Sok jó ismerős, szép hajók, látogatók özöne...
Sajnos beváltak a baljóslatok, és hiába reménykedtünk, a besüvítő front már megint tönkretette az egyébként is egyre csökkenő lelkesedést tükröző kiállítást. Pénteken megnyílt, szombat délben már minden kiállító pakolt, vasárnap ki sem nyitott a százas szélben nem túl szórakoztató Balaton Boat 2014.
 
 
 
Mit tehettünk? Még szombaton meglátogattuk a legendás Nádfedeles Halsütőt, majd csatlakoztunk a BLYC szezonnyitó bulijához, ahol közel félezer vidám kikötőlakó dacolt a cudar idővel.
 
 
 
Vasárnap délután, ha nem is csökkent a szél ereje, a Nap azért kisütött, derűs fénnyel kápráztatva a Melges EB színhelyén - a balatonfüredi MKB telepén - összegyűlt 62 egység mintegy 400 főt megmozgató seregét. Az ünnepélyes megnyitón, a sétány színpadán a kívülállók számára is bemutatásra került a rendezvény megvalósulását lehetővé tevő szereplők hosszú sora a szponzoroktól, a város vezetőin át a rendezők, a versenybírók, a race office és a hivatalos médiaszolgálat tagjaiig. Tapsikoltunk rendesen, amikor az osztály megteremtőjét, névadóját, a méltán híres 83 éves Buddy Melges-t köszöntötték egy videoüzenettel.
 
 
 
A megnyitókon szokásos zászlófelvonás, himnusz és vigyázzállás, nos az nem volt.
 
Hétfőtől futamok!
 

Gerő András