A július 10-től 12-ig tartó három napos kihíváson negyvennyolc Finnes -ebből tizenkettő Szlovák, Cseh, Osztrák, ezúton is köszönjük hogy eljöttetek srácok- harminc Kalóz és tizenegy 470-es egység küzdött meg egymással, a pusztító meleggel majd az igencsak harcos széllel. A hétvégéből nem hiányozhatott Marci barátunk szülinapi köszöntése sem, nagyon durva csokoládés tortákkal illetve menő deck cipővel. A számokról ne beszéljünk, a lényeg hogy az ünnepelt mostantól a Finnes mezőny Masters kategóriájába tartozik.
A szélviszonyok se a mezőnyt se a rendezőséget nem kímélték, a péntek dél körüli indulás után sokadjára sem sikerült versenyzésre alkalmas szelet találni a keleti medencében. A vízkészletek apadnak, több órányi próbálkozás után 4 körül egy rajt ami a szél fordulása miatt ugyan hamvában holt, de legalább történt valami. Irány a part, illetve páran kujtorogtunk még kicsit a déli part és a cső irányába.
A kikötőben isteni pörkölt fogadta a mezőnyt és nincs nagyobb elismerés a konyhán dolgozóknak mint, hogy egy marha nagy bogrács kaja ilyen gyorsan el tud fogyni. 
A szombat szintén parti halasztással indult majd ezúttal a nyugati medence tűnt ígéretesnek ahol ha nem is könnyen, de egyetlen futamra való szelet sikerült összegereblyézni némi pályarövidítéssel fűszerezve, de legalább a mienk. Aztán várakozás a harminc fokban és semmi túlzás nincs abban hogy ott kint az sokkal többnek tűnt. Az esély bármilyen versenyzésre szép lassan eloszlott -amit a későbbi szélviszonyok igazoltak is- maradt a parti társasági élet. A hivatalosan csak a pénteki napra szavatolt vacsorát a házigazdák szombatra megfejelték egy hatalmas lábas tarhonyás lecsóval, csak a megfelelő kalóriabevitel miatt azt meg mondanom se kell, hogy a sörcsap mindhárom napon a résztvevők rendelkezésére állt. 
A vasárnapra ígért szél minden várakozásunkat felülmúlta, sőt jócskán túlteljesítette. Az átlagos húsz csomó se volt gyenge bár nyilván a mezőny találkozott már ilyennel meg a huszonhat csomós ráfújás se volt ismeretlen de amikor egyik pillanatról a másikra a tizenhatot feltekerik huszonnégy csomóra - hátszélben, némi csavarral- akkor azért forgott a szemünk rendesen, sőt itt-ott egy két "ejha" is elhangzott. Az előadás a harmadik futamra érte el a csúcspontját amit nem mindnyájan éreztünk magunkénak és remek félszeles menetben vágtáztunk a kikötőbe, akik maradtak azoknak viszont keményen meg kellett dolgozni az elismerésért, a hírnévért, de még inkább a talpon maradásért. Kiváló kattintás alapú szalagcím szólhatna a finnes törött árbócokon át a szakadt vitorlán keresztül egészen az elsüllyedt (csak a deck vonaláig természetesen) kalózig és ezeknél a versenyzőknél az anyagi kár ugyan jelentős, de szerencsére személyi sérülés nem történt a lelki sebek pedig -ha lassabban is- de előbb utóbb begyógyulnak.
Ki lehet találni, hogy az egy híján kilencven hajó vízre rakása de méginkább a futamok utáni partra vétele komoly logisztikát igényel és igen a kikötői dolgozók besegítenek meg mi sporik is segítjük egymást de hogy a kikötő tulaja az árnyékban sörözést, a vezető versenyrendező meg a klimatizált irodát cseréli le hajócibálásra az azért nem mindennapos. Szervezői és versenyrendezői oldalról is a neveket mindnyájan tudjuk de vannak kevésbé ismert, a háttérben dolgozó arcok akik nélkül ez a hétvége nem lett volna olyan fasza mint amilyen. Köszönet a kikötő dolgozóinak (évekre visszamenőleg) a folyamatos segítségükért, az önzetlen munkájukért és a türelmükért valamint külön elismerés Juniornak és a tesójának valamint Kockának az isteni kajáért. Készüljetek, mi itt leszünk jövőre is.
