Berecz Zsombor az éremfutam előtt a második helyen állt holtversenyben az új-zélandi Juniorral, egyaránt 68-68 pontot gyűjtve, ami csak 8 ponttal több, mint a vezető svéd Salminené. Így az éremfutamban bármi megtörténhetett. Berecz semmit nem bízott a véletlenre, saját elképzelései szerint vitorlázott, nem vívott match race-t. Az első krajcbóját már elsőnek vette, és ezt a pozícióját végig meg is tartva nyerte az éremfutamot. Az addig élen álló svéd Salminen a 7. helyen jött be, ami bőven elegendő különbség volt Berecznek a világbajnoki címhez.



Berecz ezzel történelmet írt, minden idők legjobb magyar vitorlázó eredményét érte el a világbajnoki címmel, aktív olimpiai osztályban ilyet ugyanis magyar vitorlázó még nem nyert.



A vébén induló másik magyar finnes, Haidekker Elemér a 75. helyen fejezte be a versenyt

A női Laser Radial osztály utolsó futamában csütörtökön a 11. helyen ért célba Érdi Mári, így a 10. helyen állt az óvási tárgyalások eredménye előtti – a nem hivatalos eredmény szerint. A magyar vitorlázó csapata a Hunsail.hu-val csütörtök délután közölte: az olimpiai kvóta megvan és Érdi Mári indulhat a pénteki éremfutamon. (Csütörtök kora délután még csak az volt biztos, hogy Érdi Mári megszerezte a tokiói indulás jogát, de az esetleges óvástárgyalások miatt az éremfutambeli indulása még nem volt 100 százalék. Nem sokkal 17 után Érdi Mári csapata közölte, hogy nem volt a helyezését érintő óvás, így ott lesz a pénteki éremfutamon.)



A férfi Laser Standard döntő futamai is lezárultak, pénteken az éremfutammal fejeződik be a világbajnokság. Vadnai Benjamin az aranycsoportban végig kvótára esélyes helyen vitorlázott, végül azonban kiszorult az indulási jogot szerzők közül. A világbajnokságot a 39. helyen zárta, a csütörtöki záró futamban az 51. helyen ért célba. A nemzetek sorrendjében a 24. helyen végzett. Testvére, Jonatán az ezüst csoportban versenyzett a döntő során, az összetettben végül az 57. helyet szerezte meg, ami az ezüst csoport 2. pozíciója. Az utolsó futamot csoportjában megnyerte és szerzett még egy 2. helyet is.



A férfi szörfösök között szereplő Sánta Bence az ezüst csoportban 41., 39. és 32. helyeket ért el, így a döntő első három futama után az összetett lista 82. helyén tartózkodik. Vrág Flóra és Molnár Dávid a Nacra 17 Foiling osztályban ugyancsak az ezüst csoportban folytatja, nekik csütörtökön két futamot rendeztek, az egyikből fekete zászlós büntetéssel kizárták őket, a másikban viszont a 8. helyen futottak célba. Így az összetettben az 59. helyen állnak.

A részletes eredmények itt

Fotó: Cserta Gábor, Robert Deaves