Olvasgatva az előző évek eredményeit, menetleveleit, böngészve az időjárás jelentéseket, és a tapasztalt öreg rókákat faggatva telt az utolsó egy hét. Az utolsó napokban az időjárásé lett a főszerep, és az előrejelzésekhez igazodva döntöttünk a révfülöpi rajtolás mellett.

Így péntek este útnak eredtünk csopaki anyakikötőnkből, és Rick Csaba vendégszeretetét élvezhettük az este folyamán. Na meg a finom fröccs és lángos kellemes ízeit. Az éjféli prognózis még mindig kitartott, nem úgy, mint a reggeli frissítés után.

Sajnos reggel a keleti szél fújt, először visszafogottan, majd egyre intenzívebben. Bejelentkeztünk a rajtra, majd az egyelőre gyenge szélben Badacsony felé vettük az irányt a Buddhajóval és az Amphitritével egyetemben. A Buddha egyszer visszafordult, majd másodszorra is, és a keleti medence felé vette az irányt.

A szél frissült, és teljes hátszélben gennakereztünk le Badacsonyba. Ha a keleti medencéből indulunk, akkor sokkal több ponttal kezdhettünk volna. Sebaj, 11 pontot kasszíroztunk, és elindultunk Almádi felé. Először reacherrel cirkáltunk, majd genuára cseréltünk a 10 csomó feletti szélben. Földvárig ki is tartott az erősödés, majd itt ismét topgénuát húztunk. A csövön áthaladva az a döntés született, hogy irány Füred. Bejelentkeztünk a szövinél, majd irány Siófok. Cirkálni kellett, de szerencsére egytakkos volt a menet.

Siófok után irány Füred, a jel közelében kezdődött a focimeccs, így a csapat redukálódott kissé. Igaz, a decken maradók is hallgathatták a történelmi pillanatokat. Mire véget ért a meccs, már a csőben gennakereztünk, és hajtottunk a 9-kor nyitó duplázó felé. Harsogó 7 csomó körül vágtattunk, amikor az előrejelzéseknek megfelelően a szél átváltott északnyugatiba. Gennaker le, horgász majdnem elüt. Nem tudom melyikünk rémült meg jobban. J Genuával, teljes taklival mentünk a duplázóra, ahova időben érkeztünk, és mentünk is tovább Badacsonyba.

Fél szélben, néha reacherrel, néha fockkal száguldottunk az éjszakában, és vettük szépen Badacsonyt. Visszafelé Révfülöpig igen szépen haladtunk, majd a part közelében elkezdett velünk szórakozni a szél. Végül elkezdtünk kreuzolni a duplázó felé. Majdnem hajnal 1 volt, mikor vettük a motorost, miközben a jobb-balcsapásos találkozásra semmit nem reagáló Zarándok útját kereszteztünk. Nem baj, felírtuk a heti jócselekedeteinkhez.

Cirkálás a csőbe, Európákkal, borzasztó szélviszonyok között. És ez a keleti medencében is folytatódott, hol elállt, hol fújt, hol reacher, hol genua. A szél, pont, mint a mesében. Hol volt, hol nem volt?! Hol? Kérdezte volna Sanyi az Üvegtrigrisben.

Almádit vettük célba, és Csopak magasságában leráztuk magunkról vitorlázó társainkat. Csodálatos napfelkelte után elértük Almádit, távolodva meg frissült a szél. Idővel jól álltunk, a kérdés az volt, hogy egyenesen Füred, aztán ha belefér Alsóörs, vagy le Siófok. Osztottunk, szoroztunk és végül Utóbbi mellett voksoltunk. Gennakerrel szépen mentünk lefelé, a part közelében gyengült csak kicsit a hajtóanyag. Elindultunk szépen Alsóörs felé, ha már lúd, legyen jó kövér alapon, de szél úr áthúzta a törekvéseinket a szélirány és erő változásával. Maradt Füred, irány a cél. A tó közepéig még haladtunk is, de onnan jött a rémálom. A szél fújt mindenhonnan. A hajó orra állt az összes égtáj felé, az összes vitorla szerepelt a repertoárban, és egyre reménytelenebbnek tűnt a befutás lehetősége.

Kis keleti, aztán déli, északi majd végül nyugati csíkokon avászkodtunk be a célba, 9 óra 37 perckor, 4 büntetést összeszedve. Kiszámolva pontjainkat kifelejtettem az utolsó szakaszt a számok közül, így ennek tudatában azt gondoltuk nem győztünk. Hazafelé motorozva még egyszer átszámoltuk, és kiderült, hogy az általam számolt 278 ponthoz még hozzájön a siófoki 12 pont, így 290 ponttal megvan a győzelem!

Hosszú, sokat próbáló verseny volt, próbára teszi az embert és a technikát is. Csapatunk tagjai nagyon szépen teljesítettek, és remek felkészülés volt a Kékszalag versenyre.

Csapatunk tagjai:

Kurucz Sándor, Lám Annamária, Keller András, Slezák András, Fülöp András, Tujder Géza, Boros Bálint és e sorok írója,

Pallay „Pallus” Tibor.

 

Rendezői információ

A 2016. évi verseny eredményei az alábbi webcímen érhetők el :

http://www.csillagtura.hu/eredm.html