Reggel 7 órakor izgatottan daruztuk le az X-treme 25-öst a Füred Marinában. Utoljára ellenőriztünk mindent és kihajóztunk a kikötőből.
A rajt azt hiszem, tökéletesen sikerült, az első sorból vágtunk neki a távnak. Ahogy a Sponsi, mi sem az északi partot választottuk, inkább középvíz felé húztunk. Persze hamar rájöttünk, ez is kevés volt, a déli parton sorra húztak el a hajók. A kenesei bóját még így is viszonylag jó helyen vettük. A szélviszonyoknak (és persze a hajónak) köszönhetően spinnakert tudtunk húzni, amivel kezdtünk szépen sorra elcsúszni az előttünk haladó csapatok mellett.
Közben felhívtak minket a Class FM-től is, hogy sok sikert kívánjanak! Biztató kiáltásokat is kaptunk néhány megelőzött csapattól, ami nagyon jólesett mindannyiunknak, ezt ezúton is köszönjük!
A flaute után élveztük, hogy végre haladunk.
Siófok után igyekeztünk inkább az északi parthoz közel vitorlázni, futtatott szakasz következett. És szél... nagy szél... Ekkor csatlakozott hozzánk a Raffica VSE egyik mentőmotorosa is. Gyorsan belebújtunk a Helly Hansen-től kapott vízhatlan ruhánkba és gyakorlatilag ezzel egy időben, Györök magasságában úgy döntöttünk, reffelünk. Futott a hajó, folyamatosan shottoltunk. Technikai felszereltségünknek köszönhetően láttuk azt is, amikor 16 csomóval repültünk Keszthely felé. Wááááá, kiáltottuk mind a négyen, mikor észrevettük, mennyit mutat a műszer. Leírhatatlan élmény volt.
Keszthelynél már szépen gyülekeztek a felhők, akkor eldöntöttük, ha vettük a bóját, csak előre nézünk. Visszafelé, bár mi állítólag végig a havária előtt jöttünk, az első nagy nyomást azért megkaptuk. Le kellett húznunk a nagyvitorlát. A hullámok úgy csaptak át felettünk, hogy mindent sodort ki a víz a hajóból. Ekkor már sötétedett is. Mellénk értek a villámok, jöttek szemben az olykor nem megfelelő világítással rendelkező hajók, a mentőmotorosunk feladta a küzdelmet az elemekkel, folyamatosan csörögtek a telefonjaink, amiket persze nem tudtunk felvenni.
Hogy féltünk-e? Nem. Megfordult-e a fejünkben, hogy feladjuk? Egy percig sem. Bíztunk magunkban, egymásban és a hajóban. Meggyötörten ugyan, de lelkesen hajóztunk be a tihanyi csőbe, ahol a csapatunk másik motorosa már jött elénk. És ott jött a következő próbatétel. Visszahúzott grossal próbáltuk megfejteni, honnan fúj (ha egyáltalán fúj) a szél. Folyamatosan szembevert minket. Végre valahára újra elindultunk egy kis szellővel és úgy döntöttünk, kireffelünk, „alig van szél". Sajnos kötelet kellett vágnunk, hogy ezt abszolváljuk és amíg ezen munkálkodtunk, egyszer csak felült a hajónk... Lelkileg talán még megerőltetőbb munka volt letornázni magunkat és újra elindítani a hajót, miközben persze más csapatok sorra mennek el mellettünk, mint fizikailag. Alig hittük el. Aztán gyorsan elkezdtük biztatni egymást, és utolsó erőnkkel Füred felé vettük az irányt. A parttól pár száz méterre megint akkora szelet kaptunk, hogy alig bírtuk tartani hajót, de már nem volt időnk azzal foglalkozni, hogy lehúzzuk a nagyvitorlát. A maradék energiákat összpontosítva húztuk a köteleket és végül is a 69. helyen befutott a Raffica X-Treme 25, a Raffica Ladies.
A nagy szél miatt rögtön a Füred Marina felé vettük utunkat és nem sokkal éjjel 2 után már a parton állva öleltük át egymást. Már nem csak barátnők, már csapat voltunk. Igazi csapat.
Szeretném megköszönni Gombár Zolinak, Belley Lacinak, az X-Treme 25 forgalmazóinak és Király Zsoltnak, hogy ránk bízták ezt a remek kis gépet. Zolinak és családjának a sok segítséget és törődést. Látóéknak, hogy küzdöttek utánunk a motorosban.
Köszönöm Édesapámnak, a hozzátartozóinknak, a barátainknak és az egész Raffica Sailing Teamnek, hogy aggódtak értünk és szurkoltak nekünk, hogy sikeresen befussunk. És végül, de nem utolsó sorban: köszönöm a Testvéremnek, hogy végig magabiztosan és remekül kormányozta a hajót, nagy erőt adva ezzel mindannyiunknak. Dórinak és Korinak, hogy ilyen profin kezelték a foredecket és egy pillanatra sem adták fel. Köszönöm Lányok, hogy ezt átélhettem és túlélhettem Veletek!
HAJRÁ CIC-X!
Karácsony Nóra
Karácsony Nóra
