Az első a szervezés, adott esetben a családi program átszervezése, mert a hosszú hétvége első két estéjével kapcsolatban más-más elképzelések kaptak szárnyra. Sajnos néhány szárny megsérült.
A következő probléma a lejutás, hiszen csütörtök este már éjszakai futam szerepelt a programban, ezért igyekezem időre leérni. Persze ilyenkor úgy nyomja vissza az embert a székébe a sok munka, mint az ólommellény a röntgenvizsgálaton. De azért csak kiszabadultam, vágtattam le Agárdra. Valamivel 6után leértem, így a 7ig tartó nevezést kényelmesen elértük, és a hajó felszerelésére, bevitorlázására is maradt egy kis idő.
A kormányos értekezleten megkaptuk az eligazítást 3 percben, le-fel pálya a kikötő elől, a szél függvényében kihelyezett alsó bójával ami mellett két „árvízi fáklyát" tartó motoros áll, hátszeles rajt. Tegye fel a kezét aki tudja milyen az az árvízi fáklya! Előbb az hittem én vagyok tudatlan. Aztán megnyugodtam, hogy Péter sem tudja, aztán rákerestem a Google-n, és még így sem lettem okosabb. Tény ami tény, szép nagy lánggal ég.
Az 5 perces rajtjelzést 6 perc múltán követte a rajt, ezért aztán jól megkeveredett a mezőny. Beragadtunk, és zavart szélben döcögtünk le a bójáig. Itt azonban az előttünk forduló hajó (a későbbi győztes Anna) túl nagy ívben fordult, és egy remek kormányosi trükkel már ott is voltunk mellette, ráadásul nagyobb lendülettel, így vissza úton tiszta szélben sorra gyalogoltunk le a Kalózokat. A szél közben kicsit fordult is, ezért 1-takkon mentünk oda, és ugyanazon vissza. Engem komolyan meglepett, hogy fújtak nekünk a befutónál.
Sokáig beszélgettünk még a hajón, majd nyugovóra tértünk. Én hogy szokjam a hajót, benne is aludtam. Reggel az estinél még rövidebb volt az eligazítás, hiszen egyáltalán nem húzták ilyesmivel az időt a szervezők. Annyit tudtunk meg, hogy 10-kor rajt, le-fel pálya a kikötő elől, a szél függvényében kihelyezett alsó bójával. Nosza. A 5 perces rajt, mos tényleg 5 perc múlva volt, csak valahogy mi nem voltunk ott ahol kellett volna, azért a rajt után szépen összeszedtük magunkat. A hosszú krajc szakaszon szépen kialakultak a bolyok. Elől a FINN-ek Laserek, utánuk az Anna és mi, majd jöttek a kalózok, és a többi nagy-hajó. Egy kicsit zokon vettük, amikor szél alól kb 10fokkal élesebben úgy ment el nekünk az egyik FINN, hogy nem nagyon volt mit tenni. Realizálni kellett a köztünk lévő különbségeket.
Ami tegnap sikerült a bójánál, az ma nem. Az Anna jobb takkokat húzva lekeresztezett minket, majd a bóját is előbb vette. Majdnem befértünk mellé, de aztán kicsit leforgott a szél, és csak a bója alá volt elég az élességünk. Lemaradva kezdtünk neki a hátszeles szakasznak visszafelé, és bár többen SPI-t húztak (ami nekünk nem volt) nem tudtak lerázni. Sajnos azonban ez kevés volt a győzelemhez. Ezen a napon az Annának fújták a befutót, és mivel a holtverseny esetében a második hosszabb futam szerepelt nagyobb súllyal, az aranyérem is őket illette meg, joggal.
Délután az ünnepre való tekintettel felhúztuk az eredeti vászon vitorlákat és úgy is mentünk egy kört, majd díszbe öltöztettük a hajót.
Mindent összevetve, nagyon jó verseny volt. Mephisto is megmutatta mit tud, ha hagyják menni. Mi egy kicsit néha zavartuk ebben, de ez nem csoda hiszen jóval régebb óta vitorlázik mint mi:)
Eredmények:
Éjszakai futam | Túrafutam | ||||
1 személyes jolle | |||||
1 | Finn | GER22 | Kovács Márton | 1 | 2 |
2 | Finn | SUI347 | Dénes Péter | 3 | 1 |
3 | Finn | HUN28 | Elek Péter | 2 | 3 |
2 személyes jolle | |||||
1 | Kalóz | Göndöcs Péter, Kovács Kálmán | 2 | 2 | |
2 | Kalóz | Muck Tamás, Soltai Péter | 3 | 3 | |
3 | Kalóz | Kemény Nándor, Kemény Kinga, Kemény Nándor | 4 | 4 | |
Nagy hajók | |||||
1 | Anna | Iklódy Gábor, Makai Péter | 2 | 1 | |
2 | Mephisto | Baldóci Péter, Szutor Ferenc | 1 | 2 | |
3 | Óvád Tamás, Horváth Tímea | 3 | 3 |
Szutor Ferenc