A négy címszereplő gondoskodik izgalomról, és még az utolsó utáni pillanat is tartogathat meglepetéseket.

Talán Soponyai Géza az egyetlen, aki most már nem igazán borzolgatja az idegeinket. A Fehérszalag óta nem mutatkozott, a műhelyéből nemrég kikerült újabb 370-es minden bizonnyal lekötötte alkotó energiáit. A szárnyprojekt még fejlesztési stádiumban várja a nagy áttörést, így a Médiacontact Avatar a szokásos kiszerelésben várja a csütörtöki rajtot.

Sopi hajójának héj-ikertestvére, a Sponzor Wanted az évek során nem kevés változtatáson ment keresztül. Ha valaki vissza szeretné dugni eredeti sablonjába, bizony nem hinne a szemének. Talán leginkább a csapat, a Raffica Team rázódott össze, és szerzett olyan meggyőző rutint, mely képessé teheti őket a győzelemre az időközben Sponzira keresztelt, támogatók számára is egyre értékesebb hajóban. Ma a hajógyári kikötőben találkoztam a csapattal - szokásuk szerint fúrtak faragtak, és persze megint kitaláltak valamit. A Sponzi tükrénél a decket mindkét oldalon kiszélesítették - ha rosszmájú lennék zsöllyének, jobb esetben oldalpáholynak nevezném, de el kell ismernem, kicsit a klasszikus Chevro Impala vonásaiból is merített a bátor shaper. Mire jó mindez? Talán jobban elfér a 16 ember, hátrébb is terhelnek, a nyomaték is nagyobb, de egyre nem alkalmas: nem javít a hajó küllemén.

 

A Princsi ma vizsgázott, így senki sem akadályozhatja meg, hogy elinduljon. A szép Cyrano-s orr eltűnt, Bergerac híres monológja visszájára fordult. A hajó így sem tűnik szemet gyönyörködtetőnek, de ez is csak ízlés kérdése. Van aki a szépen spoilerezett motorkerékpárokat kedveli, és van aki a szerkezetet láttató mezítelen, ún. naked bike-okra rezeg. Tekintsük a Principessat egy naked boat design produktumnak, és várjuk meg, hogyan teljesít! Ha belegondolunk, hogy ez az egyetlen eredetileg trapézos liberából átalakított rohanószerkezet, akkor azt is láthatjuk, mekkora innovációs bátorság kellett ehhez a lépéshez.

 

Egy olyan siklótestű hajó, amelyikben a legénység döntő többsége trapézon lóg, inkább hasonlít egy szörfre, mint egy hagyományos vitorlásra. A szörfös is trapézon, közvetve a rudazaton lóg, alatta a deszka (a hajótest) gyakorlatilag nem igényel jelentős kiegyensúlyozó nyomatékot. A trapézolt libera is hasonlóan viselkedik, de ha a legénység átterhel az árbocról a hajótestre, akkor a hajó erőhatás struktúrái, menettulajdonságai jelentősen megváltozhatnak. A tradicionális Kékszalag szabályainak megfeleltetett új hajó különleges szellemi termék, így ha sikeres lesz, csattanós választ ad a kétkedőknek. Amikor John Bertrand 1983-ban 132 év után először elhódította az America Kupáját az amerikaiaktól, akkor egy hihetetlen ronda hajóval, az Australia II.-vel állt ki a kecses Liberty, Denis Conner  jachtja ellen. Csakhogy ez a rusnya, furcsán pufók hajó és az alatta lévő sosem látott szárnyas kíl egyszerűen gyorsabbnak bizonyult a szépségnél. Azóta is múzeumban őrzik, mint az Ausztrál szellem diadalát.

A kilencszeres győztes Litkey Farkas sem mehet biztosra. Bár a Lisa többször bizonyított, nem tudható biztosan, hogy a könnyű Princsi, vagy a Sopi „ikrek" mire lesznek képesek. A csapatok nagyon erősek, és sokkal többet gyakoroltak, mint a korábbi években. Fináczy Gyuri, aki lassan állandó tagja a Pricipessa csapatnak, rendkívül elégedett a srácok felkészültségével. Szerinte kis szélben nehéz lesz őket legyőzni. De lesz-e kis szél?

A met.hu a Kékszalagra igen komoly mélységű prognózisokkal jelentkezik. Ha igaz amit jövendölnek, az utóbbi idők egyik legizgalmasabb - ráadásul végre szelekben gazdag -versenyének nézünk elébe.

Minden résztvevőnek javasoljuk, hogy az utolsó pillanatig figyeljék az előjelzéseket. Ha tehetik, készítsenek minél több fotót, hogy a foto@porthole.hu-ra elküldött élő illusztrációval a Facebookon is követhető legyen a verseny.

Jó szelet! Szép képeket!

Gerő András