Ez történt a héten

Finn Silver Cup

A balatonfüredi Finn Silver Cup U23-as világbajnoki mezőnye kifinomult bemutatót kap arról, hogy a zöldszeműek váratlan és pajkos húzásokra képesek. A Balaton legalábbis jól szórakozhatott az elmúlt négy napban. A negyedik versenynapon is már elhitette a mezőny javával, hogy ez a péntek is széltelen, versenytelen nap lesz, majd délután fél négykor egy délies brízzel a vízre csalogatta a várakozásba már lassan belefásulókat. Ezzel a két futammal rendesen felkavarodott az összetett eredménylista, hiszen néhány menő ma is meglepetésszerű pofonban részesült. Az eddig magabiztos előnnyel vezető Facundo Olezza egy elhibázott rajttal (UFD) és 11. hellyel egyet hátébb lépett, átengedve az első helyet. Úgy fest a magyar szél szavát legjobban egy finn rokon értette: Oskari Muhonen kis híjján két futamot nyerve - 2. és 1. hellyel - átvette a vezetést a világbajnokságon.  Az első futamon a brit Henry Wetherell centiméterekkel verte, miközben a világbajnokságon mindeddig egyenletesen jól teljesítő ír Fionn Lyden érkezett harmadikként. A futamon az addigi első tízből hárman is korai rajtosok voltak, néhányan pedig elvéreztek a pályán, így már ez az egy menet is megkeverte a lapokat. Nem meglepő, hogy a gyengeszeles versenyen Olezza mellett olyan Laserből alig kinőtt újoncok, mint Muhonen és Lyden vannak az élen, akik első évüket töltik a FInnben.
Muhonen elsorolta mi tetszik neki a legjobban Finnben: "A hátszelezést a szabad pumpálással és a finnezés fizikai kihívását nagyon élvezem. Remek hajó. Emellett a az osztályban a társaság is kitűnő. Különösen ezen a regattán, ahol minden olyan nagyon jól szervezett!" Hasonlóan nyilatkozott Lyden is, de a verseny szervezésével, a klubbal, a Koloska Marinával és a programokkal mindannyian elégedettek. Még azok is, akikkel a zöldes víz és a szele eddig kibabrált.
A magyar csapat hat futam után a 38 - 40. helyeket foglalja a listán.
A maradék két versenynapon nem sikerült futamot rendezni, így végül hat futammal zárult a Finn Silver Cup.
Eredmény: finn silver cup eredmény.pdf



Nagy Bendegúz nyerte az Optimist Országos Bajnokságot

140 hajóval, köztük egy ausztrál és több szlovák vitorlázó részvételével zajlott a 2017. évi Optimist Magyar Bajnokság Tihanyban. Szuper parti programokkal, mindennap vacsorával és tombolával kedveskedtek a gyerekeknek a rendezők. A THE mindent elkövetett, hogy jó rendezvényt és jó versenyt szervezzen. Összesen 9 futamot sikerült lebonyolítani a tervezett 12-ből.
Az első két nap kiváló szélben sikerült hat futamot megrendezni, a többi napon azonban hosszas parti és vízi halasztásokra került sor a kevés szél miatt. Végül három nap alatt három futamot sikerült még lebonyolítani, így lett két döntőfutam – és meglett a két kiejtő is. Az első helyekért nagyon szoros csaták zajlottak, amiből végül a BYC-es Nagy Bendegúz került ki győztesen.
Teljes beszámoló: http://porthole.hu/cikk/11459-nagy-bendeguz-nyerte-az-optimist-magyar-bajnoksagot-2017-ben


J24 és Melges 24 Országos Bajnokság

Az augusztus elkényeztetett bennünket a szeles időjárásával, de szeszélyes arcát is megmutatta. Sajnos nem sikerült négy, sikeres futamot rendezni a J/24 és Melges 24 Országos Bajnokságon, így 2 futammal zártuk az alapvetően parti közösségi léttel teli napokat, ami nem kerül be majd a Jé OB-k sorába, csak "egy" versenyként jegyezzük. Köszönjük minden Jés-nek a türelmet, kitartást, hozzáállást, a játszóterünk parti részéhez nyújtott felajánlásokat, segítséget:) Gratulálunk a BYC 150 verseny dobogósainak 1. IJroncat, 2. DJANGO 3. Jinge! Megyünk tovább, jön az Eb!

