Hosszú, munkás évek után, kihasználva némi szabadidő megjelenését, visszasomfordáltam Agárdra, rápillantani a tóra. Van-e benne víz, jár-e még a szél vendégségbe a Nagy-tisztásra. Megnéztem, aztán pár hét elteltével - a valahonnan rendszeresen előbújó kisördög csábításának engedve -, megragadva a kínálkozó lehetőséget, vásároltam egy jó öreg NDK-s Finnt, és egy még öregebb vitorlát. „Csúszkálni jó lesz", vagyis otthon valami ilyesmit állítottam a keresztkérdések sorára válaszolva. Nincs más igényem, mint a napsütés, a jó szél és egy kis verseny - az sem baj, ha hátulról nézem a mezőnyt...

Néhány év múlva ott a hátsó fertályon lett egy Anka Attila névre hallgató orfűi harcostársam, és ketten, bátor harcosokként nekibuzdulva a nagy feladatnak, egymást támogatva, kisebb ajtócsapkodások mellett kiküzdöttünk magunknak egy vadiúj Pata-hajót, amivel aztán teljes lelkesedéssel vívtuk csatáinkat az 50-60 fős mezőny közepe táján.  Így lett családtag ismét a vitorlázás.  Gyerekeim - mit is tehettek volna mást - vérszemet kaptak, és egyik a másik után próbálgatta a szél, a víz és az időjárás összefüggéseinek megfejtését. Kicsi gyerekek lévén Optimistben, a négy közül az egyik pedig lóhátról.

A vitorlázás berkeiben jártas egyik akkori barátom duruzsolta egy igen jó kezű, eredményes hajóépítő nevét, akinek ráadásul a gyerekei is kiváló vitorlázók voltak. Addig-addig mondogatta, míg egyszer összejött, hogy mindketten ugyanabban az időpontban értünk rá, és elmentünk a Mester balatonfűzfői műhelyébe. A mindig kellemes gyantaszag és a háziúr központi szerepvállalásával egy meghitt beszélgetésbe feledkezett baráti társaság fogadott bennünket.  Nagy megtiszteltetésként, befogadva maguk közé, rögtön tegeződve fogadtak. Kölcsönös bemutatkozással kezet ráztunk. Így találkoztam először Hodács Lajossal, az Optimistek, majd később a Cadetek híres készítőjével.

A bemutatkozók sorát egy civil öltözetű, szerény bácsi zárta, akire rámutatott Hodács Lajos, hogy ő Eszes Béla - de úgy, mintha azt mondta volna, Cassius Clay, vagy ahogy ma hívják, Muhammad Ali. Ment a motor a fejemben, emlékek után kutatva, míg beugrott egy név, Eszes Bernadett. Biztos összetartoznak, rokonok. Néhány évvel azelőtt, újságolvasó exvitorlázóként rendszeresen olvastam egy lány gyerekvitorlázóról, aki tönkreveri a fiú mezőnyt. Ki is vágtam rögtön a megfejtést nagy vigyorogva. Neked van az a menő lányod! Ekkora döbbent csendet egy népes társaságban ritkán lehet megélni. A zavar leírhatatlan volt bennem. Látva az arcokat, a szívverésem is megállt. Mi történt?  Mit mondtam rosszul?  Lajos feloldva a feszültséget, elmosolyodott, ahogy csak ő tud, és huncut pillantással kérdezte meg: „Börtönből jössz? Ott nem volt újság? Azóta már évek teltek el!" Egyszerre kezdték mondani, hogy belépésünkkor pont Béla kisebbik gyerekéről, Tamásról beszélgettek, aki épp laseres vitorlázóként hódítja meg a világot. Lánya, Detta már felnőtt, megharcolta a maga háborúját az akkori hatalmasságokkal, és már békésebb vizeken evez. Viszi a lelkében a soha nem múló sérelmeket, amiket felelőtlen emberek okoztak. Kicsit még versenyez a hazai vizeken, de inkább pedagógusi és edzői képesítését kihasználva a gyerekek nevelésével foglalkozik, próbálja őket az igaz úton vezetni, felnevelni. Megy az utánpótlás-nevelés rázós útján, hasznos és harcos tagjaként a szülők, klubok, edzők, vezetők népes táborának, és néha írogat is hangulatos beszámolókat a gyerekek eredményeiről, csínytevéseiről - nem is rosszul.

