Ebben a zárt védett csatornában évről évre több tucat hajó aludta téli álmát, olyanok, akik a befagyasztás kockázatát is vállalva spórolták meg a téli parti tároláshoz kapcsolódó megkerülhetetlen költségeket. Nos ennek a világnak vége. A jövő tavasszal nyíló új kikötő 350 férőhellyel egyike lesz a tó legnagyobb és mindenképpen legkorszerűbb kikötőinek. Háromszázötven hajó! A balatoni hajóállomány több mint 5%-ról beszélünk. Nyilván nem lesz hirtelen ennyi új jövevény, tehát valamivel el kell majd csalogatniuk egy komoly flottányi hajót más kikötőkből.
Nyilván, csak akkor hagynám el jól megszokott kikötőhelyemet, ha valami oknál fogva az nem felel meg az elvárásaimnak. Mit kell tudnia egy jól működő kikötőnek?

1. Ki tudjam fizetni.
2. Kényelmesen elférjen a hajóm.
3. A kikötőhely legyen csendes, tiszta, védett és könnyen megközelíthető.
4. Víz, áram, TV és internet csatlakozás.
5. Ha szükséges kapjak segítséget a ki és beállásnál.
6. A kikötő nem hajótároló, legyen élhető az egész család számára:
- Legyen lehetőség a gyerekek önálló vitorlázására
- Jól felszerelt klubépület, hogy rossz időben ne kelljen a hajóban gubbasztani
- Étterem, kocsma, minőségi ételválasztékkal!
- Legyen vonzó úti cél, a közelben népszerű turisztikai desztinációval.
- Strandolási lehetőség, árnyékos pihenőhelyekkel.

Csak ennyi? Talán elég is lenne, ha az új fenyvesi kikötő rá nem tenne erre is egy lapáttal! Mert hogy mindjárt a kocsmával kezdjük: szerződtették az egyik legismertebb gasztro mágust a méltán nemzetközi hírnevet szerzett Segal Viktort. A megállapodás nem egy celeb-show szintű arcoskodás. Konkrétan egy egész évben nyitva tartó vendégváró komplexum vezetésére kapott megbízást, melyben a 2 étterem, a büfé és a különleges bár egyaránt egyaránt kiszolgálja a kikötő hajósainak, a 18 szobás szálloda vendégeinek az arra járó kerékpárosoknak, vagy az ételválasztékra kíváncsi látogatóknak az igényeit.

A bemutató során ízelítőt kaptunk Viktor kulináris kompozícióiból. Nekem legjobban a görögdinnye salátája ízlett, melyben a kockára vágott dinnye vegyült a paradicsommal, némi lila hagymával fetasajttal és egy kis balzsamecettel. Otthon is kipróbáltam: fenomenális!
Természetesen sajtóbemutatóra nem csak kajálni járunk, így a város polgármesterétől megtudhattuk, hogy nem hírtelen ötlettől vezérelve vágtak bele a projektbe. Lombár Gábor a város évtizedek óta regnáló vezetője 18 éve dédelgeti, támogatja a kikötő tervét és most a megvalósulás küszöbén is meggyőződéssel vallja, hogy a létesítmény nem csupán a hajósok, de a város érdekeit is képviseli.
Dr Kollár Lajos a Magyar Vitorlás Szövetség elnökeként elsősorban az utánpótlás nevelés egyik új centrumára tekint, aminek nem mondott ellent Bartos Csaba kikötővezető bemutatkozó előadása során. Csaba személyében nem csupán jól képzett hajóst, kitűnő vitorlázót, de egy kikötő építésben, vezetésben nagy tapasztalattal rendelkező dinasztia képviselőjét is tisztelhetjük.



Megtekintettük az épülő mólószárakat. Az impozáns létesítmény az ökológiai szempontokat messzemenően kielégítő előrelátással került megtervezésre. Dr. Rákóczi László a műszaki tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár (BME) hosszasan vázolta miért is alaptalanok a környezetért aggódó civil szervezetek félelmei. A több mint 500 méterre benyúló mólószárak nem hogy nem okoznak gyors eliszapolódást, de garantálják a biztonságos hajózás feltételeit. A Keleti mólószárat a közforgalmi hajózásnak, a horgászoknak és a Tanúhegyek látványában gyönyörködni vágyó kirándulóknak tartják fent, míg a Nyugati oldalon alakítanak ki korszerű hajóhelyeket.

A part felől érkezőket sem éri csalódás. Túl a már említett gasztro attrakciókon a létesítmény építészeti megjelenése is csábító. A Rigó Árokra tájolt modern szálloda tömb és a helyi védettséggel rendelkező hagyományos épületből kialakított épületegyüttes nem nehezedik rá a környezetére. A komplexum jelentős része egy alig kiemelkedő járható zöld tető alatt rejtezik. Itt található az az élményközpont melyben a konferenciateremtől a bowling pályáig minden a pihenésről az értelmes kikapcsolódásról szól. Ide kerül az ország legnagyobb vitorlázáshoz köthető fotója: egy a Feszty körképhez hasonlatos Kékszalag rajtot bemutató gigantikus nagy felbontású légi felvétel a 2015-ös versenyről.

Jó hír a Porthole olvasóinak, hogy a kikötővezetés deklarált szándéka, hogy nem csak díjmentes kikötési lehetőséget, kedvezményes éttermi árat, de még welcome drinket is kínál a kártyatulajdonosoknak.

További képek a galériában.