Címke: egis kupa

Subaru Egis Kupa - Lám Dezső Emlékverseny: A hagyomány folytatódik

Hétvégén, azaz 2021. július 10-11-én rendezi meg az Egis SE tradicionális versenyét a Subaru Egis Kupa – Lám Dezső Emlékversenyt. Sokáig úgy tűnt, hogy még az idei esztendő szervezésébe is beleszól a koronavírus világjárvány, hiszen a szervező sportegyesület csopaki kikötőjére speciális szabályok vonatkoztak, ám egy hét eleji döntés mindent megváltoztatott. Mindez azt jelenti, hogy ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy most is lesz egy remek pályaverseny és lesznek parti események is.

Összefogás: Több verseny együtt

Három versenyre együtt is lehet nevezni az EGIS SE, a Tramontana YCE és a Vízügyi SC együttműködésének köszönhetően. Íme a klubok közleménye.

Időutazásra és remek versenyre készülhetnek a Subaru-Egis Kupa résztvevői

A szervezők csupán egy dolgot nem ígérhetnek biztosan. Azt, hogy minden szempontból ideális szél fogadja majd a résztvevőket. Ezt nem tudják ugyanis befolyásolni. Azt viszont biztosan ígérhetik, hogy a vízen és a parton is mindent megtesznek azért, hogy a Subaru-Egis Kupa mezőnyének tagjai, ismét egy kiválóan szervezett versenyen vegyenek részt. A helyszín ezúttal is a Csopak előtti vízterület lesz, ahol - a hagyományoknak megfelelően - ezúttal is egy klasszikus pályaversenyen, ideális szélviszonyok esetén, akár öt megrendezett futamon küzdhetnek meg egymással a hajóosztályok.

Subaru EGIS Kupa: beszámoló az első napról

2017. július 22-én és 23-án rendezi meg Csopakon a SUBARU EGIS Kupát az EGIS SE. 71 hajó több mint 300 versenyzője állt rajthoz. Az első versenynapon két futamot vitorláztak a csapatok. A két napos pályaverseny a hagyományokhoz híven trapéz és up and down pályán zajlik, ez egy kompromisszumos megoldás, hogy minden hajóosztály a megfelelő pályát vitorlázhassa. A genakkeres és gyorsabb hajók a külső körön, míg a spinakkeres hajók a belső körön vitorláztak. A nap parti halasztással kezdődött, mert a zivatarfelhők esőt is hoztak és a változó irányú és erejű szél nem volt alkalmas pályaverseny rendezésére.

A tradíció kötelez!

Ahogy a néhány napja befejeződött 49. Kékszalag, úgy a 2017. július 22-23-i Subaru-Egis Kupa is a tradicionális és nagyon népszerű versenyek közé tartozik. Európa leghosszabb tókerülő túraversenye és a csopaki Egis Kupa között az mindenképpen egy jelentős különbség, hogy utóbbi egy igazi, klasszikus pályaverseny. Talán éppen ezért kedvelik nagyon a vitorlázók.

Csak azért is EGIS KUPA! Éljen a pálya verseny!

Változékony időjárás, változatlan családias hangulat, elhivatott rendezőgárda jellemezte a 2016. SUBARU Egis Kupa, Lám Dezső emlékverseny résztvevőit!

A hagyomány folytatódik! Július első hétvégéjén rendezik a Subaru-EGIS Kupát!

Egy kis egyesület tradicionális versenye. Lelkes és elhivatott szervezők, remekül rendezett futamok, kiváló hangulat.