Később, hazafelé utazva elgondolkodtam. Nekem is van három lányom, akik közül kettő szereti és láthatóan rövidesen imádni fogja a vizek körül keringő gyereksereget, a tavaszi szelet, az utazásokat hidegben, forróságban, esőben, fagyban, a hullámverést, a pisztolylövés hangjára emelkedő adrenalinszintet.

Gondolkodtam, gondolkodtam, aztán még tovább gondolkodtam azon, végül is a vitorlázásban az egyszerű szórakozáson kívül milyen lehetősége van annak, aki lánynak született. Nem nagyon ismertem senkit a fiatalabb korosztályokban, és ötlet híján elindultam a rögös úton. Megismerkedem mindenkivel, és folyamatosan kérdeztem, beszélgettem.  Kérdezgettem az edzőket is, akik csak húzogatták a vállukat. Lányok? Problémásak, szeszélyesek. Bár igaz, a fiúknak is vannak hasonló problémáik - vagyis nincs is akkora különbség? Talán, mert mindannyian fiatalok? A jó ég tudja! Csak a mindig bölcs, mértéktartó és lényeglátó Pomucz Tamás mondta a lányok nevelésével kapcsolatban: „Nehéz ügy, de működik."

Körülnéztem a teljes jollés versenyzői mezőnyben. A kilencvenes években eleinte változó, de az ezredforduló után folyamatosan növekedő létszámban - a Finn kivételével - voltak és vannak lányok minden utánpótlás és olimpiai hajóosztályban. Igaz ugyan, hogy ma még mindig a kisebbséget képviselve. Közülük néhányan - ha nem is azonos időben, - jó nevet szereztek maguknak e sportban. 

Ez abban a korszakban volt, mikor minden gyerek évek óta kívülről fújta a - mellékszálként a csopaki Kereked-Egis telepen játszódó Optimist-táboros fiúk, lányok életével színesített - híres magyar film teljes szövegét, dúdolták zenéjét. A filmbeli Mártika az optimistes tábor zárásakor az emeletes ágy tetején ülve megkapta a gyerek főszereplőtől dédelgetett kincsét. Gondolom, féltett ereklyeként még most is őrzi és tartogatja a cseperedő saját Optimist-reménységének, várva, lesegetve, hogy „Fúj már a tavaszi szél"?  És a gyerekszereplő Mártika, az azóta felnőtt Weöres Márta, a híressé lett 470-es kormányostársával, a kertészmérnök Payr Annával végigverték az akkori férfimezőnyt, részt vettek a 2004-es athéni olimpián, majd a későbbi America's Cup csapattagság után szerepet vállalt a 470 nemzetközi osztályszövetségében, rengeteg támogatást nyújtva versenyzőinknek.

 

Az olimpiákon az elmúlt 20 évben velük együtt összesen öt női versenyző képviselte hazánkat. A gyógytornász végzettségű Bácsics Krisztina - aki ma két gyermek boldog anyukája, - Európa jolléval 1992-ben Barcelonában, négy év múlva Atlantában testvérével, Bácsics Katalinnal, a mai bankszakma kiváló szakedzőjével, egy kétéves gyermek boldog édesanyjával, Németh Enikővel 470-ben küzdöttek az olimpián a világ élvonalával.

Az olimpián kívül is sokan értek el kimagasló eredményt.  A jeles elődöket-utódokat  röviden felidézve: a pszichológus végzettségű és ELTE PhD hallgató, a ma Hollandiában élő és az ottani vitorlázást segítő Mórocz Ági; Weöres Márta korábbi társa, Szilvássy Lilla;  a  mai nagyhajós versenyeken szereplő  női csapatok közül kiemelve a látványnak is elsőrangú, de ami legfontosabb, hogy igen eredményes, a volt Európás Magyar Vilma vezette női csapat; amelynek a BME gazdasági szakán végzett és edzői képesítést szerzett tagja, Majoross Bea az utánpótlás nevelésében hasznosítja tapasztalatait.

