Már többéves hagyomány, hogy a VÉNUSZ 2 legénysége, a Pannon Yacht Klub és a Szeremley család jóvoltából ekkor találkoznak az 50-es hajóosztály megszállott képviselői egy hosszú hétvégére (péntek-szombat-vasárnap), hogy páros verseny formájában összemérjék erejüket - idén 8. alkalommal.

Mivel mi a PARTI SZÉL-lel harmadik alkalommal neveztünk a versenyre, tudtuk, hogy jó eredményt csak alaposan előkészített taktikával fogunk elérni. Az időjárás-jelentés előrejelzéséből lehetett tudni, hogy élénk délnyugati szélre számíthatunk. Ezt igazolta a péntek délelőtti időjárás. Az első futamon (a helyosztón, melyen a hajók a befutási sorrend szerint az azonosításhoz szükséges sorszámokat kapják meg) kidolgoztuk versenytaktikánkat. Tekintettel a friss szélre és a kb. 800 méteres pályatengelyre, melyen „up and down" szisztémában kellett két kört megtenni, eldöntöttük, hogy a spinnakerezés során nem használunk spinnaker-bumot a könnyebb manőverezés érdekében. Persze ilyenkor jobban oda kell figyelni minden apró manőverre és döntően falsolva kell haladni. A pénteki napon megrendezett négy futamon a cirkáló szakaszokban megszerzett előnytől függetlenül minden alkalommal húztunk spinnakert, hogy minél jobban begyakoroljuk a fenti technikát. Ennek során fokozott figyelmet fordítottunk a „loow" szár felhúzás alatti magasan tartására, illetve a leszedéskor a későbbi felhúzást elősegítő, jobb csapásnak megfelelő beszedésére és a szárak elrendezésére. Ez a nap teljes sikert hozott, mivel minden futamon elsőnek tudtunk befutni. Az igen finom vacsora elfogyasztása közben zajló értékelő beszélgetések során többeknek „deja vu" érzése volt a fiatalkorunkban a válogatott keret edzőtáboraiban folytatott - Dolesch Iván bácsi által annyira kedvelt - ketrecezés emlékére. Akkor is, mint most, a manőverek gyors, pontos elvégzése, a hajóban való fegyelmezett, koordinált mozgás, és a folyamatos manővereket követő rendrakás kapott fő hangsúlyt.

Szombaton reggel az előző napihoz hasonlóan élénk délnyugati szél várta a csapatot. Az apró hullám megérkezésével hattagúra kiegészült létszám folyamatos, futamonként három egymást követő rajtolással mérte össze erejét. A futambeosztást megkapva rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy amikor az egyik futam utolsó rajtoló párosában veszünk részt és a következő futam első rajtoló párosában következünk, akkor a néhány perces szünetben rendelkezésre álló időt a lehető legjobban kell kihasználni a rendrakásra, az értékelésre és a felfrissülésre. Ez szerencsére számunkra csak egyszer fordult elő, a harmadik és negyedik futam esetében. A versenytaktikánkat ezen futamok alatt tovább finomítottuk. Annak érdekében, hogy a rajtoláskor megnöveljük a hajó manőverezés-képességét, a rajt előtti második perc kezdetekor a génoát 50 százalékig kitekertük, így a hajó fordulékonyabb és könnyebben optimális sebességre hozható volt. Ezen a napon a negyedik futamban a rajteljárás közben a versenyvezetés váratlanul a négypercest követően halasztó lobogót húzott, ezzel kicsit meglepve a PARTI SZÉL és a SCUTAMIL legénységét. Az újabb rajteljárás néhány perc múlva megindult, ami azt eredményezte, hogy ismételten a megfelelő (sorsolás szerinti kék, illetve sárga lobogónak megfelelő) oldalról kellett a rajtterületre bevitorlázni. Ezt egyik hajó sem vétette el, így az aznapi záró futamban büntetés nélkül rajtolhattunk. Ezen a napon négy győzelemmel és egy vereséggel (a FORTUNÁ-tól) végeztünk. A kellemes szélben délután partra érve, jól elfáradva megállapíthattuk, hogy a PARTI SZÉL-ben vitorlázók, akik a 60+ átlagéletkort képviselik, eredményesen zárták a napot, és a két napi összesített eredmény alapján a következő napi döntőre készülhetnek. A családias hangulatú Szeremley vendégfogadó teraszán elköltött vacsora során az élménybeszámolók és a tapasztalatok megbeszélésével zártuk a napot.

