A finnes Berecz Zsombor szerezte a magyar vitorlázók első tokiói kvótáját az aarhusi összevont világbajnokságon. Sőt, nagyon úgy fest, hogy a magyar sport első tokiói kvótáját, mert a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján a "Kvótaszerző magyar sportolók" menüpontja egyelőre nem kattintható, s ebből arra következtetünk, hogy még nincs magyar kvóta Tokióra.

A döntő utolsó napján két futamot rendeztek a finn osztálynak, amelyek előtt Berecz már kvótaszerző helyen állt, a szerdai napot ugyanis az összetett lista 7. helyén kezdte, ami a nemzetek sorrendjében a 6. pozíciót jelentette. A szerdai napot parti halasztással kezdték a mezőnyők, majd a - finnesek pályáján - 7-9 csomós déli szélben indították a nap első, a döntő utolsó előtti futamát. Berecz végig az élmezőnyben vitorlázott és a kitűnő 7. helyen ért célba, miközben az előtte állók közül többen is jóval gyengébb eredményt értek el.

A következő futamban 9-11 csomósra erősödött a szél, a magyar finnes ismét végig elől volt, a futamot is a 7. helyen zárta, ellenfelei pedig most sem mentek túl jó, így Berecz az összetett 2. helyéig ugrott előre. Pontegyenlőséggel áll az új-zélandi Josh Juniorral, mindkettejüknek 68 pontja van. Vezet a Balatonföldváron tavaly szeptemberben világbajnokságot nyert svéd Max Salminen 60 ponttal, ami a medalrace-ben 4 helyet jelent.

A férfi 470-es mezőny szerdán két futamot teljesített, a magyar Gyapjas Balázs-Gyapjas Zsombor a  szerdai 19. és 21. helyekkel  a 16.-ként zártáka világbajnokságot, a kvótáról csak kevéssel, 3 hellyel maradtak le, a nemzetek között ugyanis a 11. helyen végeztek. A másik magyar egység, a Litkey Botond-Rácz Levente az ezüstcsoportos futamokon már nem indult el, így a 63. helyen fejezték be a vébét.

A női Laser Radialban egy futamot tudtak rendezni, Érdi Mári - bár a keddi helyezésénél rosszabb helyen, 24-ként ért célba - egy helyet javított, így a 14. pozícióban tartózkodik jelelnleg - ez bőven kvótás helyezés.

Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán szerdán ugyancsak egy futamot teljesített, ebben Benjamin a 38. helyen futott célba és így a 32. helyen áll pillanatnyilag - nekik egy futam még hátra van a tervezett 10-ből. Benjamin hátránya az első kvótás helytől 24 pont és 7 nemzetek közötti helyezés.