Összevont Cirkáló Flottabajnokság

A múlt hét szerdán nevezéssel kezdődött az Összevont Cirkáló Osztály 2017 évi Flottabajnoksága, mely az osztály bajnoksági sorozatának legfontosabb állomása is volt egyben. A versenynek a korábbi évekhez hasonlóan idén is a balatonfüredi, gyönyörűen megújult és kibővített, Hajógyári Kikötő adott otthont.
Csütörtökön 10 órakor megnyitóval kezdődött a Flottabajnokság, mely után sajnos parti halasztással indult verseny. A Dániel Gábor vezette versenyrendezőség remek érzékkel kora délután kivitte a mezőnyt a vízre, ahol 2 futamot sikerült lebonyolítani a 8 hajós mezőny számára. A pénteki – szokásos - közös reggelit követően ismét halasztás következett. A mezőny kora délután indult vízre és ismét 2 futamot sikerült teljesíteni a mezőnynek, ezzel péntek délutánra elérte a bajnokság a minimálisan előírt futamszámot. A szombati nap hasonlóan a korábbiakhoz halasztással indult. Bár délután kiment a mezőny és egy futamot sikerült is elrajtoltatni, a gyengülő, 90 fokkal elforduló szélben futam törlésre került. Este 3 fogásos vacsora és a csopaki Szent Donát pince borai várták a társaságot az esti fogadáson. Vasárnap a reggelit követően a már „szokásos” halasztással kezdődött a nap. ezt kihasználva Hónig Péter vezetésével szabályismereti előadásra és a feladatmegoldásra vállalkozott a társaság. Késő délelőtt még volt egy próbálkozás és a mezőny kiment a vízre, de sajnos szél hiányában 4 érvényes futammal délután 12:30-kor véget ért a Flottabajnokság.
A Flottabajnokságot a Talizmán nyerte a Kishamis és a Glória előtt. A Flottabajnokság helyezettjei az érmeken és díjakon kívül az Ivanics Kft jóvoltából a Musto Volvo Ocean Race ajándékait is hazavihették.
Teljes beszámoló: http://porthole.hu/cikk/11464-beszamolo-az-osszevont-cirkalo-flottabajnoksagrol



Négy futamos lett az 50-es Flottabajnokság

Az utolsó nap az 50-es Flottabajnokságon abban a tudatban indult, hogy addig még csak egy túrafutamot sikerült teljesíteni. Reggel a kibontakozó nyugati szél első rezdüléseire Hagi azonnal kirakta a pályát, így a rajtolást a kialakult kettes szélben azonnal kezdeni lehetett. Két futamot sikerült teljesíteni ebben a szélben.
A második futam rajtja előtt az Indiánnak a nagyvitorlájával gyűlt meg a baja, így csak késlekedve tudott elrajtolni. Ebben a futamban az utolsó hajóegység a közel teljes szélcsendben nem tudott időn belül célba érni. A heves felmelegedésben, közel szélcsendben várakozó hajóegységek közül ketten úgy döntöttek, hogy nem várják ki a versenykiírásban megadott limitidőt és elindultak a partra. A negyedik futam igen gyenge délies szélben rövidített pályán - a második raum végén befuttatva - került lebonyolításra. Ezzel a Flottabajnokság sikeresen lezárásra került a Cirrus III győzelmével. Az összesített végeredmény a mellékelt táblázatban látható.
Teljes beszámoló: http://porthole.hu/cikk/11463-50-es-flotta-bajnoksag-beszamolo


Jelenleg is zajlik


Laser és 420 OB

Rutai Lili így nyilatkozott az OB második napja végén: „A Laser és 420 magyar bajnokság keddi napját a Nyugati medencében kezdtük. A szél pörgése miatt az első futamot a 4.7 osztálnyak le kellett lőni, utána két futamot rendesen, egyet pedig rövidítve teljesítettek. A Radial osztály egy futamába is bele kellett halasztani, nekik is "csak" három sikerült. A Standard és 420 osztályt négyszer sikerült befuttatni, bár a 420 mezőny egyet ezek közül érvénytelenített. Így a 420 hat, a Standard hét, a Radial hat és a 4.7 öt futamnál tart. Nem is rossz egy olyan naphoz képest, amire mindenki szélcsendet jósolt!”


