Aki tehette, az akár jolle méretű hajón is nekivágott a tó körbejárásának. Alvás sátorban, vagy bumsátor alatt, tisztálkodás a vasútállomáson, főzés a parton rakott tűzön - romantika a javából. Aztán szép lassan kiment a divatból mindez. A hajók nőttek, a túrázó kedv meg elenyészett. Augusztus elején megelevenedett a múlt! Egyszerre tíz Kalóz, hajónként három túrázó fiatallal indult útnak a keleti medence néhány kikötőjébe, a Budapesti Elektromos SE Vitorlás Szakosztály égisze alatt. 

Alsóörsről kiindulva, csillagtúra-szerűen vitorláztunk Kovács János és magam szervezésével, túravezetésével.

 

Sportegyesületünk évek óta szervez a gyermekeknek vitorlástáborokat. Évenként mintegy százötven- kétszáz gyerek fordul meg itt, és sajátítja el a vitorlázás alapjait. A táborainkban fiúk, lányok vegyesen, 7- 14 éves korosztályban vesznek részt, turnusonként huszonöt-harminc fővel.

A túratábort 14 évnél idősebbek, de 18 évnél fiatalabbak számára tartottuk. Ez a korosztály már nem egészen gyerek, ám nem vitorlázhat önállóan, hiszen még nem szerezhet hajóvezetői engedélyt. Nagy részük már járt nálunk, és részt vettek a táborainkban. A gyerekek megkeresték egymást, és a régi vitorlásbarátságokat felelevenítve, részben az ő kezdeményezésükre indult a szervezés.

A kilenc nap alatt szinte minden időjárási helyzet előfordult, az erős széltől a szélcsendig. Két kísérőmotorossal gondoskodtunk a biztonságról. 

A gyerekek az érkezésük napján elfoglalták a szálláshelyeiket, és megtörtént a hajók elosztása. Felelevenítettük a korábban tanultakat, kis elméleti felkészülés, hajók átvétele, felszerelések ellenőrzése, mentőmellények kiosztása. 

Az első két nap igen erős szél fújt, elsőfokú viharjelzéssel, napközben néha a másodfokú jelzést is elrendelték. Mindezek ellenére vízre szálltunk, és a kikötő előtti vízterületen gyakoroltuk az erős szélben és hullámzásban a manőverezést. A gyerekek többsége nagyon élvezte, rajtunk viszont néha kiült a félelem a borulás határán rohanó kalózok láttán. Néhány egységünk bizonytalanságát látván a kikötőmedence védettségébe irányítottuk a csapatot, ahol biztonságos körülmények között gyakorolhattak tovább. Ebben a szélben, ilyen körülmények közt sajnos előjöttek a hajóink korából, elhasználtságából adódó kisebb-nagyobb műszaki problémák. Lehetőségeinkhez képest megpróbáltuk mindet rövid időn belül orvosolni. 

A következő nap egyenletes, kifújt északias szélben elindultunk a Balatonfüred oda- vissza távnak, délután pedig Balatonalmádi volt a cél. Nagyon kellemes időben jót vitorláztunk. Másnap viharos erejű szélre ébredtünk, másodfokú viharjelzés volt érvényben, így a Kárpát nevű 50-es cirkálóval vitorláztunk két turnusban. Ebéd után a parton csapatjátékokkal töltöttük az időt. 

 

A következő napokra a meteorológia változó irányú, mérsékelt  szelet ígért. Mindezek ismeretében szerveztük az egész napos túrákat. A kikötőkkel előre megbeszéltük, tudnak-e fogadni bennünket egy-két óra időtartamra, ahol kicsit megpihenhetünk, elfogyasztjuk az ebédjeinket, fürdünk egy jót, és indulunk haza. A legtöbb kikötővezető értékelte, hogy kis vitorlásokkal vállalkozunk ilyen túrákra. Szeretettel fogadtak bennünket, biztosították a helyeket, segítettek a kikötéseknél, az ott töltött idő alatt gondoskodtak rólunk. (Köszönet érte minden bennünket segítő kikötővezetőnek és munkatársaiknak. Sajnos volt olyan kikötő is, ahol nem fogadtak.)

Három napon át jártuk a Balatont. Megfordultunk Balatonkenesén a Balatonfői Yacht Clubnál, Tihanyban a Tihanyi Vitorlás Iskola Kft.-nél, Siófokon a BHRT kikötőjében.

 

Túráink során a sok-sok vitorlázáson túl a szélcsendben volt alkalmuk a gyerekeknek elsajátítani a vontázással kapcsolatos tudnivalókat is. Mindezek technikai lebonyolítását, élelem, italok, tartalék ruházat szállítását az Elmü III, és az Elmü I motoros hajókkal biztosítottuk. Hazaérkezések után értékeltük a napi eseményeket. A tábort utolsó este tábortűzzel, szalonnasütéssel, remek közösségi programmal, közös énekléssel, gitárkísérettel és a csapatversenyek eredményeinek díjkiosztójával zártuk. 

A reggeli hazautazást még egy séta a telepen és könnyes búcsúzkodás előzte meg.

Szerintünk a tábor nagyon jól sikerült, remek kis közösség alakult ki. A gyerekek nagyon sokat kaptak ahhoz, hogy remek hajósokká váljanak, szeressék a természetet, egészségesen, sportosan töltsék a szabadidejüket. 

Reméljük, lesz folytatása jövőre is! Rajtunk nem múlik.

 

Böhm László

 

 

Böhm László