A híres-hírhedt fokot körbevitorlázni azonban olyan emberfeletti fizikai, szellemi és lelki teljesítmény, amely csak néhány kiválasztottnak adatik meg az életben.

A fok a chilei Tűzföld szigetvilágának részeként Dél-Amerika egyik - és a közhiedelemmel ellentétben nem a - legdélebbi pontja, 650 km-re az Antarktisztól, a Drake-átjáró északi határán, emellett az Atlanti- és a Csendes-óceánt elválasztó képzeletbeli vonalat is jelöli a rajta keresztül futó hosszúsági fokon. Nevét egyik felfedezőjének szülővárosáról, a holland Hoorn városról kapta - nincs tehát köze sem az angol 'szarv' (horn), sem a spanyol 'tűzhely' (hornos) szóhoz. A 17. század elejétől a Panama-csatorna 1914-es megnyitásáig a világ körüli kereskedelmi forgalmat lebonyolító hajók egyik fontos állomása volt, mivel szélesebb átjárást biztosít a Magellán-szorosnál és egyéb, a régióban található szűk és nehezen hajózható átjáróknál. A nem kereskedelmi célú vitorlázás számára azonban mindig fontos mérföldkő marad, mivel a Horn-fok körül vezető útvonalon lehet a legrövidebb idő alatt megkerülni hajóval a Földet.

 

A szélesebb vízterület és az időspórolás ellenére azonban a Horn-fok megkerülése mindig is az óceáni hajózás egyik igen komoly kihívása volt: a környék a legtöbb szempontból egyáltalán nem barátságos... Ugyan itt él a lenyűgöző dolmányos albatrosz és az óriás viharmadár, a röpképtelen óriás gőzhajóréce és az esetlen Magellán-pingvinek, a 40. déli szélességi fok alatti térséget leginkább mégis az évi több, mint 1300 mm csapadék, az 5 °C körüli átlaghőmérséklet és nem utolsó sorban az Üvöltő Negyvenesek ('Roaring Forties') uralják: a nyugatról keletre fújó, átlag 30 km/h feletti sebességű, jellemzően 100 km/h körüli lökésekkel tarkított szelek szárazföld hiányában akadálytalanul tombolhatnak. A fok azonban még ennél is délebbre, a Dühöngő Ötvenesek ('Furious Fifties') és a Sikító Hatvanasok ('Screaming Sixties') hazájába esik, ahol a Föld legvadabb szélviharait még veszélyesebbé teszi, hogy az Andok déli vonulatai és az Antarktisz közötti viszonylag keskeny csatorna tovább erősíti őket.

A foktól délre jelentkező akadálytalan áramlat és a beszédes nevű szelek magukban is hatalmas hullámokat gerjesztenek, ám ezek a Drake-átjárón áthaladva még keskenyebbek és magasabbak lesznek, akár 30 méter magas hullámóriásokat is szülve. És ha ez még mindig nem lenne elég, akkor a természet küldi a jéghegyeket is, igaz, jellemzően 'csak' a téli időszakban (június-július)...

Mit tesz tehát mindezeket végiggondolva egy, a balatoni szeleken felnőtt vitorlázó? Felidézi eddigi hajós élete legsötétebb, a györöki mólón végződött kékszalagos éjszakáját, elnézően mosolyog rajta egyet, és gondolatban a tőle telhető legmélyebben fejet hajtva tolmácsolja a 21. század 'cap horniers'-jeinek szavait, akik ha nem is mind éltek a fok megkerülésekor 19. századi elődeik kiváltságaival - azaz a bal fülben vagy a mellkason hordható piercing, illetve a szél felőli oldalon engedélyezett vizelés... -, ám egytől egyig méltó módon ünnepelték a hajózás Mount Everest-jének legyőzését.

Térjünk tehát a tárgyra: a 2012-es Volvo Ocean Race során a Horn-fokot elsőként a Groupama érte el.

Egy fok és az elkalandozás

Yann Riou, Groupama Sailing Team

Micsoda nap! Némi keserűséggel indult, ahogy erőtlenül néztük közvetlen ellenfelünket, akik a jobb időjárási körülmények miatt gyorsan behoztak minket.

Aztán egyszer csak ott volt a Fok, hogy teljesen elvonja a figyelmet. Egy pár percre elfelejtkezel a versenyről, kivéve azt a tényt, hogy vezeted. Mosolygó arccal viccelődünk és fotókat készítünk.

Phil (Harmer) megosztja az ausztrál hagyományt, melynek lényege a szikla ruházatmentes köszöntése... Martinék nyitják a rumot és gyújtják a szivart - egy másik szép tradíció, melynek létezéséről néhányunknak fogalma sem volt eddig. Némileg klasszikusabb ünneplés a franciák pezsgős köszöntése: ez a legkevesebb, amit megtehetsz egy ilyen esemény kapcsán.

Az ünnep minden formáján átüt azonban a nagy megkönnyebbülés, egy bizonyos fajta büszkeség és az arcokra kiülő érzelmek.