Külföldön eközben


Érdi Mári a felnőtt VB-n

"Úgy gondolom, hogy az ilyen napok, mint a mai is, hozzátartoznak ahhoz, hogy az emberből komoly sportoló legyen. Az első futamból kizártak 2 sárgalap miatt, a másodikban pedig már nem sikerült a megfelelő koncentráció. Összetettben a 20. helyen állok. Holnap, az utolsó két futamban mindent megteszek, hogy a lehető legjobb helyen végezzek a világbajnokságon." Ezt írta Facebook oldalán Érdi Mári a felnőtt VB utolsó előtti napján. Ami, végül mint kiderült, az utolsó lett, ugyanis ezt a maradék két futamot szél hiányában nem sikerült megrendezni. Így Mári sem tudott javítani a helyezésén, ami bár bosszantó, de előfordul a vitorlázásban.
Az ötszörös korosztályos világbajnok és egyszeres Európa-bajnok, olimpikon és olimpiai futamgyőztes Érdi Mári ezen a versenyen is kitűnően vitorlázott, hiszen jórészt ott tudott lenni a világbajnoki mezőnyben, ahová a villámgyors fejlődésével eljutott. Innen vettette őt vissza a szerencsétlen pénteki nap, amely aztán a vébén az utolsónak bizonyult. 
Teljes beszámoló: http://hunsail.hu/hirek/ujabb-futam-nelkul-veget-ert-a-vb


A Gyapjas-testvérek már a 2020-as Olimpia helyszínén versenyeznek

A második versenynapon három jószeles futammal folytatódott a Yamaha 470 junior (U23) világbajnokság Japánban, Enoshimában, a Tókiói Olimpia vitorlás versenyeinek majdani színhelyén. 
A mai napon 15-20 csomós szelekben versenyzett a junior mezőny. Rendkívül szoros küzdelmek zajlottak a pályán és lassan tisztázódnak az erőviszonyok. Ami számunkra a legfontosabb: Gyapjas Balázs és Zsombor kitűnően tartják magukat a papírformának megfelelő helyen, ahová idén jutottak el. A mai két 14. és egy 10. helyükkel öt futam után összetettben 11-ek, pontazonossággal a tizedikkel és két pontnyira a kilencedik helyezett ellenfelektől. Mindketten izraeli csapatok. A velük holtversenyben álló  Maor Abu és Yoav Rooz kettős volt a bronzérmes azt Európa-bajnokságon. És Gyapiékban benne van egy-egy villanás, aminek még következni kell, mert szokott jönni tőlük valami extra!

Véget ért a 29er EB…

amelyen első ízben szerepeltek 29er-egységeink. A három napos selejtezők után pénteken a döntő futamokkal folytatódott a küzdelem itt Quiberonban a 29er Eb-n. Kocsis Bálint és Pavlik András a 67. helyen került be az Ezüst csoportba. Innentől kezdve egy futamban hibáztak, ahol korai rajttal kizárták őket, de ezt leszámítva kiegyensúlyozott versenyzéssel napról napra kapaszkodtak előrébb az összetettben. A végén egy harmadik hellyel megfejelve addigi javuló futameredményeiket egészen a 7. helyig jutottak az Ezüst csoportban, ami 57. helyet jelent a végelszámolásnál. Lászlófy Levente és Arányi Barna ugyancsak az Ezüst csoportban döntőzött. Elsősorban rajtjaik bizonytalansága hátráltatta őket abban, hogy az élmezőny állandó tagjai legyenek. Amikor összeállt a kép, akkor képesek voltak futamot is nyerni. Ralovich Dávid és Borbás Barna a legkevesebb nemzetközi tapasztalattal érkezett erre a versenyre. Ennek ellenére jól felvették a ritmust és csak kevéssel maradtak le a Bronz csoportról. A Smaragd csoportban aztán gyakorolhatták, hogy milyen egy ekkora mezőnyben az élen vitorlázni. Több futamot is vezettek és első, második és harmadik helyet is futottak  a döntő futamok során.
Teljes beszámoló: http://porthole.hu/cikk/11461-veget-ert-a-29er-europa-bajnoksag


