Nyilván hiányoznak az ismereteim az ott zajló munka megértéséhez, ezért kihasználva a J24-es versenyeken elmélyült barátságunkat, Nagy Rozsda Attilát, a szervezet társelnökét támadom meg, hátha eloszlik a homály...

Legszívesebben a zaftos témákkal kezdeném. Igaz, a hír, hogy többen kiléptetek az MVSZ elnökségből?

Jómagam nem léptem ki. Azt nem tagadom, hogy az utóbbi időben érzelmi kitöréseimből juttatok az elnökségi értekezletekre is, de ahogy láthattad, ezzel nem vagyok egyedül. Még ha az adott pillanatban ki is engedem a szellemet a palackból, a szakításig még nem jutottunk el. Tény, nem mindenben értünk egyet - de lássuk be, milyen unalmas is lenne egy testületi míting, ha nem így lenne. Ha esetleg úgy tudod, más kilépett, azt szerintem az érintettől illene megkérdezni.

Ok, akkor ez fals hír volt. Bevallom, egy fórumon láttam, sajátos közegben... De ha bent vagy még, akkor gyorsan összegezhetnénk, mivel is foglalkoztatnak egy MVSZ társelnököt.

A szerepköröm nem túl bonyolult. Kezdetekben a Média Bizottság elnökeként koordináltam a szövetségi kommunikáció marketing- és PR-területeit. Az új főtitkár már ezen a területen is bír kompetenciákkal, életbe léptetett változtatásokat is, így ez idénre szerényebb hangsúlyt kapott a teendőim között. Korábbi „nevelt gyermekem", a Kékszalag Fesztivál 2010-ben is az MVSZ keretein belül került megrendezésre. Ezúttal egy Project Team közreműködésével, melyben irányító szerepem volt. Ez is véget ért a 2010-es Fesztivál lezárásával, illetve a 2011-es Kékszalag-pályázat eredményeinek kihirdetésével. Harmadik vállalásom az Olimpiai és Élsport Bizottsághoz fűz, ahol szintén többedmagammal serénykedünk az utánpótlás és élsport területén világmegváltó ötleteinkkel.

 

Nem semmi portfólió, minden elismerésem. De ezzel felvetődik egy másik érzékeny téma is a 2010-es Kékszalag-elszámolást illetően. Mi is az igazság? Most megvan az a fránya korábbi eredményvállalás vagy sem?

Jaj, már Te is kezded? Akkor fussuk át, miről is van szó! 2009-ben javában dúlt a gazdasági válság, amikor is döntenünk kellet, hogy milyen feltételekkel merjünk belevágni a 2010-es Kékszalag Fesztivál és Kékpántlika rendezvényeinek megszervezésébe. Most nem idézném az akkori határozatokat, de ha nagyon pontosak szeretnénk lenni, akkor abból illene hivatkoznunk. Szóval akkor az Elnökség határozott a Kékszalag Project Team felállításáról, működési feltételiről, szerepeiről. Az elvárás: rendezzük meg úgy a regattákat és a kísérő rendezvényeket, hogy a tervezett 18 millió forintos nevezési díj tisztán a Magyar Vitorlás Szövetségnél maradhasson. Mai fejjel be kell vallanom, ambiciózus, de nem lehetetlen vállalás volt. Támogatókkal, önkormányzati, minisztériumi és Balaton Fejlesztési Tanácsi pénzek bevonásával össze is jött az egyenleg.

Akkor itt minden rendben?

No, nem egészen. Miután a kormányváltásnak köszönhetően egy picit megakadtak az állami irányítás döntéshozatali fogaskerekei, érthető okokból az Elnökség úgy döntött, hogy készüljünk fel a legrosszabbra is - mi van akkor, ha nem sikerül a BFT 5 millió forintját megszerezni? Na, ez lett a második felhívás a keringőre, de úgy tűnik, ezt is sikerült nyugalmi állapotba hozni.

De álljunk csak meg egy pillanatra. Azért, mert kormányt váltottak és egyes állami intézmények nem valósították meg ígéreteiket, az ebből fakadó forráskieséseket is neked kellett megoldanod?

Pontosítsunk! Ez sosem egyéni, hanem CSAPATmunka. Ahogy az elmúlt évek során létrejött a Kékszalag Fesztivál, ahol a 300 indulóból 600 hajós résztvevőgárda lett, az, hogy van Kékpántlika, az, hogy már külföldön is jegyzik az eseményt, az mind a MVSZ és lelkes kékszalagos „baráti körének" az érdeme. Ennek megfelelően ezeket a pluszterheket sem mind rám szabták, csak hát valakit meg kell nevezni felelősként - és az évek tapasztalata azt mutatja, hogy ha pénzt kell gyűjteni, ha kockázat van a dologban, sokan nem tolonganak a főszerepekért. De nyugi, rendben lesz, és ha az állam végre utoléri a lemaradásait, még az is meglehet, hogy újabb, ámde valóban kellemes meglepetések érnek minket a témában.

