Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai által immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzeti Regatta - Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja - hatalmas sikert aratott a hétvégén, hiszen az ország különböző pontjairól 50 település 16 megyéből mutatkozott be a nagyközönségnek, mindemelett koncertek, különböző versenyek és rengeteg program várta az idelátogatókat.
Kevesebb mint két hét és indul a Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja – 2019. június 1-2-án! A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai idén is 50 települést látnak vendégül Siófokon, ahova 16 megyéből érkeznek majd a csapatok a megmérettetésekre. A kilátogató közönség megismerkedhet a települések saját kulturális értékeivel, ízvilágukkal, programkínálatával, turisztikai szolgáltatásaival Füzértől egészen Körmendig.
A Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja - elérkezett következő fontos mérföldkövéhez, a vitorlás- és sárkányhajófutamok sorsolásához, melyet 2019. május 14-én egy sajtótájékoztató keretén belül tartottak meg, stílusosan a Siófok katamarán fedélzetén. A sajtótájékoztatón 23 benevezett település képviseltette magát, az eseményen ők személyesen is közreműködtek a vitorláshajók és a sárkányhajó futamok beosztásának sorsolásában. Az izgalmas sorsolást az érdeklődők, illetve a többi települési csapat akár élőben is követni tudta az esemény közösségi média csatornáján.
Összeálltak a települési csapatok az idei Nemzeti Regatta versenyszámaira, melyekre a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai 2019. június 1-2-án várják Siófokon a látogatókat. A rengeteg színes, ingyenes családi program között fellép majd Vastag Csaba, az Irigy Hónaljmirigy, Péterfy Bori & Love Band, valamint a Hooligans zenekar!
Az ország különböző pontjairól érkezett 50 település színvonalas vendéglátásával ünnepelte hétvégén a házigazda település a várossá válásának 50. évfordulóját. A BAHART szervezésében immáron harmadik alkalommal zajlott közönségsikerrel és teltházzal a Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja Siófokon. Bebizonyosodott, hogy a Balaton Siófokon kezdődik, és a tó valóban nemzeti kincsünk…
Nemzeti Regatta - a nyár első balatoni fesztiválja, ahol egyszerre fedezhetők fel Magyarország településeinek kincsei, ízei és kultúrája! Az esemény főtámogatója, az idén 50 éves évfordulót ünneplő házigazda Siófok városában június 9-10-én országos seregszemlén mutatja meg további 50 település Zalaegerszegtől, Debrecenig helyi értékeit, és enged bepillantást kulturális, kulináris világába! A kétnapos fesztiválon színes családi és gyermekprogramok, egészségsziget, Rádiós kívánságműsor, az ország hírességei és kóstoltatás is várja a kilátogatókat!
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai 2018. június 9-10-én a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlásfesztiválján újra várják a települési csapatokat, illetve a kilátogató érdeklődőket az idén várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Sófokra, a Balaton nyári fővárosába. Folyamatosan érkeznek a települési nevezések a kétnapos országos seregszemlére, melynek ismét Ördög Nóra lesz az egyik házigazdája. A szervezők a népszerű fesztiválra és települési seregszemlére már csak néhány nevezést tudnak fogadni a bűvös 50-es szám eléréséig!
Füzér, a Nemzeti Vágta nyertese épphogy csak lecsúszott a dobogóról... Az összetett települési vetélkedésben Baja vitte el a fődíjat.
Könnyű szél, verőfényes napsütés 5000 résztvevő és több, mint 300 versenyző a Nemzeti Regattán - Magyarország Településeinek Vitorlásversenyén. Hatalmas érdeklődés kísérte a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében megrendezett Nemzeti Regattát, 5000 fő vett részt a nagyszabású fesztiválon.
A Nemzeti Regatta reggelén a Siófoki Hajókikötőben tíz Nautic 311-es, öt ELAN 310 vitorlás, felkészült szervezők és igazi verseny hangulat várta az izgatott résztvevőket. A kormányosi értekezlet után, a korábbi sorsolásnak megfelelően, a csapatok kihajóztak a siófoki Aranypart előtti vízterületre. Amikor az MVSZ piros bójái is a helyükre kerültek, megkezdődtek a Nemzeti Regatta első elődöntőjének futamai.
Már csak egy nap és kezdetét veszi a Nemzeti Regatta. Június 11-én, a Balatoni Hajózási Zrt. által életre hívott nagyszabású rendezvényen, Magyarország harminc települése egy amatőr vitorlásverseny keretében méri össze tudását Siófokon.
Hagyományteremtő céllal rendezik meg 2016. június 11-12-én a Nemzeti Regattát Siófokon. A rendezvényen vitorlát bontanak a részt vevő magyarországi települések, amelyek a Nemzeti Vágta mellett immár a vízen is összemérhetik erejüket!