Ahogy a csapat nevét elolvastam kicsit zavarba jöttem. Azt hittem, hogy a 2011-ben Trinity-Speedy néven versenyző libera csapatáról kapok tőled néhány új információt. A riport előtt azonban megnyugtattál, hogy nem erről van szó.

Valóban egy új formációról van szó, aminek azonabn sok köze van az említett liberához. Cégem a Trinity Group az elmúlt év folyamán került kapcsolatba a vitorlás sport támogatásával. A csapat vezetőjével korábbról ismertük egymást. 2011 elején megkeresett a szponzoráció lehetőségével, mely passzolt cégcsoportunk új üzlei irányvonalaival, így gyorsan megállapodtunk. A szponzori kapcsolat azonban kiegészült azzal, hogy a csapatba is meghívást kaptam és egy fantasztikus szezont sikerült végigcsinálni.

Akkor joggal merül fel a kérdés, hogy 2012-ben miért új csapat?

Ahogy említettem ez az első impulzus volt a vitorlázás kapcsán, mind szponzori, mind vitorlázói aspektusban. Nagyon sok élményben volt részem a tavalyi évben, ugyanakkor megfogalmazódott bennem, hogy teljesen más irányt kell követnem. A Speedy-vel nem látszott egy igen fontos célomnak az elérése, a nemzetközi mezőnyben történő megmérettetés lehetősége. A liberázás fantasztikus dolog, sajnálom, hogy a jövőben erre nem lesz lehetőségem, de úgy érzem, hogy az azonos technikai paraméterekkel rendelkező, azaz one design hajók versenyei számomra nagyobb kihívást jelentenek.

 

Egy csapatból való kiválás, nem mindig zökkenőmentes, nem beszélve arról, hogy a Trinity volt a főszponzor. Hogy éltétek meg ezt a folyamatot?

Én személy szerint sajnálom, hogy így alakult, de minden nagy változás új kihívásokat hoz, amiket nagyon szeretek. Lacinak nagyon sokat köszönhetek. Ha tavaly februárban nem invitál szponzornak, akkor ez a szerelem kimarad az életemből. Ugyanakkor szponzorként úgy érzem, hogy egy nemzetközi szintű OneDesign mezőnyben erősebben tud jelen lenni a Trinity Group. Mivel a Speedyben elsősorban szponzorként voltam jelen, ezért csapattagként sem illett maradnom.

Látom a képek Balatonfüreden, a hajógyári kikötőben készültek. Itt tartjátok majd a hajót? Ez lesz a báziskikötőtök?

Igen, a hajógyári lesz a bázisunk, nagyon megszerettük. Ideális helyen van, hiszen a legtöbb verseny innen könnyen elérhető. Árpival is nagyon jó a kapcsolatunk.

Mi alapján döntöttetek a Melges 24 osztály mellett?

Hosszas mérlegelés előzte meg a döntésünket. Seres Péter barátommal, aki szintén a Speedy-n volt csapattag, sokat töprengtünk azon, hogy mi lenne a jó választás. A liberázás után az ember olyan hajót preferál, ami nagy sebességpotenciállal rendelkezik. Ez a Melges-re igaz, különösen hátszélben és raumban. Ugyanakkor népes hazai és nemzetközi mezőnnyel rendelkező osztályt kerestünk. A Melges 24-ből már közel ezer hajó készült világszerte. A hazai mezőny is dinamikusan bővül, véleményem szerint 2-3 éven belül a legnépesebb osztály válhat belőle a Balatonon.

 

Milyen versenyeken akartok indulni?

Elsősorban a pályaversenyeket preferáljuk. Az OD Trophy mellett a Magyar Bajnokság a legfontosabb. Természetesen a nevesebb túraversenyeken is indulunk. Az építkezésben a legtöbbet a vízen töltött idő számít.

Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor az idei év inkább a felkészülés jegyében zajlik. Külföldi megmérettetés csak jövőre?

Alapvetően jól látod. Idén esetleg a szlovén bajnokságon gyűjtenénk tapasztalatot. A felkészülés függvényében jövőre jöhet szóba a Volvo Cup, esetleg az Európa Bajnokság. Nincs okunk rohanni, elérhető célokat kell kitűzni és ezek elérése érdekében állhatatosan dolgozni.

Kik alkotják a csapatot?

Egy hölgyet leszámítva a csapat tagjai a Speedy csapatából igazoltak át, ahol az elmúlt év során már sikerült összeszokni.

Nagy Dorka
Dr. Komáromy Emőke
Cser László (kormányos)
Pénzes Attila
Seres Péter
Kreskai György

A csapat tagjai rajtam kívül jelentős vitorlázói múlttal rendelkeznek, a liberázás mellett más nagyhajós valamint kishajós gyakorlatot is gyűjtöttek. Számomra az igazi kihívást a hozzájuk történő felzárkózás jelenti. Én inkább a csapat menedzselésében tudom kamatoztatni eddig felhalmozott tapasztalataimat, kapcsolataimat.

Gondolom ennek egyik fontos eleme a szponzorok becserkészése. Hogy álltok ezen a téren?

Sajnos a válság a szponzori aktivitáson is látszik. Sokkal több energiát kell fordítani a meggyőzésre. A hajót a Trinity Group biztosítja a csapat részére, a fenntartással, versenyeztetéssel kapcsolatban felmerülő költségeket pedig további szponzorok biztosítják. A biztosítói szektorból támogatónk a Creditlife Biztosító, a vállalatirányítási rendszereket fejlesztő amerikai multinacionális vállalat a CDC Software. További tárgyalásokat folytatunk patinás autós márkák hazai kereskedőivel is.

 

Végezetül egy mondatban össze tudnád foglalni a jövőbeni siker titkát?

Pestiesen szólva sokmindennek klappolnia kell ahhoz, hogy sikeresek lehessünk. Ha szeretnék egy dolgot kiemelni, akkor azt említeném meg, hogy az egyik legfontosabb lépés az, hogy a felkészülés és a versenyzés során jelentkező feladatokat megfelelő módon osszuk le a csapattagok között.

Köszönöm az interjút.

Kapcsolódó cikkek:

Szezonkezdő körképünkben szeretnénk bemutatni a hazai vízeken versenyző profi, és kevésbé profi csapatok felkészülését, terveit a 2012-es szezonra.

Te is benne vagy egy csapatban? Várjuk írásodat arról, hogy milyen volt a 2011-es évetek, milyen versenyeken szeretnétek elindulni 2012-ben, hogy mivel tuningoljátok a hajótokat, hogyan sikerült a téli felkészülés, hogyan változott a csapat. Nyugodtan megemlítheted a szponzoraid nevét is, ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy támogatnak! A beküldés menüpontot használva, vagy e-mailben a porthole@porthole.hu-címre is elküldheted írásodat. Ne felejts el néhány képet is csatolni.

Szutor Ferenc