Értem én, értem én. De akkor miért nem érezhető a jogos elismerés, ha már a háláról nem esik szó. Néha olyan stílusú a kommunikáció, amiből arra lehet következtetni, hogy pillanatnyilag te vagy a feketeseggű gyerek a közösségben.

Na, erre mit mondjak? Jeleztem korábban, nem mindenben értünk egyet.

És hogy áll a 2011-es Kékszalag-pályázat? Mit lehet tudni róla?

Ahogy bizonyára Te is tudod, az eredeti cél az volt, hogy a Kékszalag Fesztivál egy termék lehessen, azt értékesíthesse a MVSZ, majd élvezze az ebből fakadó előnyöket. Két éve még - sajnos - nem volt sikeres a pályáztatás, és újra nekünk magunknak kellett megoldani mindent. Közben még inkább túlnőtt a feladat rajtunk, így idén ismét a pályáztatás került napirendre. Ha jól idézem a statisztikát, 21 pályázó vette ki a kiírást, ebből öt komoly pályázat született. Először a Bontó Bizottság, majd a Bíráló Bizottság kezelte az anyagokat, s egy rangsort javasoltak a MVSZ Elnöksége felé. A testület elfogadta a Bíráló Bizottság javaslatát, és jövőre már végre külsős, a témában igazán jártas cég szervezi a Kékszalag Fesztivált és a Kékpántlikát. A feltételekről bővebben az MVSZ honlapján tudhatsz meg adatokat.

És akkor Te most örülsz?

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon örülök, hogy a Kékszalag Fesztivál végre eladható termék lett, és remélhetőleg egy szakértő csapat tovább emeli a rangját. Megjegyzem, ha bármiben még segíthetek új gazdájának, örömmel meg fogom tenni. A másik szemem természetesen elhomályosodik, hiszen el kell engednem egyik „nevelt gyermekemet". De azt hiszem, ez így van jól. Engem a kitalálás mindig is jobban izgatott, mint a működtetés. 

Idén többen megjegyezték, hogy a Kékpántlikára be sem tetted a lábad, nehezteltek is rád miatta. Mi volt az oka?

Maradjunk annyiban, hogy nem túl szívderítő személyes, családi okom volt rá, hogy távol legyek. Ám másnap a Kékszalagra már leértem...

Mennyire érzékeli a MVSZ, hogy gond van a rendezvényeivel? Fogynak az indulók, egyre több a kikért bajnokságok száma, és még sorolhatnám a tüneteket.

Ahogy azt én belülről tapasztalom, mindezt érzékeli a testület. Ám nem egységes bizottsági véleményekkel, különböző prioritásokkal, elég nehéz megtalálni a helyes utat. Nekem főleg, hiszen ez nem az én területem a testületen belül. Jómagam rendezés tekintetében beérem a Balatonfüredi Yacht Club vállalásaival, az is pont elég.

Azt látom, hogy az MVSZ-ben vállalt elnökségi munkád eredményes és sikeres, még ha mindez elismertséget nem is jelent. Jól érzékelem, hogy igazán a BYC-ben éled ki magad?

Mit tagadjam. Ha az embert tizenévesen egy közösség befogadja, eteti, biztosítja számára a sportolási feltételeket - sőt bizonyos értelemben értékrendi alapokat rak le -, akkor azzal a szervezettel szemben az ember örökre elkötelezettséget érez. Nincs ez velem sem másként.                

 

 

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége 2010. november 9-i ülésének

a 2010. évi 42. Kékszalag Verseny és Fesztivállal kapcsolatos határozatai

 

2. sz. határozat

(8 igen, 2 tartózkodás)

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége megelégedéssel tudomásul veszi, hogy a 2010. évi 42. Kékszalag Verseny és Fesztivál anyagi értelemben sikeresen zárult, azaz a verseny betervezett nevezési díj bevételét (19 865 650 Ft) a Szövetség az idei évben hiánytalanul a sportág és a versenysport céljaira fordíthatta.

 

3. sz. határozat

(egyhangú igen)

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége a 2010. október 12-i ülésre megküldött „Kékszalag Sportszakmai Beszámoló"-t tudomásul veszi és felkéri a Titkárságot, hogy az abban szereplő tapasztalatokat és arra beérkezett észrevételeket, kiemelten a vízi biztosítás témakörét a 2011. évi 43. Kékszalag-események rendezésénél vegye figyelembe.

 

4. sz. határozat

(6 igen, 4 tartózkodás)

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége köszönetét fejezi ki a 42. Kékszalag Verseny és Fesztivál magas színvonalú és pénzügyileg sikeres megrendezéséért a Kékszalag Project Teamnek és vezetőjének, Nagy R. Attilának, egyben megállapítja, hogy az elmúlt évek sikeres rendezése nagymértékben hozzájárult a 2011. évi Kékszalag rendezésére kiírt pályázat sikeres eredményéhez.

 

Gerő András