Azonban a Palm Beach félszigeten, a klubban ahol állnak télen a hajók, csak egy-két lézengő dragonost találtunk. Gyanús volt a dolog, hogy nem tudunk valamit, mert hetven üres utánfutó volt a külső parkolóban és sehol senki. Úgy látszik a kiírást, nem olvastuk el tüzetesen? A helyi francia menő Boillot Christian (FRA 400) is ott készülődött, aki megnyugtatott, hogy itt lesz a közelben a verseny. A többiek előző nap letették a hajókat és átköltöztek a Pantiero Boulevard-on levő öreg Kikötőbe (Vieux-Port), a vár alatt, új Festival-Casino palota mellett berendezett „Dragon Village"-ba. Amúgy 11 kor lett volna a rajt, ha van szél.

 

Végre nyugodtan fel tudtuk készíteni a hajót, szerelés, pasztázás,.... és  komótosan ledaruztunk és ott vártuk a szelet.

Délben keletről megjött lengedezni kezdett valami és kimentünk edzeni egyedül. Egy óra múlva került elő a hatalmas mezőny ( 65 hajó ) a városi kikötőből. A szél addigra lelohadt ezért nehezen tudott elrajtolni a mezőny. Visszalőtt rajtok, fekete tábla, ahogy szokás.
Megúsztuk a rettegett fekete táblákat, pedig volt olyan, amikor 18 hajó volt felvésve krétával!
Jól sikerültek a rajtok, de a jó helyeket persze épp akkor csináltuk, amikor beragadtunk. Ebből következik, hogy nem kell összeomlani egy rossz rajttól, hanem azonnal ki kell fordulni! A hatalmas méretű pályán általában a széleken volt a jó pozíció, középen lemaradtak a hajók. Viszont az egyik szél sokkal jobb volt mint a másik, és ezek váltogatták egymást, így ha rossz oldalt választott valaki, könnyen ott találta magát a negyvenedik helyet.
Az oroszok szokásuk szerint  „annyian voltak mint az oroszok"
Nagyon felkészült csapatok ezek, csupa profik, de ők is hátra tudtak esni, és ott kínlódtak.  Kivétel a RUS 34, akit eddig vertünk, de most megtáltosodott és megnyerte a versenyt. Igaz hogy ott ül a hajóban az a Myzichenko, akivel a vitorlás pápa, Mankin is olimpiát nyert Starban. Ezekben a 7-10 csomós szelekben mindenki gyors volt. 

 

Az angol „vas- lady" Wilkinson-Cox Gavia, Jerboa nevű hajójával nagyon keményen kezdett és 5 futam után - szoros versenyben - vezetett. Az utolsó nap viszont nagyon rosszul sikerült neki, mert a rajt után beerősödött a déli szél, és abban lenyomták az oroszok és a német Hoesch Vincent-ék. Az előző este ünnepelték az új Jerboa hajót és ez árthatott meg?  

 

Hullámzó volt a teljesítményünk, de nagyon jó szájízzel zártuk a versenyt. Az első három futam után a 8. helyen álltunk, másnap a „véres péntek"  a 20. helyre nyomott vissza, de az utolsó, erősszelesben megmutattuk mi a „magyaros virtus"  és 9. helyen futottunk be.
Ez a végelszámolásban az előkelő 14. helyet jelentette.  

 

A verseny után mindenki tervezgette a következő San Remo-i részvételt, de mi kérdésükre elmondtuk, hogy csomagolunk, visszük haza a hajót, mivel olvad a jég a Balatonon és nemsokára kezdődik a szezon.


A teljes erdeménylista itt olvasható.

További fényképek pedig itt találhatóak.

Detre Szabolcs