Ez a klub, ez a vitorlástelep megszületésétől kezdve élményt, örömet, sportsikereket ad öregnek-fiatalnak.
Mi lehet a titka? Elsősorban az, hogy az ötvenes-hatvanas évek legendás vitorlásklubjai közül talán ez az egyetlen, amely - tagjai állhatatosságának és nem utolsósorban sok szerencsének köszönhetően - meg tudta őrizni területét, és ezzel a falakban is továbbélő hagyományt.
Meg tudta őrizni tagságát is: hiszen ma is vitorláznak itt olyanok, akiknek már a nagyapjuk, sőt dédapjuk is itt hajózott annak idején.
Ha valaki most arra gondol, hogy ez egy igazán sima és irigylésre méltó história - nagyon téved...

A múlt század harmincas éveinek végén kezdődött a páratlan adottságú klub története. A Királyi Magyar Yacht Club épített klubházat 1939-ben azon a mesterséges szigeten, amely a földvári kikötő 1936-37-es kotrásakor kitermelt iszap elhelyezésekor keletkezett.
A háború után, a negyvenes évek végén a létesítményt „természetesen" államosították, majd a honvédség kapta meg. Először kiskatonák kaptak itt vízi kiképzést. Voltak akkoriban azonban itt olyan katonák is, akik már akkor is vitorláztak, vagy megszerették ezt a sportágat: Haán István, Csillag Laci bá - vagy éppen a telepen ma is gyakran megforduló Szabady Tibor (Tanár úr).

Valami elkezdődött. A Spartacus legendás mesterét, Dolesch Ivánt 1950 körül keresték meg: tartson a telepen vitorlás edzőtáborokat. Ő egyébként azelőtt sose vitorlázott, a háború előtt vízicserkész volt. 1952-ben alakult meg vezetésével a Honvéd vitorlás szakosztálya. Dolesch Iván neve egészen a hetvenes évek végéig összefonódott a földvári teleppel. Erőskezű, ellentmondást nem tűrő ember volt, sportos életformát követelt meg a klubban. Ebben ő maga is példát mutatott. Haláláig síelt, túrázott.
De ugorjunk vissza megint az időben, egészen 1956-ig. A forradalom vihara sok vitorlázót elsodort az országból. Ám hogy mennyire mély nyomokat hagyott bennük Balatonföldvár, arra a legjobb példa egy páratlan internetes összeállítás, amelyet emigrációjuk ötvenéves évfordulójára, 2006-ra állítottak össze. A képek, a humoros vagy éppen komoly visszaemlékezések azt bizonyítják, mennyire elevenen élnek ma is ezekben az idős emberekben a fiatalkori emlékek. Amelyek - és ez talán nem is furcsa - ugyanúgy lehetnének egy mai vitorlázó srác vagy lány emlékei is.



1956 után tehát Dolesch Iván vezetésével újra kellett indítani mindent. Gereben Gábor, az egykori neves sztáros 1958 óta volt földvári vitorlázó. Ő így emlékezik ezekre az évekre:
„Maradt egy-két jeles vitorlázó. Ilyen volt Telegdy Pisti, Gömöry Pali és Gömöry Péter, vagy a jó öreg Hampel Bimbi. A Honvéd megszüntette a vitorlásszakosztályát, és a következő években a klub többször gazdát váltott. Volt ez Művész SE, Kinizsi, Építők SE, és végül a hatvanas évek elején a Budapesti Spartacus könyvjóváírással átvette az egészet.
A Spartacus égisze alatt a telep kezdetben nagyon jól működött. A Szpari az OKISZ, tehát a kisiparosok és a szövetkezeti mozgalom pártfogolt egyesülete volt, és ott az volt a szokás, hogy az egyes szakosztályokat mindig valamelyik jól működő, anyagilag erős szövetkezet patronálta, és annak az elnöke volt az adott szakosztály elnöke is. Így került hozzánk Karlovits János, aki ma is a szakosztályunk tiszteletbeli elnöke. Ily módon a működéshez szükséges pénzügyi hátteret biztosítani tudták. Ez a rendszer jól működött. Elég jó kapcsolatban voltunk az OKISZ elnökével, Rév Lajossal és az egész gazdasági vezetéssel. Ők szerettek lejárni pecázni, hajózni meg nőzni, tehát megvolt a motivációjuk a klub fenntartásához. Dolesch Iván nagyon jó taktikai érzékkel a megfelelő embereket jól tartotta, így meg tudta szerezni azt a támogatói kört, ami szükséges volt ahhoz, hogy megfelelő pénzügyi háttérrel, jó hajókkal folyamatosan élversenyzőket nevelhettünk, kijuthattunk olimpiákra is."


