Petrányi Zoli kért meg a Kékszalag előtt, hogy segítsem a felkészülésüket, mert kibérelt egy ilyen brutál szerkezetet és bizonytalan a kormányos megérkezése. Ezeket a hajókat csak profik kormányozhatják, mert nagyon nehéz és veszélyes a menet. Két napot a Balatonon próbálgathattam általában kis szelekben, de ahogy jött egy fuvallat azonnal fél kerékre állt és megindult mint az őrült. Viszont a Kékszalag bérléssel a portorozi VB is meg lett véve tehát oda is el kellett menni! Hortobágyi Gábor az ötletgazda és szervező, aki már többször becsatlakozott az adriai extrémezésbe szervezte a lemenést. Több nappal a verseny előtt a helyszínen voltunk és az irtózatos kánikulában segítettük összerakni a hajónkat, amit kamionban szállítanak darabokra szedve. A 20 méteres árboc is természetesen két darabban van szállítva. A versenyt megelőzően összesen fél órát kormányozhattam ,és próba futamokon is részt vehettünk.
A rajtokat teljesen hagyományos módon csinálják, mindenki szépen lassan helyezkedik, de nagyon kell vigyázni, mert pillanatok alatt megáll és elindul hátra, amit nehéz érzékelni. Ezt volt a legnehezebb megszokni, ha fújt a szél minden egyszerűbbé vált. Ekkor jött a fantasztikus érzés, különösen genakkerrel, amit „reptetésnek" neveznek. Nagyon finom mozdulatokkal kell begyorsítani és megbillenteni és akkor lefelé száguldani mélységet nyerve, ami itt is nagy kincs a hátszél szakaszban. A genakker felszerelése és kihúzása halzolásokkor feltekerni majd újra kifeszíteni a billegő trambulin, nagyon kiveszi az erőt a három emberből.
Kartenecker Karesz és Hortobágyi Gábor eleinte légszomjban szenvedtek a célban, de aztán megszokta a szervezetük és jól bírták a napi 4 futamokat. Az első napokon a német Roland Gabler (az idei Kékszalag győztese) kormányozta. Én motorosokból néztem ezeket a futamokat figyelve a menőket hogyan varázsolják a sebességet.
A harmadik naptól átvetem a kormányzást. Nagyon nehéz volt egyetlen hajót is elkapni a profi mezőnyből akik, mind ebből élnek évek óta, hogy az Extreme40 cirkusznak a résztvevői. Világszerte megrendezik ezekkel a hajókkal a versenyeket, egész közel a parthoz vagy a városi folyón futva az „up and down" pályákon 3 kört teljesítve.
Itt a portorozi Kempinski Hotel volt a központ ezért a hajókat oda kötöttük, közvetlenül az épület elé.
Nagyon sok hibát vétettünk a 14 futam alatt. Ha közelünkben egy menő bóját vett, általában óvott minket valamiért, és meg is ítélték a büntetőket, amin sokat dühöngtünk technikai segítőnkkel, a holland Markkal együtt. Azt éreztem, hogy ezek a profik nagyon vigyáznak az eredményeikre, és irtózatos erőszakosan védik a pozíciójukat.
Nagy szerencsénkre a legjobb futamunkat tekintette meg a magyar VIP delegáció, Demján Sándor és társai, ami végül egy baráti beszélgetést is eredményezett velük.
Az utolsó napi Borában megtartott futamra nagy szívfájdalmunkra a hajó tulajdonosa - félve a borulástól - . nem engedte ki a csapatot. Ezekkel a gépekkel kicsit nem lehet esni, csak hatalmasat: ilyenkor a 6m magasról lezuhanó ember és a vízbe csapódó árboc is megsérülhet.
Egy biztos, hogy beleszerettem a katamarános száguldásba, és már alig várom a következő lehetőséget.
Detre Szabolcs
Fotó: Crt Slavec/OCEAN RACING CLUB
Detre Szabolcs