Vasárnap reggel a FORTUNÁ-val való döntőre való készüléskor felmértük, hogy egyetlenegy hibát sem véthetünk a futamok alatt, mivel a FORTUNÁ-n sokkal fiatalabb legénység van, akik ügyesek, gyorsak, és az eddigi mérleg velük egy győzelem, egy vereség. A döntőt két nyert futam elérésével írták ki. Az időjárás kicsit megváltozott, mivel északi-északnyugati irányú, és lényegesen gyengébb szél várta a résztvevőket ezen a napon. A már korábbi futamokban begyakorolt taktikai és technikai elemek mellé most György különös hangsúlyt fektetett a rajtolásra. Ez az első futamban úgy teljesült, hogy az utolsó percben az ellenfelet sikerült a zsűrihajó fölé szorítani s így a rajteljárásban jelentős késedelemre kényszeríteni. A rajtolásnál megszerzett előnyünket végig megtartva ezt a futamot megnyertük. A második futam egy kicsit érdekesebb és izgalmasabb volt. A szoros egymás melletti rajtolást követően a versenyző hajók a két oldalra nyitottak, a szélforduló számunkra kedvezőtlenül alakult, így az első bóját a FORTUNA vette előbb, de mi közvetlenül mögötte tudtunk spinnakert felhúzni. A takargatást követően sikerült belső helyet kiharcolni, így az alsó bóját már mi vettük elsőnek és onnantól kezdve a következő két szakaszban pozíciónkat tartva ezt a futamot is sikerült megnyernünk. Így ismételten, immár harmadszor lettünk a Badacsony match-race páros verseny győztesei.

Reméljük, hogy jövőre is lehetőségünk lesz egy ilyen színvonalas, jó versenyen megmérkőzni az ellenfelekkel - s talán az időjárás újra kegyeibe fogad, és ugyanilyen kiváló szélviszonyokban versenyezhetünk.


Toronyi András

 

 

Badacsony Match Race számozás          
           
1 Parti szél        
2 Fortuna        
3 Scutamil        
4 Vénusz 2        
5 Bankó        
6 Apróhullám        
           
           
Round Robin   Nem vett részt a futamon, így 0 pontot kap  
 
Flight 1 2-3 4-5 1-6    
Flight 2 3-4 5-1 2-6    
Flight 3 1-4 2-5 3-6    
Flight 4 1-2 3-5 4-6    
Flight 5 1-4 2-5 6-3    
Flight 6 3-4 2-6 1-5    
Flight 7 2-3 4-5 6-1    
Flight 8 1-2 5-3 4-6    
Flight 9 5-6 4-2 3-1    
           
           
Futameredmények pénteken       Állás  
2-3 2   futamszám    
4-5 4   9 Parti szél 8
3-4 3   9 Fortuna 8
5-1 1   9 Scutamil 5
1-4 1   9 Vénusz II. 5
2-5 2   9 Bankó 1
1-2 1   9 Apróhullám 0
3-5 3        
           
           
Futameredmények szombaton          
1-4 1        
2-5 2        
6-3 3   VÉGEREDMÉNY    
3-4 4        
2-6 2   1. Part szél 10
1-5 1   2. Fortuna 8
2-3 2   3. Scutamil 7
4-5 4   4. Vénusz II. 7
6-1 1   5. Bankó 3
1-2 2   6. Apróhullám 0
5-3 3        
4-6 4        
5-6 5        
4-2 2        
3-1 1  
   
    Helyosztók      
    Flight 10 1-2 3-4 5-6
    Flight 11 2-1 4-3 6-5
 

Toronyi András