A rendszerváltás közeledtével elbizonytalanodott a támogatói kör, a Budapesti Spartacus anyagi gondokkal küzdött. Dolesch Iván vélt vagy valós sérelmek miatt először Füredre szegődött, majd egy idő után már le se járt a Balatonra.
1988-ban megjárták a poklot a földvári vitorlázók. De ahogyan a rendszerváltás zűrzavarában a tulajdonos OKISZ meg tudta lépni a szakosztály megszüntetését, a vitorlástelep eladását, ugyanúgy a tagság viszont élni tudott a demonstrációk, a sajtókampányok, a háttéralkuk módszereivel - és végül is vissza tudta szerezni a klubot. Ez volt az a kivételes történelmi pillanat, amikor mindezt meg lehetett csinálni. Se azelőtt, se ma nem menne senki semmire demonstrációkkal és petíciókkal... A részletek ismét Gereben Gábor visszaemlékezéséből:
„Aztán jött 1988. Ekkor már recsegett-ropogott a kádári rendszer és a sportszerkezet. Egyik napról a másikra Pazár Sándor, a Budapesti Spartacus elnöke minden előzetes egyeztetés nélkül megszavaztatta az elnökséggel, hogy a vitorlásszakosztályt megszünteti, és mind a területet, mind a hajókat értékesíti. Ez villámcsapásként ért minket. Bezárták a telepet, a versenyzőket és az edzőket kitiltották. A Bizományi Áruház embereivel felbecsültették a hajók értékét, és megkezdődött azok eladása. Így került a Detre-féle soling Almádiba a Videotonhoz, a csillaghajók Alsóörsre az ELMŰ-höz. (A csillaghajósokkal együtt... Évekig  a kopár alsóörsi telep előtt kikötött uszály volt az otthonunk. Örültünk, és köszönjük ennyi év távlatából is, hogy az ELMŰ segített túlélni - de azért ki nem mondható öröm volt a visszaköltözés Földvárra... V.L.) Ekkor többen, régi versenyzők összeálltunk, és megpróbáltunk mindent, ami csak elképzelhető. Folyamatosan tüzeltünk a Pazár ellen, tüntettünk, írogattunk a sportminiszternek, legalább ötven cikk jelent meg a sajtóban, mert szerencsére elég sok újságíró rokonszenvezett az ügyünkkel. A televízióban Bánó András segítségével öt-hat alkalommal, különböző sportműsorokban nyíltan tudtunk Pazár ellen fellépni. Ez nagyon jól jött, mert végül az akkori sportminiszter fogadott bennünket, bekérte a dokumentumokat, felvette a kapcsolatot az OKISZ vezetésével, és nem engedte a klub megszüntetését.
Akkoriban a balatonföldvári klub az OKISZ sportosztályának kezelésében volt, tehát a Spartacus csak egy szakosztályát működtette ott. A sportminiszter megegyezett az OKISZ elnökével, hogy a Pazárt onnan kiteszik, és nekünk lehetőséget adtak arra, hogy alakítsunk egy új klubot. Egyetlen kérésük az volt, hogy a Spartacus nevet tartsuk meg. Így hoztuk létre 1990 tavaszán a Balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egyletet, és azóta mindenkitől függetlenül, a saját erőnkből és tehetségünkből élünk meg. A rendszerváltáskor az OKISZ megszűnt, és mi időben kaptuk a fülest, hogy a legegyszerűbb, ha az OKISZ-tól megvesszük az ingóvagyont, könyv szerinti értéken. Ezzel felcsillant annak az esélye, hogy megszabadulunk minden fölöttes szervtől. Megkezdődtek a tárgyalások, és ma már nevetségesnek tűnő kilencmillió forint körüli összegért megvásároltuk a földvári telepen lévő épületeket és a hajókat.
Végül is óriási szerencsénk volt, hogy ekkor és ilyen vehemensen megtámadtak bennünket, egy csapásra meg akarták szüntetni a vitorlástelepet. Ezzel szembe tudtunk szállni, együtt cselekedhettünk, és ennek eredményességéhez a rendszerváltás körüli politikai helyzet is hozzásegített.
Akkoriban a terület a Mahart tulajdonában volt. Biztattak bennünket, hogy végeztessünk precíz értékbecslést egy erre alkalmas, elfogadott céggel. Mi ezt megtettük, a Mahart elfogadta, és ráadásul többéves törlesztési lehetőséget is kaptunk. 1998-ban fizettük ki az utolsó részletet, így ma már a klub területe és minden vagyona száz százalékig az egylet tulajdona."


A Spartacus Vitorlás Egylet teljes vagyona tehát egyesületi tulajdon. Az egyesület rendes tagja pedig az lehet, aki befizette a belépési díjat, és évről-évre fizeti a tagdíjat. Minden tagnak tehát csak egy szavazata lehet a közgyűlésben. Közös és demokratikus elhatározás, hogy a - túlnyomórészt egykori szparis versenyvitorlázókból álló - tagság nemcsak a telep fenntartására és fejlesztésére költ, hanem tagdíjaiból és az Egylet egyéb, vállalkozási bevételeiből az utánpótlás nevelését és a versenyvitorlázást is támogatja. Az egyletnek pillanatnyilag körülbelül száz tagja van. A klub nyílt, új tagok belépésére is lehetőség van - a részletekről az Elnökségnél lehet érdeklődni.
Sok nevet lehetne felsorolni a sikeres szparisok közül... A legfrissebb eredmény: a 2010-es Bajnokok bajnoka a hétszeres repülő hollandi világbajnok Majthényi Szabolcs és csapata lett, a második helyen pedig a laseres Bakóczy Róbert által kormányzott egység végzett, két másik klubtárssal, Zentai Zoltánnal és Rozsnyai Domonkossal a fedélzeten. Robi kemény munkával egyre jobb eredményeket ér el a nemzetközi mezőnyben.

Itt vitorlázik a 18 lábas szkiff osztály Európa-bajnoka, Ujhelyi-Gáspár Miklós is. Nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően idén május közepén 18 lábas Európa-kupa futamot rendezhet a Spartacus Vitorlás Egylet Balatonföldváron. Ugyancsak a Spari ad otthont május végén a csillaghajós körzeti bajnokságnak is.
Mi annak idején úgy nőttünk föl, hogy reggel elindult a vonta a versenyre, és délután visszajött. A füvön ott száradtak a vitorlák. Versenyhajók álltak a sólya körül. Hét közben meg volt reggeli zászlófelvonás és futás a Martra.
Mostanában már reggel fekvőtámaszok helyett inkább egy jó presszókávét nyomunk le a büfénél, de szerencsére manapság is ugyanez a látvány fogad. Fiúk, lányok, hajók, vitorlák.

SVE Földvár from Laszlo Visy on Vimeo.


Visy L.

 

Visy László