Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
A csehországi Lipnói tavon taroltak a magyar „9er” vitorlázók. Az olimpiai 49er osztályban Szabó Roni Oszkár és Pais-Hank Olivér (EGIS) Európa-bajnoki hatodikok! A 29er szkiffek Európa-kupa versenyén a Csekovszky Mór - Zarándy Martin páros (Spartacus) első lett!
Magyar vizeken először rendeztek nemzetközi versenyt az olimpiai high-performance vitorlázó hajóosztályoknak és mindjárt egy Európa-bajnokságot. A 49er és a 49er FX osztályok október 16-án zárult négynapos balatonfüredi U23 korosztályú Európa-bajnokságán mindkét kategóriában lengyel aranyérem született – mellettük a 49er osztályban harmadik helyet szerzett a magyar-belga kettős állampolgár Arthur de Jonghe ezúttal belga színekben. 13 országból 33 egység 66 versenyzővel vett részt a junior kontinens viadalon.
Próbára tette a balatoni szél a balatonfüredi U23 Eb mezőnyét! A verseny harmadik napján annak ellenére három futamot sikerült megrendezni a 49er pályán, hogy a szélviszonyok kifejezetten bizonytalanok voltak, szinte minden futamban módosítani kellett a szél felőli pályajel helyét. A 49er mezőnyben mindhárom futamot más-más egység nyerte. A négy futamot teljesítő FX mezőnyben pedig megszületett az első magyar futamgyőzelem, a negyedik futamot az Érdi Vince-Korbuly Sarolta csapat nyerte. A két mezőnyből a szombati futamokban összesen több mint 10 óvást, illetve orvoslati kérelmet adtak be, így a végleges eredményeket, közel éjfélkor tették közzé. Az FX mezőny számára a mai nappal érvényessé vált az Európa-bajnokság, melyhez minimum 5 futamra van szükség.
A magyar színekben versenyző magyar-spanyol vegyespáros nyerte az első futamot Balatonfüreden, a 49er osztályban az U23 korosztály Európa-bajnokságán. A 49er FX mezőnyben lengyel győzelem született.
Nem tudtak vízre szállni Balatonfüreden a 49er és 49erFX junior Európa-bajnokság mezőnyei, mivel a kijelölt versenyterületeken egész nap nem fújt versenyzésre alkalmas szél. Így feszesebbé válik a bajnokság programja, az is lehet, hogy az eredetileg tervezettnél hamarabb kezdődik a második versenynap, amelyiken az előírtnál több futamot is rendezhetnek.
Magyar vizeken először rendeznek nemzetközi versenyt az olimpiai high-performance hajóosztályoknak és mindjárt egy Európa-bajnokságot. Október 12-én kezdődik ugyanis Balatonfüreden a 49er és a 49erFX osztályok U23 Európa-bajnoksága. A két osztályban összesen 14 országból 40 egység száll vízre az új Kékszalag Port kikötőben.
Hat éves kihagyás után ismét magyar bajnokságot rendeztek Balatonfüreden a 49er és a 49erFX osztálynak. A magyar bajnoki címet Szabó Roni Oszkár és Csébfalvi András, az EGIS versenyzői nyerték el, a nyílt versenyt a lengyel Tytus Butowski-Lukasz Machowski kettős nyerte.
2022. október 7-10. között a Magyar Vitorlás Szövetség megújult kikötőjében, a Kékszalag PORT-ban rendezi meg hosszú évek után a Balatonfüredi Yacht Club az első 49er Országos Bajnokságot, amely kiegészül a 49erFX hajóosztállyal.
Magyar vizeken először rendeznek nemzetközi versenyt az olimpiai high-performance osztályoknak és mindjárt egy Európa-bajnokságot. Október közepén Balatonfüreden száll vízre a 49er, a 49er FX és a Nacra17 U23 korosztály Európa-bajnoki mezőnye. A szervezők több mint félszáz egységre számítanak.
Negyedik helyen zárta az olimpiai osztályoknak rendezett versenyt a Szabó Roni Oszkár - Csébfalvi András páros a második Portugal Grand Prix-n.