt. Így hét érvényes futammal zárult a 2026-os kalóz bajnokság, amit a Pay’r Anna és Sallai Gábor, a Team Kaáli versenyzői nyertek meg – három futamban is az élen végeztek, legrosszabb helyezésük pedig 4. volt. A juniorok között Simonyi Kristóf és Póké Benedek (ASE) végeztek az élen.

A bajnokság élmezőnye:

  1. Sallai Gábor-Pay’r Anna (Team Kaáli VSE)
  2. Varjas Sándor-Kutassy László (BYC)
  3. Ainslie Ian-Ainslie Emma (Kereked)
  4. Fluck Benedek-Székely-Gyökössy Szabolcs (ASE)
  5. Simonyi Kristóf-Póké Benedek (ASE)
  6. Gmeiner István-Kő Tamás (SÉP)

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Fotógaléria a THE Facebook oldalán nézhető.