A helyszínről jelentjük:

A megjelent beharangozó anyagunkra reagálva Szoják Balázs főtitkár úr azzal a kéréssel fordult, hozzánk, hogy tartsuk tiszteletben a program eredeti szándékát, mely szerint az elhangzó előadás egy vitaindító, melyet követően alakulna ki véglegesen a nyilvánosság számára is megjeleníthető koncepció. Ígéretet tett, hogy a program végeztével lehetőséget teremt a kormánybiztos úrral egy rövid értékelő beszélgetés lefolytatására.

Tehát a helyszíni közvetítés helyett összefoglalóval, és egy exkluzív interjúval jelentkezünk. 

Előzmény:

A program keretében a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Jó Állam Fejlesztési Koncepció Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosa, Dr Gál András Levente ismerteti a Festetics György Programot, melyet követően lehetőség nyílik az elhangzottak megvitatására.

Azt gondolnánk, hogy ha valami akkor ez a bemutatkozás a "Jó Állam" gondoskodási szándékát tükrözi szeretett sportágunk jövője érdekében. E létfontosságú gondolatok megismerésére a vitorlázók közösségének is lehetőséget kellene biztosítani, ezért annak ellenére, hogy a sajtó munkatársai nem szerepelnek a meghívottak között kísérletet teszünk a bejutásra, és az elhangzottak közvetítésére. Legyetek netközelben!  

Gerő András