 

 A versenyvezetésben, vitorlásoktatásban jeleskedő pedagógus végzettségű, korábbi 470-es kormányos Hegedüs Léna aktív résztvevője a nagyhajós versenyeknek, aztán ott van az  Európás Klie Ági, és a nebulókat angolra tanító ugyancsak Európás Molnár Vera, aki szabad idejében Mohos Gábor társaságában kalózozik.  Matis Klaudia, aki ezüstérmes lett a hazai vizeken rövid életű hajóosztály, a Zoom8 EB-n és VB-n, ma az informatika csínját-bínját ismerve keresi lehetőségeit az életben, és néha azért elindul egy-egy Laser Radial versenyen is.

A Váradi lányok - rövid junior 470-es kitérővel - a 420-ban vitorláztak a világ élmezőnyében. A ma már doktori címmel büszkélkedő Váradi Julianna a BME Építőmérnöki Kar adjunktusaként tanítja, neveli hallgatóit, köztük néhány vitorlázót: Tomai Balázst, Szalontai Bencét, Oroszlán Pétert, Váradi Imrét, vagy segíti a lehetőségeik tágításában a másik karokról Hercsel Mátét, a vitorlázás szabályainak professzorát, Böröcz Bencét. Időnként használja középfokú edzői képesítését is, és néha a kalózmezőnyben szorít magának helyet. Váradi Kata a Corvinus Egyetem PhD hallgatójaként szeretve oktatja korábbi versenytársait, akik valamennyien éltanulók, az egyetem büszkeségei. Bősze Botond, Haidekker István és Balázs, Koleda Petra, Pusztai Anna, Czeizel Jonatán, Sütöri Dóra és Donát, Szilbereki Jenő - jól hangzó nevek az egyetemen is és a vitorlázóberkekben is.

A külkereskedelmi végzettségű, ma Spanyolországban élő Buda Juli Cadetban, később 470-ben jeleskedett, ért el nemzetközi eredményeket társával, a rendezvényszervező és jelentős edzői munkát vállaló Solymos Dórával.

 

 

Gerencsér Anna Cadetban szerzett bajnoki címet, míg Berecz Zsófi, aki szinte már minden ifjúsági hajóosztály bajnokának vallhatja magát, Vácon tanul tovább.

 

 

A Karácsony Réka - Lóidl Nóra kettős 2006-ban két futamot is nyert 420-ban az ISAF YOUTH-on, és 2009-ben már 470-ben 2. és 4. helyet futottak a szaloniki junior VB-n. Réka és Nóri is - többi azonos korú társához hasonlóan - gyötri magát az egyetemmel, főiskolával. Réka szabad idejében nagy-nagy szeretettel oktatja és adja át magas szintű vitorlázótudását az új nemzedéknek.

 

A ma is aktív élversenyzők közül Karé Réka és Hegedüs Fanni az ELTE joghallgatói, a középiskolás Héjj Vikivel kiegészülve alkotják az olimpiai kvalifikációra készülő Laser Radiálos csapatot. 

 

 

Ugyancsak a kvalifikációra készül a magyar optimistes vitorlázás első igazán nagy sikerét elérő Péch Fanni, a 2008 évi Optimist Európa-bajnokság ezüstérmese társával, Héjj Eszterrel 470-ben. Mindketten középiskolások.

Őket, a ma is aktívakat hajtja a bizonyítási vágy. Járják szinte ugyanazt az utat, mint elődeik, edzenek, versenyeznek, küzdenek az elemekkel, környezetükkel, várják, hogy egyszer a vitorlázók társadalma is fejlődik, emancipálódik, a lányok eredményeinek is lesz olyan rangja, hogy a felkészülésükben megkapják a fiúk számára adott, vagy azon is túlmutató, a vitorlázásban valósan meglévő lehetőségeiket.