Tehát a végére értünk ennek a különleges fejezetnek. A verseny ismét bizonyított, és közben nem veszejtett el bennünket. És néhány óra haladék után fej-fej mellett a lágy, közepes szélben, az őrület újrakezdődik...

A csapat video beszámolója boldog és gondtalan - akár szivarozva, akár ádámkosztümben -, ám azóta már tudjuk, hogy nem sokkal később ötödik szakaszbeli eredményükre nézve végzetes események szakadtak ismét a nyakukba egy árbóc formájában...

Mi viszont kanyarodjunk vissza a fokhoz: a Groupama után nem sokkal a Puma következett, a nappali érintés lehetősége mellett idén tehát nekik is emberi időjárási körülmények jutottak. Ugyan 'csak' másodikként, de az összes csapat közül talán ők vették a leginkább irigylésre méltóan idén a fokot.

A Horn-fok megkerüléséhez felirat kell, szivar és egy üveg rum

 

Ken Read, PUMA Ocean Racing by BERG

Ahogy már valószínűleg minden vitorlázó rajongó tudja, tegnap megkerültük a Horn-fokot. A VOR elképesztő Déli-óceáni szakaszának nem hivatalos vége. Hihetetlen, hogy a szakaszon elindult 6 hajóból csak 2 fog eljutni a fokig 100%-os sebességen. De gondolom, azok közül, akik elindulnak az Iron Man-en, nem mind reméli be is fejezni, vagy ha igen, akkor sem teljes kapacitással, szóval ez sem kellene, hogy meglepetés legyen. Mert ez itt a mi Iron Man-ünk.

Könnyű gyönyörű szavakat gyártani arról, mit is jelent körülhajózni a Horn-fokot - nekem második alkalommal. Leírom, hogyan is történt mindez a fedélzeten. Csakúgy, mint amikor először léped át az Egyenlítőt, itt is létezik egy rituálé és nem véletlenül. Ez a büszkeség, a boldogság, a megkönnyebbülés pillanata. Erőteljes a 'megmenekültünk' érzése. A tapasztaltak és az újoncok egységesen osztják ezt az érzést. Ez egy olyan érzés, ami örökre benned marad. Ez egy olyan pillanat, amikor egy órára elfelejtjük a versenyt és csak élvezzük a teljesítményt, ami keveseknek adatik meg. Gyönyörű idő.

Na de szépen sorban. Kell csapatfotó és felirat a dátummal, feltüntetve a helyet is. Ez napokig tartó, hatalmas vitatéma volt a fokhoz közeledve. 'Van már feliratunk?' 'Hol van a felirat?' 'Ki csinálja a feliratot?'

Én csináltam. A Horn-fok térképére írva. Tetszik a mögöttes értelem és a térség elképesztő természete. A Drake-átjáró az Antarktisz és a világ legdélibb csücske között. A felirat...kész. Most már hagyjatok békén. Már megvan a felirat!

Aztán az egyéb hozzávalók. ''Ki hozta az áldozati italt?' 'Hozott valaki alkoholt a Hornnak?' 'Jaj, ne, elfelejtettük a piát a Hornnak?!?'

Srácok, srácok, van áldozati ital a Hornnak. Kezdőnek néztek? Hacsak el nem tört az üveg, rendben leszünk.

Végül a szivarok. Őrzök egy képet otthon, Jerry Kirby-vel vagyunk rajta az előző verseny alatti Horn kerülésről, ülünk a fedélzeten nagy, buta mosollyal a képünkön, szivarral a szánkban. Sokat jelent nekem az a fotó. A szivarokat most sem akartam kihagyni, megkértem Kathy-t, a feleségemet, hogy keressen jó szivart Auckland-ben. Tökéletesen teljesítette. Nem akarom tudni, mennyibe kerül 11 darab kubai szivar manapság, de biztos, hogy megérte. Még akkor is, ha nem volt könnyű égve tartani őket a fagyos esőben, ahogy haladtunk.

És végül a fotó. Az, amelyik örökre bekerül az irodádba vagy a nappalidba. Legyen rajta Rosco (Amory Ross) is, és természetesen a médiásunk pontosan ilyen helyzetekre hozta a rugalmas állványt, amit rá tud szerelni a csörlőállványra. A fotón muszáj rajta lenni mind a 11 embernek.

Szóval a sziklától kb. 3 mérföldre, ami nagyon ritka - hogy ilyen közel menj hozzá -, körbeadtuk a rumot, meggyújtottuk a szivarokat és elkészült a fotó. 11 bámulatosan közeli emberi lény kezet rázva, néma mosolyokkal. Elképesztő, mennyire beszédes egy néma mosoly. Az a fotó örökre szól. Valami, amire büszkék lehetünk, ami a saját kis életünk történelmének részévé vált.

'Emlékszel a napra, amikor megkerültük a Horn-fokot?'

Ez a mondat aljasul beépül mind a 11 emberbe ezen a hajón.

