Címke: folkeboot

Ezzel a dologgal vitorláztál idáig? – Atlanti-óceán átkelés Folkboattal

A Balatonon is egyre több versenyen és kikötőben találkozhatunk Folkboatokkal, ezzel az egyszerre kecses, de azért kényelmes, stabil hajótípussal. Nem mellesleg 1942-ben éppen 75-éve került vízre a típus első képviselője, amit ezután több ezer példány követett. Ebből az alkalomból fordítottam le Leo Goolden történetét, átkelést azt Atlanti-óceánon, egy Folkboattal.

VI. Folkboat találkozó – nem tudunk hibázni!

Idén hatodik alkalommal találkoztak a Folkboatok, hogy egy közös túrázás keretén belül együtt töltsenek néhány felejthetetlen napot, aminek az emlékeivel sikerül valahogy kihúzni a következő csaknem egy évet.

Szólóban a tó körül. Folkboat Egykezes’16

A történet még 2012-ben kezdődött. Akkor tettem meg először a kört egyedül, egy hirtelen ötlettől vezérelve. Elvégre a szólóvitorlázás nem csak a kiváltságosok sportja. Bárki belevághat, aki tisztában van saját állóképességével, és van a környezetében egy biztonságos hajó.

Volt egyszer egy 4. vagy inkább 5. folkeboot találkozó - VIDEO

Rekord számban vettünk részt, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Minden hajóstalálkozó legyen ilyen!

Fantasztikus kalandok a IV. Folkboat találkozón, rekordszámú résztvevővel

Szám szerint 5. alkalommal találkoztak a Folkboatok a Balatonon, de sajnos az V. Találkozó nevet tavaly különböző adminisztratív okokból ellőttük, így idén kellett bepótolnunk a IV.-et. Sikerült!

Bujtor emlékverseny helyett

A Folkeboat flotta sajnálattal vette tudomásul, hogy 2014-ben a Bujtor emlékverseny elmarad. Persze minket nem olyan fából faragtak, hogy egy ilyen apró és mellékes körülmény otthon tartson.

V. Folkeboot találkozó! + VIDEÓ

Minden várakozást felülmúlt az idén 4. alkalommal megrendezett közös túra, amin 10+1 hajó képviseltette magát. Akik eljöttek sokáig emlékezni fognak rá, akik nem jöttek el, jövőre biztosan megteszik.

Néhány ötlet - nem csak Folkebootosoknak

Egy hajón viszonylag kicsik a terek ezért nagyon fontos, hogy praktikusan használjuk ki őket. Kövendi Dénes küldött néhány praktikát, hogy miként javította hajójának komfortját, és vitorlázó képességeit.

ORC, Folkboat Bajnokság VIDEÓ

Az alábbi videó a 2013 szeptember 13-15 között rendezett ORC, Folkboat, és YS 2-3 bajnokságon készült.

Amikor a Folkeboot-ok találkoznak

Idén második alkalommal került megrendezésre a Folkeboot találkozó, melyhez különös apropót biztosított Bujtor István legendás hajójának a Tamangónak felújítása.

Újra vízen a Tamangó!

Három éves kényszerű parti pihenő után újra vízre került Bujtor István egykori legendás hajója a Tamangó. Új tulajdonosai Németh Csongor és felesége főleg családi túrázásra használják majd.

A Póstás a 7-es és a folkeboot találkozó

8 óra előtt kizárólag két esetben kelek fel: ha aznap rendezvény van, vagy ha hajóra lehet szállni. Az első szezonja szerencsére már egy hete véget ért, így szombaton 4:50-kor a Balaton kedvéért kelhettem. A 3 óra alvást – vagyis inkább annak hiányát - az ok és a nyári hajnal napsütése gyorsan kezelte, fél 6 után már az M7-esen is voltunk, némi kitérő a Velencei tónál egy hajó alkatrész és egy termosz miatt, majd az északi leágazás: a tervezett időben meg is érkeztünk.