Erre jött ez a nagy hideg a tél végén, lett több, mint húsz centis jég, viszont ráesett a hó. Neszeneked! Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Balatonon a hó nagy széllel jött, s az rögtön össze is fújta a havat kisebb kupacokba, s a közöttük kialakult járatokban lehetett korcsolyázni hólapátolás nélkül. Nem úgy, mint a Velencei tónál, Agárdon, ahol vagy korcsolyázott az ember ott, ahol már más letúrta a havat, de ott egy négyzetméterre jutott három ember, vagy pedig készített maga házilag egy különbejáratú pályát, az otthonról hozott hólapáttal.

Egyszóval, ha jó a jég a Balatonon, akkor ez nálunk a családban felülír minden más hétvégi programot, megyünk. Ilyenkor legalább ellenőrizni tudjuk, hogy minden rendben van-e a hajó körül, nem fújta-e le a szél a téli takaróponyvát.

Így történt ez a mostani hétvégén is. Szombaton korán reggel, már fél tizenegykor lent voltunk Almádiban, a Kikötőben. A jég jó volt, csak vizes. Na nem azért mert a jég elolvadt, hanem azért, mert a rá esett hó olvadt el. Így ugyan volt egy-két centiméter víz, de alatta a jég tükör sima és ép volt. Mind a húsz-huszönöt centiméter. Boldog megelégedéssel tapasztaltuk, hogy az Almádi önkormányzat is kitett magáért: a nagystrandon szólt a zene, DJ keverte a számokat, padok kitéve a jégre, a kicsiknek pedig különböző programok.

Mire a Kikötőből odakorcsolyáztunk a családdal a strandra, a DJ leállította a programot: a Polgármester és a Vizirendőrség közleménye szerint a jég olvad, rámenni veszélyes, mindenki jöjjön le a jégről, program ezennel lefújva!

Hát őszintén mondva, felment bennem a pumpa: a jég tökéletes volt, semmit sem vesztett húsz-huszönöt centiméteres vastagságából (most még a Hummereket is elbírta volna...) csak annyi történt, hogy a ráesett hó olvadt el, s folyt szét rajta. Sehol egy rianás, egy repedés, egy túrzás, egy partmenti olvadás, vagy egy be nem fagyott hőforrás a mederben.

Ha már a tisztelt Polgármester és Vizirendőrség fizikai ismeretei ennyire hiányosak, akkor abszolute nem értem, hogy miért nem veszik a fáradságot, és miért nem jönnek ki a partra, és egy akkus fúróval miért nem fúrják meg a jeget, megállapítva annak vastagságát? Ugyanis mi történt?

A hó fajlagos térfogata tudvalevőleg jóval nagyobb, mint a nálánál jóval fajsúlyosabb jégé. Tele van levegővel. Ergo az első kis meleg fuvallat elolvasztja. De ettől még alatta a jég érintetlen, vastag és erős marad. Nagy a tömege és ezáltal a hidegmegtartó képessége is.

Máglya az "életveszélyes" jégen.

Folytatva a történetet, tudomásul vettük, hogy ezután zene nélkül kell tovább korcsolyázzunk. Folytattuk is ezt, míg bele nem fáradtunk.

Másnap reggelre csoda történt: a szombaton elolvadt hó éjjel a fagyban gyönyörűen visszafagyott a jégre, ezáltal egy teljesen száraz, úgynevezett tükör-jég felületet eredményezve. Isteni volt!

De sajnos szinte egyedül róttuk a köröket, mert: Gondoljátok, hogy a rendőrség visszavonta a korcsolyázási tilalmat? Egy frászt! Apósom mondta, hogy minden hírekben ezt szajkózták, hogy olvad és életveszélyes a balatoni jég.

Konklúzió:

Szerencsétlen emberek megveszik százezer számra a korcsolyákat a manapság egyre több helyen fellelhető divatos sportáruházakban. Aztán ott állnak a korik a pincékben, padlásokon, tárolókban, mert a műjégpályák ritkák, zsúfoltak (négyzetméterenként három ember) és igen drágák. Természetes vizeink jegére meg nem mernek kimenni, mert még a Hatóság is riogatja őket. Nem elég a természetes emberi butaság, hogy mindenki sokkal jobban fél a tavi kocsolyázástól, mint a repüléstől, vagy ne adj Isten az autózástól, holott húsz évre visszamenőleg nem igen emlékszem jégbe szakadásos halálestre, de ha volt is, a korcsolyázó emberek számához képest biztos, hogy sokkal kisebb ez az arány, mint például a repülőgép balesetekben meghaltaké, de még a hatóság is adja alájuk a lovat.

Találkozunk ma olyan felnőtt emberrel, aki a tópati köveken egyensúlyozva nyomogatta a cípője orrával a jeget, hogy az vajon megbírja-e őt, közben pedig mi a négyfős családdal ott róttuk a köröket a jégen az orra előtt tíz métrre tőle. Meg még vagy húsz másik korcsolyázó a hátunk mögött, beljebb.

Hivatalos szerveink még a jég olvadásának egyszerű fizikájával sincsenek tisztában: a jég nem úgy olvad, hogy egyre és egyre vékonyabb lesz, és közben átlátszó marad, hanem úgy, hogy az egész jég keresztmetszete jól láthatóan kásássá, fehérré válik. Úgy hívják ezt, hogy gyertyásodik a jég, mert ilyenkor valóban olyan parafin-szerű lesz a színe meg az állaga. Egyszóval számos jól látható jele van a veszélyes jégnek, s ha nem, akkor még mindig ott van a fent említett akkus fúrógép...

Kicsit arra emlékezet ez az egész jég sztori, mint nyáron a balatoni viharjelzés. Reggel bekapcsolják, majd alkonyatkor, le. Így le van tudva a felelősség, "mi szóltunk előre", aki ennek ellenére kimegy a vízre (szörfösök, jollésok, kajakosok), az vessen magára, és már büntetik is a rendőrök. (jó, tudom, a viharjelzést nem a rendőrség intézi).

És még a fent elírtak után sem tudom józan ésszel belátni, hogy egy balatonparti strandon, ahol negyven centi a víz, és ebből húsz a jég, mi a kockázata annak, ha valaki a fizika összes törvényét meghazudtolva mégis beszakad. Vizes lesz a lába és megfázik?

Egyszóval nagyon boldogan, egyúttal kissé hülyén, de mindenképpen magányosan éreztük magunkat a Balaton húsz centi vastag, száraz és kőkemény jegén, ezen a február közepi verőfényes napsütéses, abszolute korcsolyázásra született vasárnapon.

Csak egy dolog hiányzott, a jégvitorlások, a DN-ek. Mert azokból bizony ezen a télen a Balatonon egy szálat sem láttunk...Csak Agárdon.

Végezetül álljon itt egy pár szép fénykép, hogy lássátok ti is ezt az elképesztő veszélyhelyzetet, aminek kitettem jómagam és a családomat.

Andrásy Zsolt

Andrásy Zsolt