 

A Mar Mostro video beszámolója megnyugtatóan mindennapi hangulatot tükröz - persze legtöbbjük már náluk is sokadszorra kerül, a kormányos tehát nyugodtan cseveghetett a hivatalos köszöntő után könyvekről a legénységgel, mintha a Horn-fok helyett épp a Tihanyi-félszigetet kerülné egy átlagos augusztusi hidegfrontos napon...

Harmadikként a Telefónica ért atlanti vizekre, bár ők az ünneplés helyett inkább a hajó javításával voltak elfoglalva. A spanyol hajó legénysége a sötétség leple alatt begyűjtötte összesítve 37. áthaladását a legendás foknál.

Az újonc fok-kerülő Diego szavai: 'Épp most hagytuk el a Horn-fokot. Csak a körvonalait láttuk, de mindenki nagyon izgatott, különösen mi, akik soha nem jártunk még itt: Zane, Ñeti és én. Nem volt sok időnk ünnepelni, mert szinte rögtön azután, hogy elhagytuk, felfüggesztettük a versenyt és bekapcsoltuk a motort. Elszívtunk néhány szivart, ittunk egy kis rumot és néhány fülbevaló is elkészült, de kicsit várniuk kell a felhasználásra...'

A legénység legfiatalabb tagja, Zane, szintén ausztrál, így ő is felelevenítette a meztelen deckséta hagyományát.

A harmadik újonc, Ñeti, boldog volt: 'Ma van a nap, hogy először kerültem meg a Horn-fokot! Nagyon megindító pillanat volt és sok emléket, gondolatot hozott felszínre: a családomról és a barátaimról, akik mindig támogattak és bátorítottak, hogy ezt elérjem, mivel gyerekkorom óta álmodtam erről. Csalódott voltam az előző Volvo után, de végül ideértem ezen. Most a javításokra kell koncentrálnunk, és hogy a lehető leghamarabb elvégezzük őket. Előre kell néznünk, mert ugyan nagy lépést tettünk meg, a versenyből még sok van hátra és még egy csomó pontért játszunk.'

 

A kissé megviselt Telefónica után azonban hátravolt még a Camper herkulesi teljesítménye. A fok - mentségére szólva - ugyan holdfénymentes éjszakán, de legalább csendesebb széllel köszöntötte őket. A negyedik hajót a többinél is jobban megtépázta a fokig eltelt versenyidőszak, ezért kissé fáradtabb hangon nyilatkoztak, ami a kerülést megelőző napon készült video alapján is érezhetően egyre csak fokozódott.

Chris Nicholson számára minden nehézségével együtt ez a verseny legáhítottabb szakasza:

'... a lényeg, hogy Auckland-ből Brazíliába kelljen eljutni. A Déli-óceánon haladni, látni tengeri élőlényeket és madarakat, olyan vitorlás képességeket használni, amelyeket máshol nem - főleg a Horn-fok megkerülése. Semmi nem érhet még a közelébe sem egy ilyen szakasznak.'

Hamish Hooper először kerülte a Horn-fokot. Blogbejegyzése alapján a teljes sötétség ellenére megkönnyebbült, amikor elérték a fokot.

'Végre elértük és megkerültük az óceáni vitorlázás szent grálját - anélkül, hogy bármit is láttunk volna belőle. ... Elképesztő hely és tapasztalat ez, de nem az a fajta, ahol túl sokat akarnál maradni. ... Vad, nyers és barátságtalan, de lenyűgöző és misztikus - örülök, hogy jártam itt.'

Rob Salthouse blogjában a kimerítő előzmények részletezése után gyorsan a brazil befutóig a hajóra és a legénységre váró újabb nehézségekére vált, de néhány mondatban azért a fokról is megemlékezik:

'A harmadik Horn-fok kerülésem elég eseménytelen volt: arról lesz emlékezetes, hogy most érintettem legközelebbről és ugyan éjjel van, mégis most láttam legtöbbet belőle. Három srácnak ez volt az első kerülése, ami bele fog égni az emlékeikbe örökre. Most már mind a maradék mérföldek minél gyorsabb legyűrésére koncentrálunk. A motivációt a család, egy rendes ebéd és egy pohár sör gondolata tartja bennünk.'

 

Idén a vitorlás világ egyik legkomolyabb versenyében részt vevő 6 hajóból is csak 4 élhette át a Horn-fok érintésének élményét. Némelyikük mindennapi csodaként, mások a Déli-óceánon átvezető hajóúttól gyötörten, de azon a téren egyhangú egyetértésben, hogy életük egyik felejthetetlen pillanatában lehetett kitüntetett részük. Mi pedig, halandó hajósok, vágyálmodhatunk és szörnyülködhetünk tovább képernyőink előtt, szivar és rum hiányában a szekrény tetején pihenő vízhatlannal és békaruhával szemezve, a cirkó zubogását hallgatva a fűtéscsövekben a dühöngő ötvenesek és 30 méteres hullámoké helyett.

Kovács Éva

További információk: www.volvooceanrace.org

Kovács Éva