Kis kitérővel mindenképpen szólni kell a vitorlázótársadalom parton toporgó anyukáinak seregéről is. Számosan közülük híres nevet viselnek. Közülük kiemelve: Haranghy Eszter párban Csőregh Ildikóval nem is olyan régen még a női 470 élversenyzői voltak. Ma saját gyerekeikért szorítanak, és néha feltűnnek egy-egy nagyhajós versenyen. De az őket is megelőző generáció jeles versenyzői közül Endrődi Györgyi, Tusnai Gabi, Fluck Dóra, Igali Csilla, Hampel Márta, Csillag Katalin, Székely Szilvi neve ma is jól cseng, a régi eredmények mellett a mai és a közelmúlt vitorláséletének fontos szereplőiként, szakembereiként.

Ha valakit kifelejtettem az elmúlt évtizedek jeles női versenyzői közül, arról csak a nyomda ördöge, vagy a lefagyott file-ok tehetnek a fejemben, előre is elnézést érte mindenkitől.

Sok-sok női név a vitorlázás berkeiből, sikeres egyéni karrierek a vízen és a civil életben. De mit hasznosít ebből az utánpótlás és az élsport, mennyire támaszkodik a vitorlástársadalom a rengeteg tapasztalatra, ami a hosszú évek alatt felgyülemlett mindannyiukban? Különös tekintettel arra, hogy a jövő nemzedék anyukáiról, nagymamáiról beszélünk. Ha tetszik, ha nem, sok szavuk van és lesz a gyerekek nevelésében, az új generációk életútjának irányításában. Többségük a vitorlázók közül, vagy a vitorlázás szerelmesei közül választotta, választja ki élete társát. Ösztönösen maradni akartak, akarnak és gyerekeiket is vitorlázóvá nevelik.  Közöttünk vannak. Ők tudják, a vitorláspálya nem porzik, csak rázós.

Jelenleg a Magyar Vitorlás Szövetségben nincs női szakág, de az elnökségben sincs még mutatóban sem női tag. A szövetséget alkotó klubok száma 120 körül van, de nő nincs az elnökök között. A kalóz női bajnokság megszűnésével egyáltalán nincs női bajnokság, de még verseny sincs. Az olimpiai hajóosztályokban kettő, azaz kettő nemzetközileg is jegyzett felnőtt korú versenyzőnk van.  Ők is épphogy elmúltak 20 évesek.

Az egymást követő generációkon keresztül összefüggő folyammá rendezhető a nem túl nagy létszámú női versenyzői mezőny, az egészen fiataltól az érett korig: az életutak gazdag és eredményes sport- és magánéleti karrier lehetőségeit szemléltetik. Az egészséges, sportos ifjúkor, a megfelelő szintű képzettség, a rendezett családi háttér, az egyéni szakmai karrier akár nevenként is megnézve, adott. De mi van e mögött?

A kérdés hátterére tekintve két külön világ tárul elénk. Az egyik lányaink kényszerű, vagy ösztönös viselkedésére mutat rá, az egészséges, sportos nevelkedésre, megtanulva a szellem és a test ifjúkori edzését, felkészülve, erőt, energiát tartalékolva a felnőttkori feladatok sikeres megoldásához, a következő generáció egészséges létrehozásához, felneveléséhez.

A másik, a napi gyakorlat a férfiak játszóterének tűnik: az a nyögvenyelős küszködés, amikor úgy csinálunk, mintha... Ülésezünk, bizottságokat hozunk létre, hajszoljuk a meg nem valósult gyerekkori álmokat, csodákat álmodunk, és a körülöttünk lévő valóságról tudomást sem véve megalapozatlan célokat tűzünk ki nem létező versenyzőknek. Azt hisszük, ha kellően erőszakosak vagyunk és jól tudunk lobbizni, akkor akár parancsra felfelé is folyik a víz.  Pedig ha tudatosan figyelnénk közöttünk élő lányaink gondolkodását, generációkon átívelő, változatos életviteli ötleteiket, mint ahogy a példák is mutatják, célszerűbben, kisebb gonddal nevelhetnénk az újabb és újabb generációk gyermekeit egészséges, boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké. És ha eközben még külön bónuszként eredményesek is a versenyzésben, akkor annak külön örülhetnénk, mert így is jól végeztük a természet által ránk ruházott feladatainkat. 

Hát ez végtelenül egyszerű! Lenne...

 

(előző generációs) Váradi Imre

Váradi Imre