Ez várható


Jön az Opel Finn Gold Cup!


Minden készen áll Balatonföldváron az olimpiai Finn dingi hajóosztály világbajnoksága, az Opel Finn Gold Cup szeptember elsejei kezdetére. Az utóbbi harmincöt év legnépesebb mezőnye áll rajthoz. A verseny névadó fő támogatója az Opel Magyarország.
Nevezési rekord született: az olimpiai Finn dingi hajóosztály világbajnokságára az utóbbi harmincöt évben még sohasem neveztek ilyen sokan. A legfrissebb – és még nem végleges! - nevezési adatok szerint 32 nemzet 124 sportolója érkezik a vizes világbajnokság utáni, olimpiai számban rendezett legnagyobb hazai megmérettetésre.
Az Opel Finn Gold Cup mezőnyében éremesélyekkel indulhat az idén remek formában lévő olimpikon vitorlázónk, Berecz Zsombor. A verseny fővédnöke dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára, olimpiai, világ és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó.
Teljes beharangozó: http://porthole.hu/cikk/11451-jon-az-opel-finn-gold-cup



SEIKO Nagydíj Nagyhajós OB és Ranglistaverseny II.

Augusztus 30-án nevezéssel és regisztrációval indul a Nagyhajós Országos Bajnokság második fordulója, amire a a Nautic, Nautic 370, Nautic 330, X-35, 70-es cirkáló, 30-as cirkáló, Európa 30-as, Regina, Sudár Regatta, Sudár Sport osztályok összes hajója nevezhet. A ranglista versenyre Bavaria 32, Asso 99, Dragon, Dolfin osztályok összes hajója nevezhet. A versenyfutamok csütörtöktől vasárnapig zajlanak.
Az esemény oldala, kiírás: http://hunsail.hu/nagyhajos-bajnoksag-ii



Szombati Sorozat V.

A Nyugati-medencében szombaton ismét lesz Szombati Sorozat, idén már harmadik alkalommal. Ha kipróbálnánk magunkat, hajónkat, legénységünket versenyhelyzetben, itt a helyünk!
Kiírás: szombati sorozat.pdf

Király Ferenc Emlékverseny

A Kalóz osztálynak rendez minősítő versenyt hétvégén a BS Fűzfő Vitorlás Klub. A Kenese-Almádi között kirakott up-and-down pályán hat futamot terveznek, az első rajt szombaton 11-kor, vasárnap 10 órakor lehet.
Kiírás: Király Ferenc Emlékverseny.pdf

Hamarosan Balaton Boat Show!

Szeptember 8. és 10. között az ország legnagyobb vízi hajókiállítása a Balaton Boat Show várja látogatóit a Kenese Marina Portban. Az idén 22. alkalommal megrendezésre kerülő seregszemlén a hazai hajós piac minden jelentős képviselője jelen lesz! Aki ellátogat, a széles hajós kínálat mellett megtekintheti a Magyar Vitorlás Szövetség az Erste World és Kollmann András egyedülálló fotókiállítását, mely a Kékszalag legendás hajóit mutatja be, emellett az idei Kékszalag győztes, Litkey Farkas katamaránja élőben is megtekinthető lesz a kikötőben. Szeptember 1-ig kedvezményes elővételi jegyek, a helyszínen pedig látogatói nyereményjáték várja majd az érdeklődőket!
Teljes hír: http://porthole.hu/cikk/11419-hamarosan-balaton-boat-show